Igaz Szó, 1967. július-december (12. évfolyam, 13-24. szám)

1967-07-01 / 13. szám

két. Ugyanezt bizonyította katonai delegációnk legutóbbi VDK-beli és a demokratikus Koreában tett hi­vatalos, baráti látogatása. Törekvé­seink legfőbb célja: közreműködni a testvérországok egységének össze­kovácsolásában, politikai, gazdasági és katonai erejének növelésében, a szocializmus pozícióinak további erősítése. Ötszörös növekedés Örömmel tölthet el bennünket, hogy a szocialista országok védelmi potenciáljának alapja, a gazdaság műszaki-technikai bázisa tovább bővült és bár e téren szintén akad­nak nehézségek, mégis a fellendülés tendenciája a jellemző. Néhány adat: tizenöt év alatt, 19­51-től 1965-ig a szocialista országok ipari termelése együttvéve 5,1-szeresére növekedett. (Magyarország ebben a statisztikában csaknem négyszeres növekedéssel szerepel.) Ugyanebben az időszakban a szocialista ipar 2,3- szer gyorsabban növekedett, mint a fejlett tőkés államok ipara. A test­vérországokban a dolgozók anyagi jólétének színvonala is emelkedett. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy a hatvanas évek elején — kü­lönféle komoly fogyatékosságok és megoldatlan problémák miatt — a termelés fejlődésének üteme vala­melyest visszaesett. Nem kétséges azonban, hogy a kidolgozott és meg­valósulóban levő gazdasági refor­mok jótékonyan éreztetik majd ha­tásukat. E reformok útjára lépett a Szovjetunió, az NDK, Magyaror­szág, Bulgária, Csehszlovákia és Ju­goszlávia. A tervezésben jelentős változtatásokat hajtanak végre Len­gyelországban. Az új gazdasági irá­nyításra való áttérést — ezt hang­súlyoznunk kell — elsősorban a népgazdaságban bekövetkezett nö­vekedés és komoly szerkezeti válto­zások egész sora indokolta. Magától értetődő, hogy a KGST-n belül ezzel kapcsolatban számos új probléma vár megoldásra. De jó úton haladunk! A tagországoknak már bőségesen vannak tapasztala­taik erőfeszítéseik összehangolására. Az ötéves terveket 1956-tól rendsze­resen összeegyeztetik; jelenleg már az 1970 utáni időpontokra előirány­zott tervek koordinálásának előké­szítése folyik. Nem kétséges, hogy a baráti országokban belátható időn belül végbemegy a gazdasági és kulturális fejlettség szintjében mu­tatkozó lényegesebb különbségek kiegyenlítődése. Ehhez igen komo­lyan hozzájárul majd a gazdasági reformok átgondolt és következetes végrehajtása. Még fel sem lehet mérni, milyen kedvező hatása lesz az új mechanizmusnak a fegyveres erők minőségi szintjére, felszerelé- A szocialista országok számára egyre gyümölcsözőbb a KGST- ben való együttműködés. Képün­kön magyar szerelők egy turbó­­generátoron dolgoznak

Next