Honvédségi Szemle 2000/1

2000 / 1. szám - FÓKUSZBAN - 2000 (Kiss Zoltán alezredes)

2 Új Honvédségi Szemle N­éhány napja új számsort kanyarítunk leveleink alá, egy kettes és három nulla. Kétezer. Köztes év: már nem a mögöttünk lévő évezred egyessel kezdődő dá­tumát írjuk, de még nem léptünk be a XXI. századba, a harmadik évezredbe, erre még majd’ egy évet várnunk kell, így vagy úgy, a kétezredik év, az ezredforduló esztendeje egyfajta átmenet. Egy ilyen dátumnál, bármilyen önkényes is, mindenkit elfog valamiféle késztetés, hogy felte­gye magának a kérdést: Vajon mi vár ránk az elkövetkezendő időkben? Egyetlen dolog biztos - írja Eduardo Galeano, Franciaországban élő uruguayi író­­: a XXI. században, egy másik évezred szülöttei leszünk. Vannak, akik azt mondják, nem kell túl komolyan venni az egészet, hiszen a keresz­tény időszámítás szerinti 2000. év 1378-nak felel meg a muzulmánoknál, 513-nak a ma­jáknál és 5761-nek a zsidóknál. Az idő nem nagyon törődik a demarkációs vonalakkal, amelyeket azért húzunk, hogy elhitessük magunkkal: urai vagyunk a történéseknek. Nekünk magyaroknak az idei év jóval többet jelent, mint a világ más népei számá­ra. 2000 a magyarság történetének jeles dátuma: ezeréves államiságunkat és a keresztény­ség felvételének ezeréves évfordulóját ünnepeljük. A magyar állam ezer éve a fennmara­dásunkért vívott harc ezer éve is, melynek során a hazáját védő magyar katona elévülhe­tetlen érdemeket szerzett. Hadtörténelmünk a katonai helytállás, a hazájáért vérét hulla­tó, életét is áldozó magyar katona történelme is. Katonáink a mögöttünk lévő ezer év fo­lyamán számos esetben Európa érdekeit is védelmezték. Az ország politikai és katonai teljesítményei mellett az Európa érdekeit védelmező katonai helytállás elismerésének is tekinthető, hogy az államisága millenniumát ünneplő Magyar Köztársaság 1999 márciu­sa óta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a tagja. Kiváló alkalom tehát az idei év az ünneplésre, a vissza- és előretekintésre. Az ünne­pélyes pillanatokon túl azonban nem kevés tennivaló vár ránk. A kormány határozatot hozott a Magyar Köztársaság honvédelmének egészét érintő stratégiai felülvizsgálat kon­cepciójáról, az új haderőstruktúra kialakításának szempontjairól. Az átalakítás célja, hogy a szervezetek működése váljon gazdaságossá, eredményezzen létszámcsökkenést és folyamatosan biztosítsa a jogszabályokban meghatározott feladatok teljesítését, a Ma­gyar Köztársaság fegyveres védelmét, a szövetségi kötelezettségek teljesítését, a szövet­ségi keretek közötti együttműködés, a nemzeti béketeremtő és válságkezelő erőfeszíté­sekhez való hozzájárulás, továbbá az új típusú kihívásoknak való megfelelés képességét. E sorok írásakor a Magyar Honvédség szervezeti felépítésére vonatkozó előterjesz­tésre már rákerült a pecsét. Számos részletkérdés azonban még nyitott, így szinte termé­szetes, ha két katona találkozik, szinte egy időben hangzik el a kérdés: Mi lesz veletek? Megmaradtok? Hol, milyen szervezetben, alárendeltségben dolgoztok tovább? A hivatal

Next