Ifjú Erdély, 1928. szeptember - 1929. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 5. szám
1929 január Ifjú Erdély Csökönéi Vitéz Mihály. A XVIII-ik század magyar irodalma a szerencsétlen politikai és gazdasági körülmények miatt elsorvadt és némává lett. A nemzet kifáradva a belső és külső küzdelmekben, nem lelkesedett többé sem a költészetért, sem a tudományért. A régi nagy magyar írókat csak egykét ember olvasta és úgy látszott, hogy a „Múzsák“ már végkép elnémultak. Letört a Rákóczy forradalom is és csak a tárogatók bús hangjai hirdették a régi,szebb világot. Mikes, ennek a kornak legnagyobb magyar írója száműzetésben élt és a Márványtenger partján álmodozott Zágonról és elvesztett hazájáról, amelyet többé már nem láthat viszont soha. A magyar nemzet halálra volt ítélve. A Habsburgok átkos politikája már-már úgy látszott sikert arat és az egykor dicső „Hungária“ porba dől a germán imperializmus vasbilincsei alatt. De a sors nem így akarta. A hosszú elnyomatás után a nemzet ismét ébredezni kezdett és a feltámadás riadóit éppen Bécsben a Habsburgok centrumában fújták meg az ott élő magyar írók. Az 1700-as évek végén felélénkül az élet egész Magyarországon és felújuló nemzet élén elsősorban az írók állanak. A magyar nyelv és az irodalom ügye kerül az érdeklődés középpontjába és az irodalom a nemzet önállóságáért vivott küzdelemben hamarosan a vezetőszerepet ragadja magához. Ennek a megújhodó magyar irodalomnak volt első nagy költője Csokonai Vitéz Mihály. Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debreczenben. Atyja egyszerű borbélymester volt, anyja Diószegi Sára meg egy szabómester lánya. Ezeknek az egyszerű embereknek volt első gyermekük Csokonai. Atyját hamar elvesztette és így nevelését teljesen anyja végezte. Mint a debreczeni ősi református kollégium növendéke egyike volt a legszorgalmasabb tanulóknak. Már korán nekifogott az idegen irodalmak tanulmányozásának és mint fiatal diák ismeri meg rendre-rendre a francia, olasz és német irodalom főműveit. Később azonban Csokonai összeveszett a kollégium egyik tanárával és ezért 1795-ben kicsapták Debreczenből. Ezután Csokonai Sárospatakra ment jogot tanulni. De a jog sem tudta megnyerni érdeklődését és ezért újra vándorbotot vett a kezébe. Életének következő stációi ezután Pest, Pozsony, Komárom, Csurgó és az Alföld több kis városa, de bolygó vére nem engedte sehol sem letelepedni míg végre ismét visszakerült szülővárosába, Debreczenbe. Itt élte le utolsó éveit nyomorúság és betegségek közepette, irodalommal foglalkozva és tervekkel, amiket az élet nem váltott be számára soha, így halt meg elfeledetten és elhagyatottan 1805 január 28-án. Csoknai Vitéz Mihály tősgyökeres magyar és kálvinista környezetben nőtt fel. Ez a két tény döntőleg hatott írói pályára is. Minden írása a tősgyökeres magyart árulja el és méltán tekinthetjük őt annak a hatalmas összekötőkapocsnak, aki az előbbi századok népies irodalmát Petőfi és Arany János költészetével összekötötte. Csokonai írói működése több ágra oszlott. Művelte a költészet csaknem valamennyi nemét, de mégis legnagyobb előszeretettel a lírát ápolta. Legszebb dalai a Lilla dalok, amelyekben a szerelem százféle hangján dicsőíti szerelmesét, Lillát. Nevezetesek bordalai és filozófiai költeményei is. Legszebb versei a „Reményhez“, „Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz“, „Tihanyi echóhoz“ és a „Lélek halhatatlanságáról“ címűek. De nehéz volna felsorolnunk mindazokat a szép költeményeket, amelyekben Csokonai az érzés ezerféle árnyalatát, eszméknek és érzelmeknek oly változó hullámzó tengerét mozgatta meg. A lírán és a leíró költészeten kívül Csokonai művelte az epikát is. Ámbár elsősorban lírikus természet volt, mégis epikai alkotásai értékben sokszor felülmúlják*lírai műveit is. Leg- II a magyar irodalom kis tükre. js! Irói arcképek. Csokonai Vitéz Mihály: 13