Igaz Szó, 1942 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1942-10-10 / 1. szám
2 A Vörös Hadsereg támadó hadműveletei Mi lett Hitler nagy dérrel-durral beígért végső győzelmével 1942 nyarán? 1941-ben Hitler még az egész szovjet-német fronton támadott egyidejűleg. E harcok folyamán és az oroszok téli offenzívája alatt a Vörös Hadsereg megsemmisítette Hitler legjobb hadosztályait. 1942 nyarán már csak egyetlen frontszakaszon, a déli arcvonalon tudott támadásba menni és sikereket elérni. Pedig 100 legjobban kiképzett és felszerelt hadosztályát vezette erre a frontra és több mint egymillió magyart, románt, olaszt küldött a vágóhídra. Az északi, leningrádi, a kalinini és a nyugati fronton a kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezében maradt. Októberben a német-román-magyar-olasz offenzíva a déli fronton is megtorpant. Szeptember óta Hitler és cinkosainak hadseregei nem bírnak tovább előrenyomulni és helyi eredményeket is csak rettenetes áldozatok árán érnek el. Sztálingrádnál elvérzik a német hadsereg, és Sztálingrádtól északnyugatra a Vörös Hadsereg ragadta magához a kezdeményezést. Német hullahegyek emelkednek a kaukázusi magaslatok bejáratánál. Novorosszijszknál egyre gyakoribbak az orosz ellentámadások. Voronyezst méltán nevezik a legnagyobb magyar temetőnek. A többi frontszakaszon egyre nagyobb arányokat öltenek az orosz támadó hadműveletek. A kalinini fronton az oroszok áttörték a németek tizenegy hónap óta épített erődítményeit és egy nap alatt 25 helységet foglaltak el. Orosz támadó hadműveletek vannak folyamatban az északi és a nyugati frontszakaszon. A kezdeményezés az összes frontszakaszon kezd átmenni a Vörös Hadsereg kezébe. Ez a fronthelyzet 1942 október közepén, amikor már csak hetek, sőt napok választanak el a tavalyinál is súlyosabb orosz téltől. Hitler birtokába nem kerültek sem a kaukázusi kőolajforrások, sem az olyan fontos feketetengeri kikötők mint Tuapsze, Szocsi, Batum, sem a Kaspi-tenger partja, sem Sztálingrád. Ezzel összeomlottak Hitler tavaszi és nyári tervei, amelyek eléréséért a németmagyar-román-olasz katonák százezreit és hadifelszerelésük legjavát áldozta fel. A Vörös Hadsereg pedig töretlen és azoknak a téli hadműveleteknek a körvonalai, amelyek során a német-olasz-magyar-román hadseregek végleges vereséget fognak szenvedni, egyre élesebben bontakoznak ki. Egy svájci újságnak, a „Bemer Tagespost“-nak katonai tudósítója a fronthelyzettel kapcsolatban ezt írja: „A németek sztratégiai helyzete most, amikor délfelé előrenyomultak, de a többi fronton állásaik a régiek maradtak, igen veszélyes. Ha az oroszok a Sztálingrádtól nyugati vagy délnyugati irányban bárhol áttörik a frontot, akkor senki sem tudhatja, mi lesz a zsákutcába került német hadsereg sorsa.“ Ponciustól Pilátusig Minden honvéd tudja, hogy nyavalyás kis összegeket szab meg a törvény a hozzátartozók segélyezésére. Mit használ a mai drágaságban 16 pengő a feleségnek, 5 pengő a gyereknek? Olyan ez, mint forró kövön a vízcsepp. Elpárolog egy pillanat alatt. De hiszen ha legalább ezt megkapnák az otthonmaradottak! Vizsgáljunk csak meg egy nagyon mindennapi esetet. Bodnár István honvéd hozzátartozói Bodrogszögön (utolsó posta Szerdahely) szegény, favágásból élő emberek. El is ment a Bodnár Pista öccse, Jani, a jegyzőhöz a segélyért. De a jegyző azt mondta, járjon el Pista a parancsnokságnál odakint a fronton. Beszélt István a századparancsnokkal, de az azt mondta, hogy ő sem tehet semmit írás nélkül. Neki községi bizonyítvány kell, csak arra adhatja ki azt a névsort, aminek az alapján a községházán a segélyt kifizetik. Szerencséje volt a Janinak, megkapta a községi bizonyítványt, el is küldte azon nyomban Pistának, tábori posta 12/c. számra. De hát minden honvéd tudja, hogy milyen keserves dolog az a tábori posta. Bodnár István sohasem kapta meg a községi bizonyítványt, miért is a jegyző nem fizette ki a segélyt. Az utóbbi hónapokban a honvédelmi miniszter elrendelte, hogy most már nem elég ha vagy a községházán, vagy a századparancsnoknál kérik a segélyt, hanem a községházán is, meg a századparancsnoknál is kell kérni egyszerre. Küldözgetik hát a honvéd hozzátartozóját Ponciustól Pilátusig! A magyar kormány úgy tesz a segéllyel, mint Mátyás király okos Katija az ajándékkal. Galambot hozott Kati ajándékba szita alatt, aztán levette róla a szitát és a galamb elrepült. Hozott is hát ajándékot meg nem is. A kormány is: ad is hadisegélyt meg nem is. Bizony felkopik a szegény honvéd családjának az álla! Igaz Szó 1942 október 10. MMITSÁG ODAHAZA? Miért mondott le Bartha honvédelmi miniszter? Bartha honvédelmi miniszter lemondott! Hitler nem volt megelégedve vele. Azért nem, mert még Bartha is megsokallta a magyar csapatok szörnyű véráldozatait az orosz fronton. Hitler elkergette Barthát, mert a honvédelmi miniszter nem akarta vállalni, hogy még több honvédet küldjön a Don-melletti magyar katona-mészárszékre. Azt a magyar minisztert, aki nem engedelmeskedik mukkanás nélkül a német parancsnak, Hitler kirúgja! Hogy a magyar kormányban ki legyen a honvédelmi miniszter, azt Hitler szabja meg! Bartha helyébe Hitler kinevezte nagybaczoni Nagy Vilmost, mert tudja, hogy Nagy Vilmosból jó bólogató János lesz, aki megcsinál mindent, amit a német parancsol. Nagy Vilmost két évvel ezelőtt azért nyugdíjazták, mert tudták róla, hogy Hitler engedelmes szolgája és nem akarták a magyar katona sorsát egy ilyen német bérencre bízni! Most aztán rábízták! Nagy Vilmos első dolga volt, hogy Magyarország még megmaradt katonaságát, az erdélyi határon elhelyezett 4 hadtestet is eladta a németeknek! Ez az ember lesz most élet-halál ura a magyar hadseregben. Hitler azt követeli, hogy a legcsekélyebb német-ellenes szóért állítsanak minden magyar katonát és tisztet haditörvényszék elé. Nagy Vilmos odaállítja őket! A jelszava ez: Vérezzen a magyar katona Hitlerért, de a száját se merje kinyitni! A gyerekei, a családja jövőjén ne gondolkozzék! Az életére ne vigyázzon! A hazája sorsával ne törődjék! Nagy Vilmos, az új honvédelmi miniszter, azt követeli a magyar honvédtől, hogy kussoljon és haljon meg! Ezért ültette Hitler Bartha helyébe! Többet a németnek, kevesebbet a magyarnak Kállay Miklós miniszterelnök beszédet tartott Zalaegerszegen, amelyben kijelentette, hogy „sajnos, nem elég élelmiszert szállít Magyarország külföldre“. Ez magyarul azt jelenti, hogy Németország még több gabonát követel. A beszéd után le is szállították a kenyéradagokat. A földművesek, a felnőttek — a saját termésükből egy évre 180 kg, a 16 éven aluliak 120 kg búzát kapnak. Ebből a mennyiségből még levonnak 10 — 20 kg-ot az őrleléskor — a vámra, és a korpát 30—40 kg-ot is az állam raktárába kell beszolgáltatni. Egy felnőtt falusi ember egy évben 120 kg gabonából él majd ezentúl, a tizenhat éven aluli családtag meg 80 kg-ból. A nem földműves lakosságnak, akár városban, akár falun lakik, napi 20 deka kenyérre van igénye. Ebből csak éhenhalni lehet! Levelek a frontra Lassi József honvédnek (t.p. 220/48.) írja felesége a somogymegyei Mesztegnyőről: „Kedves párom, azt írtad, hogy kenyeret küldjék, de honnan vegyem? nekünk sincs annyi, hogy a gyerekekkel együtt jóllakhatnánk. Annyit dolgozok, mint egy állat. Ha meglátnál, nem ismernél rám...“ Szegletes József őrvezetőnek (t.p. 217/27.) írja anyja, Szegletes Jánosné, Veszprémből: „Azt írod fiam, hogy amerre ott jártok, borzasztó nyomor van. Dehát ott háború van, itt nincs háború és mégis ugyanolyan a helyzet mint te onnan írod. Mind dolgozunk látástól vakulásig, de a heti kereset a hét ötödik napjáig se futja. Pedig csak kenyeret meg krumplit eszünk, zsíron már a gondolatunk se jár.“ Velez Zoltán hadapródőrmesternek (t.p. 253/12.) írja anyja, Velez Rezsőné Budapestről: „Hús, fiam, az nincs. De vaj sincs és tojás sincs. És zsír sincs. Kenyér is, liszt is csak a legkisebb mennyiségben. Nem tudom én, hová lett minden. Mert még az a kevés sincs, aminek lenni kellene, hiszen termelik falun. Úgy látszik elviszik valahová.“ Ezt csinálták az urak abból a Magyarországból, amit azelőtt tejjel-mézzel folyó Kánaánnak volt szokás nevezni. De hol a tej, hol a méz? Velez Rezsőné azt írja: „Elvitték valahová.“ El, de hová? Németországba. Hogy a német tovább bírja a háborút. És tovább hajthassa a magyar honvédet a vágóhídra.