Honismeret, 2013 (41. évfolyam)
2013 / 1. szám - TERMÉS - Vasas Géza: Az eltűnt Magyarország nyomában : mozzanatok Felső-Nógrád dualizmus kori életéből
korlaténak. Példás felekezeti türelem, befogadó józanság alakította a városi élet mindennapjaiban magát újjáteremtő sokszínű magyarságot. Erről a légkörről árulkodik a közel 20 %-nyi hazafias szellemű zsidóság jelenléte, s talán az olyan nevek természetes előfordulása, mint a főgimnáziumi tanuló Rodriguez Béláé, vagy a polgári leányiskolába járó Jansen Kataliné. A szlovákság körében viszont a tagadhatatlan asszimilációs hajlandóság dacára is éledeztek az elkülönülési törekvések, megfogalmazódtak sajátos nemzeti követelések. Minderre azután az ottani magyar többség idegesen, jócskán túlzó gesztusokkal reagált. Ebből az inkább derűsebbik orcáját mutató, kissé csehovi világból nem hiányozhatnak a különcök sem. Az eddigiekben vázolt, alapjában véve szűk körön jobbára kívül élt a gácsi patikus, Kosztka Tivadar, aki ekkor már túl van első nagy útjain, közvetlen és tágabb környezete számára majdhogynem ismeretlen, jelentősebb korai alkotásain. Keresi a nagy motívumot. A keresésben bizonyára segítségére van egy kiváló képanyaggal illusztrált terjedelmes útirajz Bosznia-Hercegovináról. Szerzője a csaknem szomszédságban található Videfalvára visszavonult Asbóth János, aki már évekkel korábban egyik esszéjében azt fejtegette, hogy a magyar festőknek Keletre érdemes utazniuk témáért, ihletért. Csontváry „megfogadja a tanácsot”, jóllehet, nem valószínű, hogy kapcsolatban álltak volna egymással, bár egy eseti találkozás nem zárható ki. Amíg a nagy festő Gácsról indult vándorútjaira, a parlamenti képviselő Asbóth számára Videfalva lett a menedék különösen az után, hogy 1900 decemberében mandátumáról lemondott. Ettől fogva az év nagyobbik felét itteni birtokán töltötte feleségével, a bécsi szolgálata alatt megismert Spillmann Hedviggel, akivel a várva várt gyermekáldás elmaradása ellenére is mindvégig boldog házasságban élt. Jó viszonyt ápolt a vele rokon nézeteket valló Cebrián László gróffal, de a helyi közéletben nem vett részt. Róla és feleségéről legföljebb akkor lehetett olvasni a helyi hírekben, amikor azok fölsorolják a különböző közérdekű és jótékony célra adományozók neveit. Egyre ritkábban tartózkodtak Úri utcai csinos kis palotájukban, itt jobbára a férj fordult meg, akit a tudományos életben való szereplései rendre a fővárosba szólítottak. Halála is Videfalván következett be 1911. június 28-án. (A tavalyelőtti kerek évfordulóról egyedül a maroknyi losonci magyarság emlékezett meg, s mint a falu hajdani birtokosa és templomépítője a videfalviaktól kapott egy koszorút a sírjára.) Annak az 1911 kora nyarára alighogy elkészült s éppen fölszentelésre váró helyi kis templomnak a kriptájába temették, amelyet a feleségével együtt építtettek engesztelésül az 1890-es évek egyházpolitikai és felekezeti vitái, ellentétei által fölkavart indulatokra és gyűlölségre. A feleség megélte Csehszlovákia létrejöttét, a cseh uralmat, sőt az 1938-as magyar revíziót is, amikor Losonc visszakerült Magyarországhoz. Videfalva hovatartozása azonban, mivel az új határt kifejezetten az etnikai arányok figyelembe vételével húzták meg, nem változott. Hosszú életének utolsó évei Az Asbóth-kastély Videfalván