Ifjú Kommunista, 1975. (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-02-01 / 2. szám

A téesz csak könyörgésre segít A királyhegyesi 2153. számú Dózsa György Úttörőcsapat Az eszmei-politikai nevelő munka terén konkrét segítséget inkább egy embertől, mint egy szervezettől ka­punk. A tanácselnökre gondolok itt, aki a helyi tanács és a pártszerve­zet képviseletében általában részt vesz rendezvényeinken, felszólal, dicsér, bírál, segítséget kér a társa­dalmi munkák elvégzéséhez, ahol együtt dolgozik a gyerekekkel, de­ Nyári emlék a királyhegyesi pajtások akadályversenyéről szól a község múltjáról, fejlődéséről, a jövő terveiről. Szóval nevel. Ugyancsak neki köszönhetjük, hogy a csapatnak 5000 forint anyagi tá­mogatást szavazott meg a helyi ta­nács vb. Ebből berendezhettünk egy úttörőszobát. Anyagi támogatást rendszeresen kapunk a járási KISZ- bizottságtól, elsősorban állóeszközök formájában. Viszont a helyi téesztől nagyon nehezen kapunk bármilyen segítséget. Elsősorban szállítási problémáinkon tudnának segíteni. Sok úttörőrendezvény vasárnapra esik, s ilyenkor legrosszabb a köz­lekedés, de a téesz vagy nem vállal­ja a szállítást, vagy csak könyörgés­re. Abban reménykedünk, hogy ezen a téren is pozitív változás lesz a kö­vetkezőkben, mivel a makói Lenin Téeszhez csatlakozik a helyi téesz. Úgy hallottuk, hogy az a termelő­­szövetkezet sokat segít a makói út­törőcsapatoknak. ANNUS ERZSÉBET csapatvezető Áradóan gazdag támogatás A komódi 347. számú Gábor Áron Úttörőcsapat Csapatunk a komódi 347. számú Gábor Áron Úttörőcsapat, taglétszá­ma 877, a szervezettség 87 százalé­kos. A csapat vezetősége 62 fő. Ki­alakítottuk a csapat „intéző bizott­ságát” 19 fővel, mely szerv a csapat­vezetőségi és csapat-küldöttértekez­letek közötti időszakban intézi a csapat ügyeit. A csapat pártoló tes­tülete 32 fő, jórészt a gazdasági, tár­sadalmi szervek vezetőiből tevődik össze, valamint a mozgalmi téren is aktív szülőkből és a KISZ-szerveze­­tek képviselőiből. Az iskola az 1973—74 tanévben szaktanterem-rendszert vezetett be. Ezzel nyertünk egy termet, melyet az iskola úttörőszobának adott át. Csapatunk 1974. május 26-án kap­ta meg a „Kiváló úttörőcsapat” elis­merő címet, a „Tettek könyve” pá­lyázatban második helyezést ért el. Az úttörőcsapat konkrét segítsé­get a helyi politikai, gazdasági, tár­sadalmi, kulturális és sport­szervek­től döntően anyagiakban kap, ugyanakkor az eszmei nevelő mun­kában nyújtott segítség mértéke is növekszik. A helyi üzemek segítik a pályavá­lasztási munkát — ez nemcsak álla­mi, de mozgalmi feladat is —, biz­tosítják az üzemlátogatási lehetősé­geket, pályaválasztási­­tájékoztatást tartanak a pajtásoknak, ismertetik üzemük perspektivikus tervét az új munkalehetőségeket és a szakmun­kástanuló-jelöltek előtt álló üzemi perspektívákat. Segítik a szakköri munkát is. A Bihar népe Téesz — amely megyénk második legnagyobb téesze, közel 17 ezer katasztrális holddal és az or­szág nagy termelőszövetkezeteinek egyike — biztosítja a gépszerelő szakkör működését. Telephelyén a gépszerelő műhelyben, Beleznad Ede gépészmérnök vezeti a szakkört. A Biharkeresztesi Állami Gazda­ság főutasi körzeti üzemegysége — Komádihoz tartozik területileg és 16 ezer katasztrális holdon gazdálkodik — szintén támogatja ezt a tevékenysé­get. A kerületi igazgató felesége, Vincze Jánosné — aki a KISZ Köz­ponti Művészegyüttesének a tagja Néhányan a patronáló szervek vezetői közül. A rajzászlókat átadják — balról jobbra — Szabó György téesz KISZ-titkár, Kurtán Lajos tanácselnök, Petneházi János, a komádi kendergyár főmérnöke és Farkas Béla községi KISZ-titkár

Next