Ikarus, 1982 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-18 / 4. szám
A hivatalos „átadás-átvétel" decemberben történt. A vöröskeresztes alapszervezeti titkárok jelenlétében és egyetértésével kooptálták gyári titkárnak Bodóky Sándornét. „Egy kis pártmunkát kért Bodókyné. Kapott. A budapesti gyári titkári „székkel" együtt majdnem a „fél gyárat átvette." Rácz Elemérné, a nyugdíjba vonult titkár tizenkilenc alapszervezetben tömörülő, 1100 tagot számláló vöröskereszt tag örömét és gondját adta át.Pár évvel ezelőtt, amikor ő kezdte, 530 tag volt hét alapszervezetben. Rácznénak a vöröskeresztben elért pályafutását Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el az elmúlt év végén.) Velem szemben ülnek most mind a ketten. Ráczné arcáról némi megnyugvást olvasok le. Azt, hogy igyekezett, próbált mindent megtenni. A kitüntetésre nem számított, ezért nagyon örül neki. Bodókyné határozott asszony benyomását kelti. Még azonban mindent föltételes módban mond. Ő is igyekszik — bizonygatja, de mindig azzal fejezi be mondatait: azokkal együtt, akik nincsenek itt jelen, a csúcsvezetőséggel, az alapszervezetekkel közösen. Nélkülük, egyedül, aligha jutna valamire. Nyolcszáz véradó, — akik már hozzászoktak a tervszerű véradáshoz — a négy készenléti brigád további mozgatásába — a saját erőkön kívül — a pártalapszervezetek tömegszervezetek felelőseit is beleszámítja. Dehát ki is Bodókyné? A szállítmányozási osztály előadója. Mozgalmi gyakorlatát a Volánnal szerezte. Ott vették föl 1965-ben párttagnak. Ott volt KISZ-titkár és pártalapszervezeti titkár. Most — érthetően — mégis ezt mondja bemutatkozásként: — Mélyvízbe kerültem. Választások előtt állunk, ez év októberében tartja kongresszusát a vöröskereszt. Nekünk előtte, itt a gyárban ötéves munkát kell értékelnünk alapszervezetenként, majd a csúcsvezetőségnek. És természetesen választ is a vöröskereszt. Minden testületét újjáválasztja. Először az alapszervezeteket, majd a csúcsvezetőséget. A határidőnk április. Tervezi Bodókyné, hogy a KISZ-t, a KISZ-korosztályt is megnyerik a vöröskereszt ügyének. Arra a közbeszólásra, hogy ez nem lesz könnyű, két ellenérvet mond: felnőtt és elismert szervezetnek számítanak, s ő személy szerint szereti a nehéz dolgokat — természetesen ebben is beleszámítja a mögötte, mellette álló vezetőséget. Egyik legfőbb támaszának tekinti a pártbizottság tömegszervezeti felelősét, dr. Drégely Tibort. December óta számtalan jelét adta, hogy a segítséget nemcsak ígéri. Nos, ha minden oldaláról érzi az ember, hogy nincs egyedül, akkor már arról is beszélhet Bodókyné: idős-párti. Az elesetteknek, a tehetetleneknek is segíteni szándékoznak. Hirtelen egy friss példa jut eszébe. Jött a hír, hogy a gyár egyik idős nyugdíjasának nincs hol tárolnia a tüzelőjét. Munkahelyéről, a szállítmányozási osztályról a Farkas Bertalan Szocialista Brigád fáskamrát épített a magatehetetlen asszonynak. Ilyen „apró célok" megnyerésére is gondol Bodókyné, amikor az öregeknek nyújtandó segítséget említi. Azért még hozzáteszi: sajnos nagyon kevés a gondozónő a kerületben... Több kellene. —dunajcsik— Az Ikarus századot akár nemzetközi századnak is lehetett volna nevezni. A gyárban dolgozott néhány spanyol polgárháborús veterán is, Sanz Miguel, Pacha Augénia, Bibianio Casada, Lopez Juán, Miguel Rajmund, akik Franco elöl menekülve korábban már több országban éltek emigránsokként. A háború után többen a szocializmus felé haladó hazánkban találtak menedéket és munkát is. De még nagyobb számban dolgoztak az Ikarusban görög munkások, akik viszont a görög polgárháborúban vettek részt a második világháború után a görög kommunista párt oldalán. Talidisz Janisz, Tolingász Nicosz, Tolingász Janisz, Jotov Mihail, Dimitriádisz Vaszilil, Topolidisz Janisz, Keleszidisz Micosz, Vudurisz Jorgász, Dinkov Szatir. Ezek az idegen országbeli munkások a világ legtermészetesebb dolgának tartották, hogy az ellenforradalom kísérlete után belépjenek az akkor alakuló munkásőrségbe is. Az Ikarus háta mögött az Árpádföld felé eső részén volt egy kisebb használaton kívüli sóderbánya. A parancsnok, Mázi József itt rendelte el az első éleslövészeti gyakorlatot. Hat lőállást lehetett kiképezni a bányában. Délelőtt az 1. század lett a szűk helyen, délután a 2. Az 1. század munkásőrei szakaszonként jöttek ki autóbusszal a lőtérre. Mire az egyik szakasz végzett, kijött a másik, az előbbiek viszont visszamentek a munkahelyükre. A 2. század tagjai pedig délre gyűltek össze a zászlóalj sashalmi bázisán és ugyancsak autóbusszal jutottak ki a lőtérre. A zászlóalj megalakulása óta ez volt a legizgalmasabb nap. Mindenki komolyan vette ezt a kispuskás lövészetet is, mert itt derült ki először, ki mire képes a fegyverével, ha valóban használni kellene. Persze nem maradtak el a szokásos fogadkozások, ugratások, sőt fogadások is a találatokról. Nem lenne igaz, ha túlértékelnénk a zászlóalj teljesítményét. A találati átlag eredmény, amolyan jó közepes lett. Mindkét században akadt 8—10 olyan munkásőr is, akik az öt lövésből egyszer sem találták el a céltáblát. Ezek félrementek célratartást gyakorolni az egyik parancsnokkal, és a végén újra lőttek. Végülis mindenki eltalálta egyszer vagy kétszer a céltáblát. A zöme 3—4 találatot ért el, és körülbelül tizenöten lehettek azok, akiknél valamennyi lövés talált. A legjobb lőeredményt egy akkor hetven év körüli munkásőr, Bíró István érte el. Senki nem akart hinni a szemének. Bíró magas szikár ember volt, elég jó mozgású de a kezét korábban valami betegség érte, és állandóan reszkettek az ujjai. Amikor is remegett a kezében a puska alíg fogta, vagy csőre töltött, de abban a pillanatban, amikor a vállához feszítette a fegyvert és célzott, ujjainak remegése megszűnt és pontosan beletalált a cél közepébe. Ugyanilyen pontosan tudott később a rendes gyalogsági puskával vagy géppisztollyal lőni. — Hát nem szeretnék előtted céltábla lenni öreg! — jegyezte meg egyszer az egyik rajbeli társa Mire az „öreg" elnevette magát, és elárulta a titkát. Egész életében szeretett vadászni és még 70 éves korában is tagja volt egy vadásztársaságnak. Még egy emlék fűződik Bíró nevéhez, ő volt a zászlóalj első halottja, akit munkásőr ruhában temettek el a Farkasréti temetőben. A zászlóalj egy szakasznyi díszkísérettel búcsúzott el tőle utolsó útján. A legvégén került sor a parancsnokok lövészetére. Mondanom sem kell, hogy az egész 2. század ott szorongott a tüzelőállás mögött és kíváncsian lesték, mit tudnak a parancsnokok. Olykor-olykor egy kis elégedett kajánsággal nyugtázták, hogy némelyik parancsnokra is ráfér egy kis célzó lecke. A szakaszparancsnokok viszont egytől-egyig jól vizsgáztak, de nem maradt sok idejük a diadalra, mert a munkásőrök hamar lehűtötték a kedvüket: Az lenne szép, ha ti sem lőnétek jól, amikor ti tanítottatok bennünket. Azzal zárult a lövészet értékelése, hogy a zászlóaljnak van még mit tanulnia. Az emlékezetes homokbányai kispuskás lövészet után a következő éleslövészetre már a Rákosszentmihály és Sashalom között elterülő sóderbányában került sor. Elég széles és mély volt a sóderbánya — a bányát azóta már feltöltötték és fásították, — ahhoz, hogy rendes gyalogsági puskával, pisztollyal és géppuskával végrehajtsa a zászlóalj az 1-es számú lőgyakorlatot. Itt már sor kerülhetett éles kézigránát dobásra is. Az események közben felgyorsultak. Hogy honnan és kitől származott az akkor eléggé hivalkodó „műk" — márciusban újra kezdjük — jelszó nem tudta senki sem pontosan. Közeledett március 15-e. Az OMP óvatosságból elrendelte az egyhetes készenléti állapotot a munkásőrségnél is. A szakaszok egy hétig 24 órás szolgálat után váltották egymást a zászlóalj bázisán. Az állandó szolgálat alatt a szakasz egy része éjjel-nappal benttartózkodott a bázison. A másik része párosával az utcákat róva teljesített gyalogos járőr szolgálatot, és ezek szinte az egész kerületet bejárták. De volt egy különleges szolgálatot teljesítő csoport is, akik a XVI. kerületben áthaladó HÉV-en teljesítettek megfigyelő szolgálatot Cinkotától Rákosfalváig. Ezek civilben utaztak oda-vissza, a zsebükben pisztollyal és megfelelően ellátva golyóval. Sajnos decemberben és januárban előfordult, hogy ismeretlen tettesek lövést adtak le különböző személyek ablakain, és az is előfordult, hogy rálőttek a pest felé robogó HÉV-szerelvényre is. A rendzavarások megakadályozása a XVI. kerületben,ez volt a munkásőrök dolga a készenléti idő alatt és ezt a feladatát a zászlóalj pontosan végrehajtotta. A legkisebb incidens nélkül zajlott le a március 15-ét magába foglaló hét. A munkásőrség megalakulásával egy időben a rajok és szakaszok összeállítása után létrehozták az ellátó alegységet. Melynek parancsnokai Nagy Bálint és Karsai István voltak, majd őket váltotta Huták István. A munkájukat segítette a két század szolgálatvezetője, az 1. századból Varga Rókus, a 2. századból Pech Endre. Érdekes módon az ellátó alegység parancsnokainak a beosztása volt az egyetlen olyan beosztás, ahol a legkisebb csere fordult elő az elmúlt 25 év alatt. A kiválasztásnál erre a posztra az a szempont játszik szerepet, hogy ki milyen gazdasági beosztásban dolgozik a civil életben. Karsai és Nagy például hentes húskereskedők voltak. A feladatot megosztották egymás között és jól el is végezték, mert az ellátással soha nem volt baj, ha a zászlóalj például éleslövészetre vagy más gyakorlatra vonult ki. A hideg élelmet, vizet mindig pontosan biztosították a legtávolabbi helyeken szolgálatot teljesítő rajoknak is. Ugyanígy a kivonuláshoz szükséges gépkocsik is mindig ott álltak pontosan, meghatározott időben a kiindulási pontoknál a kivonuláshoz szükséges tehergépkocsikat a vállalatok bocsátották főleg szombaton és vasárnap a munkásőrök rendelkezésére. Legtöbbször a Húsipari Vállalat adta a kocsikat. Ez elég sok gondot adott az első időben, mert a tehergépkocsik padlózata és oldalai szinte ragadtak a rátapadó faggyútól és zsírtól, mert előzőleg húst szállítottak bennük és már nem volt rá mód, hogy le is mossák. Azon a bizonyos napon, 1957. március 27-én még csak egy felszerelést kaphatott mindenki És ez volt az első, egyben az egyetlen is, a csukaszürke erős cajgból készült munkás zubbony és nadrág, egy kék hosszúujjú munkásing és egy kék sapka. Ehhez járult a sapkára való ötágú csillag, a vörös szolgálati karszalag, a fehér „munkásőr" felirattal, a piros nyakkendő és a durva, erős bőrből készült csizma. Délelőtt 10 óra tájban kezdtek gyülekezni a szakaszok civilben. Az ellátó rajok mindkét században már előkészítették a törzslapokat. Szakaszonként és név szerint mindenki megkapta a maga felszerelését, amit az aláírásával nyugtázott. Aztán átöltözött. Mivel mindenkinek igyekeztek az ellátók megfelelő méretű ruhát biztosítani, így nem sok gondot okozott a felszerelés, kivéve azoknál, akik esetleg túl kicsire vagy túl nagyra nőttek. Végül is többszöri cserebere után mindenki megtalálta a maga felszerelését. A csizmákkal viszont már több probléma adódott, főleg a 37—38-ast viselő nőknél, akik elég nehezen szokták meg a vastag bőrből készült nehéz csizmákat. Le a kalappal előttük, ahogy férfiasan igyeztek elfelejteni azt, hogy ők is a gyengébb nemhez tartoznak. Például: Muskovics Margit, Cérna Józsefné, Reményi Ferencné. Mind a két században akadt jó néhány nő, például Árvai Jánosné és dr. Friedmann Edit, akik 25 éve szolgálnak, még ma is a munkásőrségben, vagy mint Paulányi Józsefné, aki 13 év után, Ökrös Lászlóné és Szőke Józsefné pedig 8-8 év után szerelt le, és mindig vállalták a kiképzéssel, a különböző szolgálatokkal járó nehézségeket. FEKTETIK A SÍNEKET Aljzat betonozás még nincs a törzsgyárban épülő alapozóban, ez nehezíti is a vonszoló pályákhoz szükséges sínek fektetését. A kedvező munkakörülményekről azonban le kell mondaniuk a létesítmény műhely dolgozóinak, így kívánja az ésszerűség, a technológiai szerelés sorrendje. Lehet jelentkezni A vitorlázás szép , egészséges Szerte az országban egyre többen síelnek, teniszeznek, vitorláznak. A nem is olyan régen még úri huncutságnak, néhányak kiváltságának tekintett sportok mind jobban hódítanak. A gyorsabb terjedés egyetlen akadálya csupán, hogy a feltételek sajnos még nagyon korlátozottak. Kevés a teniszpálya, a síelők is egyelőre a szomszédos országokba kényszerülnek és vitorlázás túlságosan költséges ahhoz, hogy saját felszereléssel hódolhassunk gyönyörű vízisportnak. Pedig nyilvánvaló, hogy mindhárom sportág a legértékesebbek közül való. Sok mozgást, szórakozást, játékot kínálnak azoknak, akik hajlandók egy kevés energiát fektetni a szükséges alapok elsajátításába. Ha valaki csak egyszer megpróbálta bármelyiket tudja. Hasonlíthatatlanul több élményt, kikapcsolódást nyújtanak, mint a négy fal között töltött, a hosszú hétvégék. Az egészségünkről pedig nem is szólva. Éppen ezért öröm, hogy létezik az Ikarus túravitorlás szakosztály. És nemcsak papíron vagy néhány beavatottnak, hanem mindazok számára rendelkezésre áll, akik kedvet éreznek hozzá. A jelenleg 9 tagú elnökség elnöke dr. Szegő Sándor. A vitorlás hagyományok már sok évre nyúlnak vissza a gyárban. Jónevű versenyzők is hajóztak már Ikarus színekben, mintegy 150-en a gyárban tanulták meg a hajózás alapfogásait, de a leglényegesebb dolog mégis egy évvel ezelőtt túravitorlás szakosztály megalakulásával történt. Ez a lépés a nyílt vállalása annak, hogy az Ikarus gyárban nem a versenysportot tekintik a legfontosabbnak, hanem hogy minél több dolgozó megismerhesse a vitorlázás szépségeit. Természetesen a versenyzés lehetősége továbbra is fönnáll. A kívülálló számára úgy tűnhet, hogy a hajókázás semmi másból nem áll, mint hanyattfekve süttetni magunkat a napon, s közben békésen siklani. A dolog azért ha nem is túlzottan bonyolult mégsem ilyen egyszerű. A vitorlázásnak szabályai, nélkülözhetetlen technikai fogásai vannak, amelyek nélkül veszélyessé válna ez a békés vizisport. Éppen ezért tanfolyamon oktatják a jelentkezőket. Öt-hat elméleti foglalkozás után a sikeres vizsgázást követi a gyakorlati tudnivalók elsajátítása. Erre már az egyhetes májusi vagy őszi táborozáskor kerül sor a bogár lellei üdülőben. A tábornak szigorú napirendje van. Zászlófelvonás, kürtszóra ébredés, táborzárás. Mindez nem szükségtelen ceremónia, hanem annak a ténynek a hangsúlyozása, hogy a vitorlázás csak fegyelmezett körülmények között gyakorolható. Emellett az ifjúkori, úttörőtáborok romantikájának visszacsempészése is sokak számára vonzó. A sikeres gyakorlati vizsga elvégzésével „3" kategóriás jogosítvány tulajdonosaivá válunk. Ez azt jelenti, hogy az általunk vezethető hajó vitorlafelülete nem haladja meg a 25 négyzetmétert. Aki gyorsabb, nagyobb hajóra vágyik az két év elteltével újabb vizsgát tehet, ezúttal az „A" kategória eléréséért. A túraszakosztály tehát létezik, de azért nem minden gond nélkül. Sőt, egyelőre gondból van elég. A leglényegesebb, hogy a boglárlellei üdülő évente csak kétszer, egy-egy hétre vehető igénybe a vitorlások számára. A folyamatos sportélethez ez bizony nem elegendő. Éppen ezért a szakosztály vezetősége azzal a kéréssel fordult a szakszervezethez, hogy az agárdi telepet teljes egészében bocsássa a vízisport szerelmesei rendelkezésére. Ugyanis itt a kajak-kenusok és a horgászok is kitűnő környezetre találnának. A Balatonfüreden megnyíló új üdülő pedig lehetővé teszi, hogy dolgozóink modern, kényelmes körülmények között pihen-képünkönFarkas Bertalan űrhajós, aki az elmúlt év szeptemberében egy napot töltött a gyári hajósokkal. A Siófok— Kenese—Siófok útvonalon a protokoll nélküli kiránduláson mindenki kiválóan érezte magát. Szó van arról is, hogy Farkas Bertalan a szakosztály tiszteletbeli tagja leszjenek. Modani sem kell, hogy egy ilyen állandó bázis mekkora föllendülést hozna a gyári vízi szakosztályok életében. A szakszervezettől a válasz ugyan még nem érkezett meg, de a szakosztály vezetőit máris az foglalkoztatja, hogy miként lehetne több hajóhoz jutni. Ebből ugyanis egyelőre kevés van. A tervek szerint, ha a vállalat vezetői ehhez hozzájárulnak a szakosztály tagjai társadalmi munkában vállalati eszközökkel maguk építenek hajókat. Nem kétséges, hogy nagyon sokan fogadnák örömmel a telep sorsát érintő kedvező döntést. Addig is mi a teendője annak, akit sikerült meggyőznünk arról, hogy vitorlázás nélkül élni sem érdemes? Nos, Benik Zsuzsánál jelentkezzen a 486-os telefonon, vagy személyesen a törzsgyár központi épületének 218-as szobájában. Természetesen tagdíj is van. Gyári dolgozók számára évi 150 forint, kültagoknak pedig 350 forint. -oka.