Honművész, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-10-06 / 80. szám
637 lyekben Vitézünk, éltében szintén mint élte után, úgy is bőven részesült , tetézőknek tartassunk: kötelességünknek ismerjük mind a’ magyar literatura ’s fenn tisztelt költőnk barátjai nevökben birodalommal a’ minket felszóllitókat, mind a’ mélyen tisztelt olvasó közönséget értesiteni, hogy körülményes tudósításunk eddigi elmaradásának egyik oka a’ már felállított emléknek innepélyes felavatására várakozás, melly e’ jelen perczig még nem történt; másik azon buzgalmunknak mind eddig óhajtott ezért nem érhetése volt egyedül, melly szerint ezen emléknek a’ Honművész lapjaihoz csatlandó rajzával törekvénk kedveskedni. olvasóink előtt. Most azonban már önként engedve érzetünknek, azon forró tisztelet, melylyel ama honi költőnk hamvai iránt viseltetünk, nyilvánítására e’ tárgyban mind azt, mi lehetséges, a’mélyen tisztelt olvasó közönséggel hova hamarabb tudatni kötelességünknek tartandjuk, migr. szer. társaival, a’ halhatlan költő lelkes barátjai képekben és nevökben. SZÍNÉSZET. Magyar játékszín. BUDÁN sept. 29-kén Ziegler „párt dühe“ czimű színjátékban Rántomé assz. (Johanna), Megyeri ur (Rocké) és a’ visszatért Fáncsy ur (Hamilton) vivék jelesen a’ fő szerepeket. Az utóbbin nemcsak legközelebbi betegségének hanem rögtöni rekedtségének jelei is észrevehetők valának , mellyeket azonban szorgalmas játékával illőleg törekvők pótolni. — Oct. 1-jén „Jolantha, jeruzsalemi királyné“ (ismét Ziegler mive) fordult meg színpadunkon. E’ színműnek gyengéjeit Kántorné assz. (Jolántha), Udvarhelyi ur (Hugo), de különösen a’ bár néha nagyon is sietve beszélt Szentpétery ur (Fridolin) jó formán fedezték. Dériné assz. Budán oct. 2-kán folytatá köz tetszést aratólag vendégjátékát, mint Lóra „Béla futása“ czimű daljátékban, melly, mint mindenkor, a’ szép számú közönségtől ismét kedvesen fogadtatott. ÉRSEKUJVÁRATT sept. 15-én láttuk Kisfaludy Károlyunk „Csalódásait.“ Kilényi (Elemir) elég iparkodással, de a’ szerelmes indulatokban nem kielégítő simultsággal játszott. Mátéfiné (Lina) néha eltalálta álláspontját , de kezeivel gyakran helytelenül hadarázott; iparkodjék szinte arczvonalaiban több szilárdságot is kitüntetni, mit a’ visszavonakodásban már tulajdonává tett. Eliza (Vilma) társalkodóné volt, de minden mozdulata maga a’ társalkodatlanság volt; helyes állás és hanglejtés hibázik nála; tőle a’ legérzékenyebb örömet vagy boszúságot hallani egy. Török (Rényesi) szemüvegeivel ’s hányott vetett szökdécseléseivel a’ magáét megtette. Hetényi (Mokány), mint falusi nemes, jó caractert fogott föl; látszik , hogy több szerepre alkalmazható. Hetényiné (Lucza) az agg leányt képezni helyesen tudja. Király (Lomhár) ismét derekasan , Latabár (Elek) ma sem felelt meg tökéletesen hivatásának; mert még földes ura előtt is inkább idegen uracsnak, mint inspector fijának tartották ; Klára (Lidi) azonban ma is kellemteljes volt; ajánlott szendesége és helyes öltözete is. — Kecskés (Kertész), ha sok alkalmat-