Igen, 1993 (5. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-22 / 1. szám

Persze — tudom. Egyikünk se bízza magát olcsó istentapasztalatokra. Én sem kedvelem a hitterjesztés önjelölt prókátorait. Viszont Kosztolányi sem olcsó népszerűsítést sürget. Ellenben beavatást. Nem lebecsülni, hanem a keresés lovagjává kell fölfogadni minden istenkeresőt, meggyónva nekik legbensőbb titkaink. Mert ha a szándékuk igaz, már ösztönösen ismerősek, mielőtt bármit is tudnának. Viszont ez az ösztön mindenkiben bátorításra és tisztításra szorul. Vállvetve kell megérkeznünk a szentélyig. Ott együtt belépni, átadni magunkat a közös igézet kockázatának és örömének. A gyermeket az untatja, ami mindnyájunkat. Nem népszerűsítés, ismertetés kell tehát, hanem annál több. Beavatás. Emlékszem, ahogy a barátom, a szülés után haza vitte a harmadik gyerekét. A báty, a legidősebb alig volt tíz éves. A kezébe adták. Hát így kell az ember kezébe odaadni a legnagyobbat. Hegyi Balázs A kézzelfogható titok Egyik munkájában KOSZTOLÁNYI arról ír, hogyan kellene az ifjúság kezébe odaadni az irodalmat. „Akkor kaptam kedvet az olvasáshoz — írja — amikor Schopenhauer úr, Tolszoj gróf úr önállónak nyilvánított, méltónak arra, hogy meggyónja nekem legbensőbb titkait, bizalmasává fogadjon s az olvasás lovagjává üssön. Nyilván az iskolába se járhatunk el másképp. Nem szabad lebecsülnünk a gyermeket. Közölnünk kell vele mindazt, amit tudunk az irodalomról, mégpedig annak legmélyebb mélyét, természetesen nem homályos, pudvás szakkifejezésekkel, hanem egyszerűen és világosan... Miért ne avathatnék be a gyermeket azonnal az irodalmi teremtés titkaiba is? ...Tereljük rá a figyelmét arra, ami a költészet veleje... Nem hiszem, hogy az ilyesmi untatná. A gyermeket az untatja, ami mindnyájunkat... A gyermek ösztönösen tudja, mi a költészet. Ezt az ösztönét fejleszteni, bátorítani kellene, nem pedig sorvasztani." Amit hallottunk, nem csak az irodalomra igaz. Sehol nem adhatunk kevesebbet, így, mi sem adhatnánk kevesebbet, mint Isten.

Next