Honvédségi Szemle 2007/1
2007 / 3. szám - FÓKUSZBAN - Vincze Lajos: Kezet nyújtani a jövőnek
FÓKUSZBAN Miben rejlett a nemzetet forradalomra segítő erő? Elsősorban a hitben. Hittek az igazukban, a nemzetet felserkentő erőben. Hittek ugyanabban, amiben az államalapító István is hitt: magasztos dolog, ha emelt fővel járunk, mert csak az tud igent vagy nemet mondani, aki tudja, érzi, mi kell az ő nemzetének. S ez volt a nemzet íratlan nemzetstratégiája. Azon a március 15-én senkinek sem volt kétsége afelől, hogy a nép akaratából és a reformerők segítségével egy ország- és nemzetpolitika válik valóra. Ehhez kellett kormánypolitikát alkotni, hogy létrejöhessen a nemzet érdekében az állampolitika. Szent István koronájának alattvalói ekkor értek politikai nemzetté. Beérett a változtatás óhaja. A 12 pont nem csupán a reformkort jelenítette meg, hanem a forradalmat. Ez pedig az előtte való negyedszázad törekvéseit úgy csoportosította egy új rendezőelv szerint, ahogy a csonkának tűnő újonnan felhúzott falaknak ad új arculatot az ácsmester keze alól kikerülő tetőzet. Március 15. ezen volt virágokkal ékesített májusfa. Az előjogok felszámolása, a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség megvalósítása elengedhetetlen feltétel volt a nemzeti önrendelkezés társadalmi bázisának megteremtéséhez. Kossuth március 3-iki pozsonyi országgyűlési beszéde a bizonyíték arra, hogy ő nemcsak hazája, de a Habsburg Birodalom más népei számára is alkotmányt kívánt. A magyar politikai közgondolkodásban szinte elkülöníthetetlenül ötvöződik egybe az 1848-as forradalom a rá következő s vele szerves egységet alkotó szabadságharccal, beleértve a Habsburgok 1849-es trónfosztását is. Szekfű Gyula írja a „Három nemzedékben”: „Az egyszerű emberek százezrei számára ’48 a primer nemzeti érzésnek adekvát kifejeződése volt. ” S valóban: ’48 március 15. megmaradt a magyar függetlenség gyűjtőlencséjének, mely magában egyesíti Bocskai és Bethlentől Rákóczin át Kossuthig minden nemzeti hősünk fogalmát, magában foglalja a teljes nemzeti autonómiát, és azon szenvedélyeket, melyek Bécs százados nyomása alatt bennünk kifejlődve végül kurucos németgyűlöletben érték el tetőpontjukat. ’48 átalakult ’49-cé, csak a neve maradt ’48. 1948 már több mint másfél száz éve meghatározó viszonyítási pontja a modernkori magyar politikai és közgondolkodásnak. A megelőző évszázadokra visszatekintve azért, mert az államalapítás óta legnagyobb hatású politikai és társadalmi átalakulás következett be ekkori történelmünkben. Előre tekintve pedig azért, mert az önvédelmi, majd függetlenségi harc, katonai veresége ellenére is - minden későbbi társadalmi modernizáció, nemzeti önállóságot megcélzó kísérlet hozzá nyúlik vissza. Minta volt és hivatkozási alap, így volt ez 1956-ban és 1989-90-ben is. 1848 emlékét az ’ 56-os forradalom nemcsak nyomatékosabbá tette a magyar nemzettudatban, hanem a cél és sorsközösség alapján szorosan össze is kapcsolta őket. 1956 szimbólumai, jelszavai, alapvető eszméi rímeltek a 100 évvel korábbi „Mit kíván a magyar nemzet?” programpontjaira. Az addigi uralmon lévők detronizálásával, illetve az idegen katonai intervencióra válaszul szerveződő fegyveres felkeléssel, nemzetőrség állításával tevőlegesen is követ- 3