Ikarus, 1984 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-15 / 6. szám
Befejeződtek a gyár huszonhat KISZ- alapszervezeténél a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések. Tizenegy alapszervezet élére új titkár került és nyolcvanöt küldöttet választottak. A taggyűléseken kiemelten foglalkozott minden alapszervezet a közelgő ifjúsági parlamentre való felkészüléssel, mozgósítással. A küldöttgyűlés március 16-án 15 órakor lesz a gyár éttermében. A velencei politikai képzési központban megtartott kéthetes KISZ-titkári tanfolyamon két új titkár vett részt a fehérvári gyárból: Király Ibolya (gygo) és Szalay István (kísérleti üzem). Pályaválasztás elősegítése céljából fogadták a gyári KISZ-esek a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjait február 24-én. A gyárlátogatás nagyon tetszett a gyerekeknek és sok kérdéssel ostromolták kísérőiket. Hedlicska Márton a gyár igazgatási osztályának dolgozója köszönőlevelet kapott a Pintér Károly Lakásfenntartó Szövetkezettől, amiért minden évben önként és felhívás nélkül részt vesz a lakótelep környezetszépítő és településfejlesztő munkáiban. E munkájáért már többször kapott elismerő oklevelet a városi tanácstól és a Hazafias Népfronttól. Az elmúlt évben 128 ilyen jellegű társadalmi munkát végzett. A párt-végrehajtóbizottság előtt számolt be a gyár KISZ-bizottságának titkára az 1983-as ,mozgalmi évben végzett munkáról, az akcióprogramok végrehajtásáról. A vb a beszámolót elfogadta. Vorosilovgrádi jutalomúton vesz részt Jenei Zoltán május 5—12-ig. A jutalmat mozgalmi munkájáért, a KISZ-ben végzett több éves eredményes munkájáért kapta. Székesfehérvár felszabadulásának évfordulóján, február 23-án a gyár KISZ-esei koszorút helyeztek el a hősi emlékműnél. Rendkívüli KISZ-bizottsági ülést tartottak március 5-én.Napirend: a beszámoló taggyűlések összegzése és a küldöttgyűlésre való készülődés fontosabb feladatai. Második napirendként jutalmakról és kitüntetésekről döntöttek. Jogerős fegyelmi határozatok: Ittasság miatt 3 hónapra 1,50 Ft/a csökkentették személyi alapbérét: Sveiger Imrének (vár II.), Gáncs Györgynek, Bencsik Ferencnek, Gulyás Lászlónak, Takács Györgynek, mind a négyen az előszerelő üzem dolgozói, Tumpert Andrásnak, Horváth Istvánnak, mindketten a végszerelde dolgozói. Szintén ittasság miatt 6 hónapra 2 Ftra csökkentették személyi alapbérét: Lengyel Andrásnak, Zámbó Pálnak, mindketten a végszereldében dolgoznak. Igazolatlan hiányzás miatt csökkentették 3 hónapra 1,50 Ft/a személyi alapbérét Kovács Sándornak (váz II. üz.). Fegyelmezetlenül viselkedett munkahelyén Büttösi Csaba (fényező üz.), ezért megrovásban részesült. Ugyancsak megrovást kapott igazolatlan hiányzás miatt Fekete János (lemezes üz.), engedély nélküli munkahely elhagyásért pedig Németh József (fényező üz.). Nem vezetőhöz illő magatartást tanúsított Mihályi Ervin (fényező üz.), azért szintén megrovásban részesült. Szigorú megrovást kapott ittasság miatt Varga Ferenc (végszerelde) és Gödri Ferenc (szállítás). Többszöri figyelmeztetés ellenére selejtet okozott Jablonkai Zoltán (fényező üzem), ezért személyi alapbérét 6 hónapra 1 Ft/ó csökkentették. Ittasság miatt 6 hónapra 1 Ftló csökkentették alapbérét Blázsovics Jánosnak (kocsifestő). Igazolatlanul hiányzott Gulyás László (végszerelde), ezért alapbérét 3 hónapra 1 Ftló csökkentették. Hat hónapra csökkentették egy forinttal órabérét Kuray Györgynek (fényező üzem) a munkafegyelem megsértéséért. Szeretők Nem szeretem a beskatulyázást, a szabadság híve vagyok, abban az értelemben, tegyen mindenki, amit akar, azaz a kisszerű meggondolások ne korlátozzák senkinek a választási és cselekvési jogát. Különösen ne, ha filmrendezőről, úgynevezett művészről van szó. Most mégis azt mondom, Kovács András maradjon inkább a kaptafánál. A kaptafa jelen esetünkben a rendezői szék. Kovács András jó párszor bebizonyította, tud jó filmet rendezni, gondoljunk a Hideg napokra, vagy a Ménesgazdára. Viszont nem tud filmet írni, jó filmet - a Szeretők tanúsága szerint - végképp nem. A néző érzése szerint Kovács András valami különös világban él, amely bizony nem jellemző a mi hazánkra, mégha elő is fordul. Ez a kisebbik baj, ha az egyedi eset képes lenne általános érvényűvé nőni. De erre képtelen a film, így aztán pereg az előadás, szép színekkel, kiagyalt dialógusokkal. Kiss Mari szereplésével egy szép nőt láthatunk, megfelelően szimpatikus szerető — Cserhalmi György — kíséretében. Véget ér a film, s híján maradunk az élménynek. Nem azt a filmet készítette el Kovács András, ami ezt megadhatná. JAZZ—TÁNC Újdonság!!! Az Ikarus Művelődési Központban jazz-tánc tréning indul 1984. március 21-én 16 órától! Aki jelentkezik, tíz héten keresztül heti egy alkalommal kóstolgathatja a jazz lüktetésének, improvizatív előadásmódjának, bonyolult és összetett ritmikájának átültetését a modern táncba. Élvezheti az állandó és rögtönzött elemekre kialakított és kialakuló mozgáskultúrát, játékosságot. Csak tizennégy éven felüliek jelentkezhetnek az Ikarus Művelődési Központban. Részvételi díj: 350 forint. Hirdetés Víkendtelek eladói Érd—Parkváros M7 sztrádához közel 350 négyszögöl gyümölcsfákkal beültetve, 50 000 Ft. Telefon: 1312 Markóczy. MÓKA, ZENE, KACAGÁS Hagyományteremtő céllal indítja idén a KISZ-bizottság kéthónapos kulturális rendezvénysorozatát. A megnyitó március 15-én a művelődési központ galériájában lesz. Fotókiállítás 1957—1984 címmel. Március 19-én 15 órai kezdettel baráti találkozó chilei és más nemzetiségű latin-amerikai fiatalokkal. Fellép a Los Galos chilei-bolíviaimagyar összetételű együttes. Latin disco is lesz. Március 26-án baráti találkozót rendeznek a Nottingham egyetem hallgatóival 14 órai kezdettel. Az író-olvasótalálkozó meghívott vendége Soós Zoltán költő. Aki kíváncsi március 28-án 15 órára jöjjön el. Április 2-án 18 órakor politikai társasjátékot tartanak az ifjúsági klubban Tőzsde címmel. Színi főiskolások előadását láthatják április 9-én 15 órai kezdettel. Belépő: dolgozóknak 20, diákoknak 10 forint. Jegyigénylés az alapszervezeti KISZ-titkárnál április 3-ig. Április 9—14-ig „Alkotó Ifjúság" kiállítás látható tanulóink vizsgamunkáiból. Felszabadulási járőrversenyt rendeznek április 14-én. Az ifjúsági fórum meghívott külpolitikusa Sándor István. A beszélgetést április 25-én 15 órai kezdettel tartják. A Koncert című filmet vetítik az ifjúsági klubban április 26-án 15 órakor. Május 5-én ismét fellép a művelődési központ Haydn kamarazenekara, méghozzá nosztalgia-zenével . Beatles számokat adnak elő. Május 10-e forgalmas napnak ígérkezik. Kézműves nap lesz 15 órakor az ifjúság-klubban, 19 órakor fellép az Atléta trió a 18 órakor kezdődő discoban. A záróakkord május 14-én 15 órakor vendég a Ludas Matyi szerkesztősége. Hírek Sakk, matt, patt? Az arcokból úgy tűnik, a játszma érdekesnek ígérkezik. A tiniklubban jó zene mellett hasznosan tölthetik idejüket a szakmunkástanulók ...a cserebogár? A fiatal nagyapa két nappal a nőnap előtt vette meg a köszöntésre szánt virágokat. Mitagadás, spórolni akart és március 8-án nem kívánt sorba állni érte, így egy szál szegfűért „csak" harmincnégy forintot fizetett. Ő négy szálat vett és egyszerre köszöntötte föl házának asszonynépét. Az anyósát, a feleségét, a menyét és a hároméves Boglárka nevű unokáját. Puszi ide, puszi amoda, s nagyapa bevonult a szobába. Egyszercsak hallja, hogy a hároméves Boglárka ezt kérdezi a nagymamától: — Mondd Nagyi, a nagyapa hízeleg, azért vett nekünk virágot? — di — KÜLFÖLDIEK Lev B. Vasziljev, a Szovjetunió Országos Tervhivatalának elnökhelyettese és Jagodovszkij a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa látogatott február 22-én a törzsgyárba. Útjukon kísérte őket Szilágyi György az Ipari Minisztériumból és dr. Szabó Béla, az Országos Tervhivatal osztályvezető-helyettese. A vendégeket fogadta Nagy Gábor vezérigazgató, Kelemen Pál fővállalkozási igazgató és Horváth Béla műszaki igazgató. A látogatók ismerkedtek a gyár életével, megtekintették prototípusainkat és trolibuszunkat. Látogatást tettek a szerelő gyáregységben és a fényezőüzemben. EMBER ÉS JÁRMŰ - FÉNYKÉPEN Az Ikarus Művelődési Központ fotóköre és az Ikarus Karosszéria-és Járműgyár szb védnökségével Emberek, utak címmel országos fotópályázatot hirdet. A pályázat célja: az ember és a gépjármű-közlekedés kapcsolatának (közúti gépjárművek készítése, javítása, a járművel közlekedő ember, útiképek stb.) bemutatása művészi színvonalú képekben. A pályázaton bárki részt vehet. A zsűri a legjobb pályamunkáknak az alábbi díjakat ítéli oda: Papírkép kategóriában 3 db 1500 forintos díj Dia-kategóriában 3 db 1000 forintos díj Különdíjak A pályázatra beküldhető papírkép kategóriában: szerzőnként 6 fekete-fehér, vagy színes kép, ezen belül egy sorozat, amely egy képnek számít. A képek hosszabbik oldala 40 centiméter legyen. A képek hátoldalán fel kell tüntetni a kép címét, a szerző nevét, lakcímét és a kép sorszámát a mellékelt kísérőjegyzékkel megegyezően. Színes dia kategóriában: szerzőnként 6 dia 5x5 cm-es szabványos diakeretben. A diák keretén a szerző nevét, a kép címét és sorszámát és a kísérőjegyzékben a szerző címét is fel kell tüntetni. A pályamunkákat 1984. október 15-ig lehet beküldeni az alábbi címre: Ikarus Művelődési Központ „Emberek, utak" fotópályázat 1165 Budapest, Margit u. 2. A képek díjazása és kiállításra elfogadása tekintetében a rendezők által meghívott szakértő zsűri dönt, nyilvános zsűrizésen, melynek döntése ellen fellebbezés nem lehetséges. A zsűri által elfogadott képekből 1984. november 5—20-ig kiállítás nyílik az Ikarus Művelődési Központban. A megnyitón adják át a díjakat is. A zsűrizés 1984. október 30-án lesz. A képeket 1985. március 31-ig küldik vissza. A rendezőségnek jogában áll az elfogadott képeket a kiállítás propagandája érdekében díjmentesen felhasználni. A képeket a legnagyobb gondossággal kezelik, azonban a postai szállításból eredő esetleges sérülésekért felelősséget nem vállalnak. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton szeretném köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik feleségem elhunyta alkalmából részvétnyilvánításukkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Végh József és két gyermeke Köszönetemet fejezem ki a közvetlen vezetőimnek, munkatársaimnak és a fényezőüzem dolgozóinak, akik feleségem temetésén részt vettek és fájdalmamban osztoztak. Kriczki János III. meo Brigádvezetőknek Klubnapot tart március 27-én (kedden) 15 órakor a szocialista brigádvezetők klubja. A foglalkozás keretében segítséget kívánnak nyújtani a brigádélet hétköznapjaihoz, a mindennapok ügyes-bajos dolgaihoz. Valamennyi brigádvezetőt szeretettel várják a budapesti művelődési központ 12-13-as előadótermébe. A foglalkozás témája: a vállalások teljesítése nem aszerint, hogyan lehet minél könnyebben olcsó sikereket elérni, hanem azt tekintve szívügynek: a brigádtagok testhezálló munkájukkal eredményesen segítsék a gazdasági célok elérését. A szerelő gyáregység kocsitest csarnokában felújítják a szellőző- és fűtésberendezéseket. A munkavédelmi célokat szolgáló beruházás a homlokfalgyártóknál és a lemezessoron javítja a dolgozók egészségügyi körülményeit. Ezeken a helyeken kevés volt a friss levegő, a régi eszközök nem megfelelőek önmagukban. Március 15-től (ez az átadási határidő) három thermoventillátor szívja el az elhasznált levegőt és egy mennyezetre szerelt hatalmas „kígyó" fújja be a friss, előmelegítettet. Gondoltak a melegebb időkre is: hőérzékelő thermosztátok gondoskodnak arról, hogy ne melegedjen túl a csarnok hőmérséklete: a kívánt hőfoknál bekapcsolják a ventillátorokat. Ugyancsak a kocsitest csarnokban szerelik az üzemfenntartás szakemberei a felújított csőhajlító gép szerszámcseréjének könnyítésére az új darupályát. Nyugdíjasok: Tőzsér Sándor — sajtoló (rokkant nyugdíj); Kusnyár Józsefné — egyedi; Németh András — üzemfenntartás; Huncsár János — szerszám (rokkant nyugdíj); Schmidt István — szerszám; Szőcs Márton — ajánlati és dokumentáció ellenőrzési osztály; Molnár Antal — sajtoló (rokkant nyugdíj); Papp Ferenc — létesítménykivitelező osztály (rokkant nyugdíj); Álmos Józsefné — lemezesüzem; Szikszai Imréné — sajtoló; Mód Lajos — idegenáru átvételi meo (rokkant nyugdíj); Holicza Jánosné — gondnokság. Munkáséveik után jó pihenést kívánunk. Újszülött: Gratulálunk Török Bélánénak Gergő nevű gyermekéhez. A sárkányrepülők első tavaszi versenye március 15-ével kezdődik a Pécs melletti Szársomlyón. A tét azonban nagy: az elért eredményeket figyelembe veszik a válogatott keret összeállításakor. Az Ikarusklub versenyzői idén új sárkányokkal repülnek, és elkészült az a teherkocsi, amely megkönnyíti a versenyzők visszajutását a starthelyre, s ezzel jelentősen javulnak majd az edzési lehetőségek. Az Ikarus színeiben Almási Istvántól, Merk Györgytől, Körösi Istvántól és Borovszky Andrástól várnak jó eredményeket. Februárban befejeződött az országos MHSZ sportlövő bajnokság. Az Ikarus lövészklub színeiben tizen indultak. A legeredményesebbnek Bosnyák Zoltán bizonyult. Ifjúsági I. fiú, légpuska 40 lő véses számban harmadik helyezést ért el. Máté János felnőtt férfi légpuska 60 lövéses számban a negyedik helyen végzett. Legközelebb Kecskeméten állnak a starthoz, március 31-én nemzetközi lőtéravató versenyen. A gyártóeszközellátó főosztály több alkatrész fölszerszámozását készíti elő és kezdi meg. A móri új ülések szerszámai készülnek, valamint a Vogel ülések készülékezésén, szerszámozásán fáradoznak. Készülnek a móri alumíniumajtó sorozatgyártására is. A harmonika bordakerethez tartozó zárókeret fölszerszámozása is feladatuk. A lassan készülő szegedi válaszfal két alkatrészéhez csinálják a berendezéseket. Augusztusban megy a svéd autókiállításra egy svéd kivitelű kisbusz, amely a fehérvári 543-as típushoz hasonló. Ennek a járműnek a fölszerszámozásán, készülékeinek tervezésén, kialakításán szorgoskodnak. A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMJA - BUDAPEST Moziműsor. Március 19-én, a Kutya éji dala című Bódi Gábor rendezte, színes, magyar filmet vetítik. Csak 16 éven felülieknek! Magyarul beszélő amerikai film a március 22-i műsor: Kína szindróma. A matróz, a kozák és a hamiskártyás című színes, magyarul beszélő szovjet játékfilm kerül vászonra március 26-án. Március 29- én Kovács András legújabb rendezését láthatják a mozilátogatók, melynek Szeretők a címe: Csak 14 éven felüliek tekinthetik meg. Matiné: március 17-én a Hófehérke és a hét törpe, magyarul beszélő, színes, amerikai rajzfilmet játszik. Március 31-én Donald kacsa és a többiek, színes amerikai rajzjáték szórakoztatja a gyerekeket. Ifjúsági klub: keddenként 18—21:30-ig műsorvezető Bisztrai Ádám. Március 20-án Oltványi Tamás a vendég, aki beszélget arról, hogy mikor, mit mond a Szabad Európa rádió. A BRFK munkatársával való beszélgetés után filmvetítés lesz. Török Judit filmgyári maszkmester március 27-én jön a klubba. Élményeiről mesél „Legutóbb Nino Manfredi maszkját készítettem" címmel. — Péntekenként műsorvezető: Boros József. Március 23-án Czippán György újságíró vendégeskedik Beat ősök — punk utódok műsorával. Március 30- án Feledi Péter tájékoztat a tv új műsoráról. Minden szombaton Disco-kívánságműsort Közben, március 17-én Barna István igazgató-rendező mesél a Maxim Varieté „Revue fatastic" új műsoráról. Közreműködik: Surányi Zsuzsa és Kónya Károly szólótáncosok. Március 24-én Szíjártó József szórakoztat fejtörő játékaival. Március 31-én Mandics Sándor rendez vetélkedőt Győztes kerestetik címmel. A tiniklubban Wilpert Imre diaporáma műsora: Szépség... március 17-én. A Dolly Roll együttes tagjai lépnek föl március 24- én. Hunyadi László bűvöl el bűvészmutatványaival március 31-én. Tánc? ! — Aerobic!? — Jazz-balett!? — Jóga!? — Tánc!? — minden vasárnap 18—22 óráig. Műsorvezető Bisztrai Béla és Hován Béla. Március 18-án Korpáczi Gabi, március 25- én Mendelényi Anna lép föl. KISZ-klub: március 21-én Horváth György tart bemutatót az Ikarus fotókör legjobb felvételeiből. Szakmunkás-tanulók klubjában: március 22-én fodrászversenyt rendeznek. Március 29-én Boros Lajos estjét láthatják a látogatók. Nyugdíjasklub: Március 20-án előadás a Rádió és Televízió legutóbbi „Ki mit tud?" vetélkedő sikert aratott szereplői műsorából. Soós Zoltán: „Alvilági portya" címmel író-olvasótalálkozót tart március 27-én. Fotóklub: Lussa Vince fotóművész aktfotó előadása március 20-án. Március 24-én családos fotótúra autóbusszal. Március 27-én válogatják az országos pályázatra az anyagokat. Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár dolgozóinak lapja Felelős szerkesztő: GERENDÁS FERENC Szerkesztőség: 1630, Budapest, Margit u. 2. Telefon: 636-440, 1145, 1204 mellék Előfizetési díj negyedévre: 8,40 Ft Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat 1959. Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: TILL IMRE a Hírlapkiadó Vállalat igazgatója Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat 1444639 Felelős vezető: GYENTI PÁL, igazgató