Igaz Szó, 1975. július-december (20. évfolyam, 13-24. szám)
1975-07-01 / 13. szám
ARATÁSEGYKORES Házi moziban Ülök. A hartai Lenin Tsz elsötétített irodájában, helyi készítésű, színes riportfilm pereg előttem. Az első filmrészletben — egy az egyben megrendezett —, régi aratás elevenedik meg. Egy hartai paraszt házaspár kézi aratásra készülődik. Kiskocsira rakják az arató szerszámokat. Az ember befogja saját magát a kiskocsi elé, a felesége mellette bandukol. Látjuk, hogy a kiskasza alatt dől a búza. Délben a házaspár egy búzakereszt árnyékába húzódik. Falatoznak. Korsóból jóízűt isznak. Az aláfestő zene halk, fátyolos, szomorkás. Aztán a zene hirtelen diadalmasra vált a második filmrészben: tizenkét kombájn dübörög a hatalmas gabonamezőn. Vágják a búzát. A nézőközönséggel együtt önkéntelenül tapsolok. Az elnök: — Fiataloknak készíttettem ezt a félórás filmet. A mai, katonaköteles fiúk már nem is emlékezhetnek arra, hogy milyen volt 20— 30 évvel ezelőtt az aratás. A bemutató utáni ankéton többen azt mondták közülük, sose ennének kenyeret, ha ma is kiskaszával kéne aratni. Persze, hogy ezt mondják, mert e korban élnek. Nem kell többé kézzel aratni. Nem is lehet az évi ötmillió tonna búzatermést gép nélkül betakarítani. 1938-ban a mostaninak a fele, 2,6 millió tonna búza került magtárba. A „Magyarország Évkönyve” című, 40 éve megjelent kiadvány szerint 1935-ben 2,1 millió tonna volt az éves termés. Ugyanebben az évben 709 ezer Aratás 1945-ben, a háború után