Igaz Szó, 1956. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1956-04-01 / 4. szám
chológust, aki az emberi lélek ismeretének birtokában kutatja a különböző megnyilatkozások összefüggését. Jancsó Elemér ezeknek a tulajdonságoknak birtokában, a marxista történetszemlélet segítségével átfogó képet nyújt az erdélyi felvilágosodás korának egy jelentős mozzanatáról. Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság iratai c. munkája megírásához hosszú évek tanulmányaira, részletmunkáira, évtizedek alatt kialakult tudományos módszerre volt szükség. Bár a könyv lényegében részletmunka, hiszen megírásra vár még a színészet, könyvtárak, levelezések, stb. története, mégis az erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságról eddig megjelent munkák szintézisének tekinthető. A köztudatban egyáltalán nem, vagy sekélyesen élő Aranka-féle nyelvművelő társaságról Jancsó óriási adatanyagot közöl. A XVIII. század fordulójának ez az akadémiai kísérlete a könyv adatai alapján egyszerre nagy jelentőségűvé növekszik annál is inkább, mivel székhelye a sem földrajzi, sem művelődési szempontból központinak akkor nem mondható Marosvásárhely, irányítója és mozgatója a sem nagy tudósnak, sem jelentős nagy írónak nem mondható Aranka György, táblai ítélőmester volt. A felvilágosodás mozgalmának olyan jelenségével találkozunk itt, amire csak marxista történettudós tud válaszolni. Az Akadémia megalapításának gondolata évszázadokon át hagyományozódott Erdélyben, Apáczai Cserétől, Bod Péteren és Batthyány Ignácon keresztül a felvilágosult írókig, Barcsayig, Bárócziig, a partiumi Bessenyeiig, hogy végül is Aranka Györgyben érje el kivitelezőjét. Megvalósítására csak akkor kerülhetett sor, amikor a feudalizmus válsága egy csatasorba állította, a nemzeti nyelvet, szokásokat féltő köznemességet a nemzeti piac kialakításáért harcoló polgársággal. Aranka érdeme és nagysága abban van, hogy az 1791 -i országgyűlésen felismerte a történelmi-politikai tényezőknek ezt a kedvező konstellációját s minden kudarca ellenére éveken át megújuló energiával mozgósítani tudta a két ország irodalmi és tudományos embereit. Jancsó könyve arra is választ ad, hogy miért nem Magyarországon jött létre ez az intézmény. Ott a politikai és szellemi élet vezetői forradalommal készültek a feudalizmus megdöntésére, Erdélyben viszont, ahol a politikai és szellemi életet elsősorban a fő- és köznemesség irányította, megelégedtek a reformokkal is. Ez a társaság megalakulásához kedvezőbb feltételeket biztosított ugyan, de nem adott lehetőséget működésének további folytatásához. A Habsburg reakció, amely ravasz számítással előbb a magyarországi forradalmi mozgalmat fojtotta el, teljes győzelme után az erdélyi reformtörekvéseket is gyanúsnak találta, s bár kifejezetten nem tiltotta meg a társaság működését, annyi nehézséget gördített útjába, hogy az amúgy is félénken dolgozó fő- és köznemesi tagok lassanként kivonták magukat a munkából. Másfél évtizedes működése azonban nemcsak a kortársak számára volt jelentős. Gondolata ott kísértett Döbrentei későbbi társaságalapítási törekvéseiben, előiskolát jelentett a Magyar Tudományos Akadémia szervezőinek, alapját alkotta az 1857-ben alakult Erdélyi Múzeum Egyesületnek, amely gyűjteményeinek töredékét átvette. A szakirodalomban eddig majdnem teljesen ismeretlen Jancsó könyvének a társaság munkájáról adott elemzése. E munkásságot jellege alapján három szakaszra osztja. Az elsőben (1793—96) a tagok főleg nyelvészeti és irodalmi téren dolgoznak, bár a többi tudományágakkal is foglalkoznak. Harcolnak a nyelv csinosításáért; a beadott irodalmi munkákat ebből a szempontból bírálják el. Nyelvészetitéren Gyarmathy Sámuel munkája döntő jelentőségű. Bár sem Gyarmathy, sem Aranka nem állnak a neológusok pártján s ezért Kazinczy rosszallását érdemlik ki, munkájuk mégsem hiábavaló: a társaság első és egyetlen kiadványa, valamint Gyarmathy nyelvtanának megszületése az eredménye. A történettudományok művelői közül Benkő József végez jelentős gyűjtő és feldolgozó munkát, de jellemző, hogy művét mégis latin nyelven adják ki. A társaság a kezdeti lendület enciklopédikus érdeklődésének megfelelően foglalkozik az iskolák, a kolozsvári és vásárhelyi magyar színház ügyével, mozgósít könyvtárak és múzeumok alapítására, sőt szóba hozza folyóirat alapítását is. Sajnos, a cenzúra nem engedélyezte ezt, s így a tagok csak a levelezés bizonytalan és lassú eszközével tartják egymás közt a kapcsolatot. Ennek ellenére is a társaságnak olyan erőket sikerült bevonnia munkájába, mint Kármán, Bacsányi, Kazinczy, Csokonai, akik lelkesedéssel támogatták a távoli kis társaság lelkes erőfeszítéseit. Nem maradhat említés nélkül a társaságnak a tömegkulturális intézmények létesítésére irányuló törekvése sem: közkönyvtárak, olvasókörök szervezését szorgalmazzák, s ezzel a felvilágosodás szelle