Honvédségi Szemle 2013
2013 / 1. szám - Dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagy: Válságövezetek konfliktusai és háborúi 2012 (3.)
Honvédségi Szemle Dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagy: VÁLSÁGÖVEZETEK KONFLIKTUSAI ÉS HÁBORÚI 2012 (3.) Afrika és a Balkán A háromrészes sorozat első írásában a szerző részletes betekintést nyújtott a válságövezetek 20-21. századi konfliktusaiba és háborúiba, elemezte a nemzetközi biztonsági szervezetek válságkezelési reagálásait, foglalkozott az egyre erősebben jelentkező élettérháborúk helyzetével az ókortól napjainkig, az átalakuló hadviseléssel, a biztonsági szektor reformjával, valamint a társadalomtudományok alkalmazásával a válságok rendezése során. A második részben a Közel-Kelet és Közép-Ázsia, míg a cikksorozatot záró tanulmányban az afrikai és a balkáni válságövezetek konfliktusait és háborús eseményeit vizsgálta/vizsgálja. AFRIKA * Afrika a gyarmatbirodalmak 20. századi bukása után Az afrikai kontinens 21. századi konfliktusainak elemzése előtt tekintsük át röviden a konfliktusok eredetének hátterét. Ezek között megtalálhatók a gyarmati múlt és jelen súlyos kérdései (lásd a francia kakaóproblémát Elefántcsontpart elnökével), az értékes nyersanyagok tulajdonlásának problémái (lásd a NASA2 kizárólagos érdekének érvényesítését Közép- Afrikában), a szárazodás okán egyre kevesebb legelőhöz jutó tehén- és juhpásztorok fegyveres harca a földért (lásd a magyar oktatói csoport tragédiáját Eritreában, 2012 januárjában), a bővizű folyók meglétének ellenére országok között kialakult háborús helyzet a vízért (lásd az egyiptomi háborús nyílt fenyegetést a Nílus vízét szabályozni kívánó országokkal szemben), a soha megszűnni nem akaró korrupció (lásd Líbia, Egyiptom mai állapotát), a még mindig található „örökös” vezetők diktatúrái (lásd Szudán elmozdíthatatlan elnökét) is. Gyarmatosítás: az a folyamat, amely során a nagyhatalmak gazdasági, pénzügyi, szociális és politikai függőség alá vonják a világ fejletlenebb területeit, országait. A gyarmatosítás célja elsősorban a terület stratégiai biztosítása, a gyarmaton lévő természeti kincsek kiaknázása, az olcsó munkaerő kihasználása, valamint újabb piacszerzési lehetőség biztosítása. A gyarmatosítás új formája már nem elégedett meg a nemesfémek elrablásával, hanem új gazdasági szerepet szánt a gyarmatoknak. Ez kezdetben a nyersanyagtermelést és a késztermék felvételét jelentette, de később már jelentős volt a gyarmatokra kivitt tőke, és ezeken a területeken is beindult az ipari termelés, de szigorúan alárendelve a gyarmatosító hatalom igényeinek. Afrika gyarmatosításában az angolok és a franciák jártak az élen. A franciák nyugatról kelet felé, az angolok északról dél felé haladva akartak összefüggő gyarmatbirodalmat létrehozni. A brit törekvéseket fejezte ki a Kairó-Fokföld vasút terve. A nagyon gazdag, de ellentmondásos földrész sok ország számára a mai napig felejtendő bűnös emlék és nyűg. A mai Afrikában naponta történnek háborús összecsapások egymással szemben álló csoportok között. Ezek elsősorban nem etnikai és vallási konfliktusok, hanem megélhetési problémákból adódó fegyveres összetűzések, amiket vallási fanatizmussal, szélsőséges megnyilvánulásokkal jellemezhetünk. A globális felmelegedés miatt a hőmérséklet Afrikában is számottevően emelkedik, a túllegeltetés miatt amúgy is gyenge legelők kiszáradnak, a folyókból a víz leapad, az iható vízkészlet drámaian csökken. Az élelmiszer megtermelésének feltételei több népcsoport számára mostanra már kritikussá váltak, ugyanakkor a népesség növekedése megállíthatatlan. Sajnos az elmúlt húsz évben - a jelenlegi értékelések szerint - a nemzetközi szervezetek Afrikában tehetetlennek bizonyultak a háborús konfliktusok rendezése során. Az ENSZ nem lehet büszke a múltbéli és a jelenlegi afrikai missziói sikerére: sem a nyugatszaharai (MINURSO-misszió) önrendelkezési választások több évtizedes rendezetlensége, sem a vissza-visszatérő kongói vagy Ugandai konfliktusok nem erősítik a világszervezet hatékonyságáról kialakult minősítés javulását. Ugyanakkor a Szomáliában és a régióban másutt kialakult fegyveres összecsapások sem vonhatják el a nemzetközi világ figyelmét attól a szörnyű ténytől, hogy közel 13 millió ember éhezik az Afrika-szarva régióban, több millióan ebből Szomáliában, a nemzetközi segélyek nem érnek célba, sokmillió gyermeknek nincs is esélye a felnőttkor elérésére! Az ENSZ UNOSOM-I, majd UNOSOM-II missziója, valamint az USA-erők Szomáliai tevékenységének eredménytelensége (emlékezhetünk, ma már film is látható a 18 amerikai katona mogadishui brutális meggyilkolásával járó, Mohamed Farah Aideed hadúr csapatai által 1993-ban végrehajtott akcióról) 1995 márciusában a nemzetközi békeerők teljes kivonásával végződött, amit természetszerűen követett a helyi szélsőséges erők megerősödése, majd az AQAP (al-Qaida in Arab Peninsula) nevű szervezet aktivizálódása. Az ENSZ, látva a folyamatos Szomáliai belső és regionális fegyveres konfliktust, s érzékelve a lakosság lehetetlen helyzetét, ENSZ-mandátumú és Afrikai Unió-vezetésű,szervezésű AMISOM békefenntartási misszió mellett döntött 2007 februárjában, míg az EU, az USA és Nagy-Britannia pénzügyi támogatást szavazott meg a misszióhoz. A biztonsági helyzet Szomáliában és a térségében 2008 elejétől romlott erőteljesen tovább, amikor is az al-Shabaab fegyveres csoport által vezetett iszlamista felkelést látva többek között az USA légicsapásokat mért az iszlamista bázisokra. A békefenntartó műveletek sikerei és kudarcai Afrikában Amikor a gyarmatosító hatalmak elhagyták az afrikai kontinens országait, az új afrikai nemzetek számos problémával kerültek szembe mind politikai, mind pedig gazdasági téren. Ezeket a problémákat sajnálatos módon az esetek többségében nem tárgyalásos úton, hanem fegyverrel próbálták megoldani. Az ENSZ által vezetett békefenntartó miszsziók nem voltak túl sikeresek Afrikában, kezdve az 1990-es évek már említett Szomáliai kudarcával, de szólni kell a ruandai békefenntartó művelet szégyenletes fiaskójáról is (UNAMIR3), amely nagyban elősegítette az ott zajló népirtást. Az USA akkor lépett vissza a nagyobb méretű szerepvállalástól az ENSZ által vezetett békefenntartó műveletekből, amikor a világszervezet Szomáliai műveletében („Operation Restore Propes”, amelyben az amerikaiak vezető szerepet játszottak), egy katonai akció során 18 katonát veszített. Egyes elemzők szerint Afrikában az egyre jobban eldurvuló helyi konfliktusok, az ENSZ BT lassú reagálása, a tagországok érdektelensége (nem ajánlanak fel elegendő katonát és pénzt a béketeremtéshez), a nagy fegyvergyártó és -kereskedő cégek ellenérdekeltsége, az ismert komoly logisztikai kihívásokkal ötvözve, jelentős korlátokat jelent a békefenntartás, válságkezelés során. Részben ezen okokkal magyarázható, hogy az ENSZ-erők száma lecsökkent Afrikában. Az erőszakos konfliktusból való kilábalás szintén nem kap elegendő figyelmet a nemzetközi közösség tagjaitól. Ennek pedig a már megoldottnak gondolt konfliktus kiújulása lehet a következménye. A különböző belviszályok, polgárháborúk nyomán víz-, energiaellátási, szállítási rendszerek, irodák és házak váltak működésképtelenné vagy pusztultak el, az újjáépítésük pedig nagyon lassú és költséges folyamat. Amiről egyre többet hallani, de még mindig komoly problémát jelent: a lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs (DDR5) programok működtetése. A volt harcosok (köztük női harcosok és gyermekkatonák) társadalomba történő visszailleszkedési programjai során támogatni kell a nevelést, biztosítani a foglalkoztatottságot és a társadalmi egyenlőséget. Ezek a programok a konfliktus utáni tervezés fontos elemei. Egy pozitív példa a sikeres programokra Libéria, ahol nemzetközi segítséggel 353 szakiskola, főiskola és egyéb intézmény biztosít képzést több mint 20 000, korábban a harcokban részt vett, de azóta leszerelt fegyveres számára. Negatív példaként említhető a 2012 novemberében az Afrikai Unió kongresszusán is elsőhelyes problémaként szereplő Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol a már leszerelt és 2 2013/1