Honvédségi Szemle 2003/2
2003 / 11. szám - FÓRUM - Al-dunai várak. 6. -Nándorfehérvár (Takács Tibor)
láncot képezve szinte áttörhetetlen gátat jelentettek a folyón, csupán a part menti sekély víz maradt szabadon. Az együttes támadás során Szilágyi Mihály, a vári sajkásokkal, a hídként feszülő hajótestek mögé került. Csakhogy a keresztesek legnagyobb csatahajóján majdnem végzetes tűz ütött ki. Ennek ellenére a közelharcban egyik török gályát a másik után foglalták el Hunyadi katonái, és a hajósok gátja darabokra szakadt. Újra Tagliacozzóé a szó: „...megérkezett 40 hajó a városból, mindenfelől közrefogták a törököket, a hajócskák mindenütt zaklatták őket. Végül elválasztották, szétszakították hajóikat. Szétáldozódtak a török gályák, elszóródtak a Dunán, íjakkal, számszeríjakkal, puskákkal támadták őket...” Végül csak a szerencsések menekedhettek meg. Erről Szeádeddin török költő és történetíró ezt a verset írta: A Duna hátán hajó hajó ellen, Allah harcosai ma vértanúk. Sok nyitott kapu vár rájuk a mennyben, Trombiták-dobok szegte volt az út. És úgy csattogtak, mint a harcos kardok, És szikrázott a sok-sok pengeél, A csata napkeltétől estig tartott, És befestette a folyót a vér. A keresztény hajók kettőzött száma Győzött a mindent eldöntő csatán. Vérfolyam lett a Duna és a Száva, S a zöld mező, mint piros tulipán! A csata dátuma: július 14. Hunyadi és Kapisztrán aznap este már a fellegvárban ünnepelte a győzelmet Szilágyi Mihálylyal. A katonák is feljöttek urukkal, de a keresztesek lent maradtak a zimonyi táborban. Érdemes elmondani, hogy a keresztesek többsége magyar volt, de a seregben harcoltak németek, lengyelek és bosnyákok is. A táborozó had létszáma 27 ezer. A zászlók egyik oldalán a kereszt látszott, a másikon Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Lajos, Szent Bernardino képe ékeskedett. Hogyan éltek? Milyenek voltak? A korabeli feljegyzés szerint: „A léhaság, kényelem, fajtalanság, dínomdánom, szemérmetlenség, a nőkkel való érintkezés távol állt tőlük. Ismeretlen volt közöttük a játék, a lopás és rablás! Helyettük ájtatosság, imádkozás, és a szentmisék gyakori látogatása volt mindennapjuk része...” Mintha nem is katonák lettek volna! Vagy nem is voltak azok? Lehet, hogy ezért hagyta Hunyadi valamennyiüket tartalékban? Eljött a nagy ostrom napja. Erről Hunyadi ezt írta egyik levelében: „Azon a szerdai napon - július 21-én - a török császár az esti órákban a vár ellen kézitusát, köznyelven rohamot indított. Véres küzdelem színtere lett a vár. Órákig folyt a támadás, az öldöklés.” Kritóbulosz, a szultán krónikása feljegyezte: „Végre is a szultán katonái kerülnek felül, és a magyarokon erőt véve vitézül felhágnak a falakra és erősen harcolva megszalasztják, visszaverik azokat, a városba betódulván. És szanaszét, minden rend nélkül kergetve, irgalmatlanul ölik őket... De ekkor jelenik meg azután maga János, embereivel a várból hirtelen előrontva, s nagy riadással azonnal megzavarja, erősen megdöbbenti őket, feltartóztatva tovább előrenyomulásukat...” Ekkor már öt török zászló a falakon. A fellegvárban fegyvert ragadnak az odamenekedett magyar és rác asszonyok.