Ipargazdaság, 1965 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
A jelszerek a műszeripari árképzésben A Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület Ipargazdasági Szakosztálya az elmúlt évben tudományos kollokviumot rendezett a műszeripari árképzés problémáiról. Az alábbiakban a kollokviumon elhangzottakból közlünk néhány részletet. Elsőként Kolos Richárd egyetemi tanárnak, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács főtitkárának megnyitó szavait ismertetjük. Azt hiszem, nem kell külön indokolni, hogy miért tartjuk időszerűnek a műszeripari árképzéssel való foglalkozást. Azt hiszem, az is világos, hogy rendkívül bonyolult kérdésről van szó. Az az egyszerű szó, hogy ár, csak sokrétű megközelítéssel definiálható. E szónak mélyebb hátterét és a termelési, fejlesztési, elosztási kereskedelmi tevékenységre kifejtett hatását nagyon sokoldalúan kell megvitatni. A magam részéről nagyon örülök annak, hogy a műszeriparban sor került ilyen vitára, mert azt hiszem, hogy ezen az erősen fejlődő területen az ár kérdésének még nagyobb hatása van, mint olyan iparágban, amelynek fejlődése viszonylag lassú. Ha az árral szellemi és fizikai munkateljesítményeket akarunk mérni, és ennek a mértéknek a segítségével akarjuk azt a terméket, amit műszernek, műszerezésnek nevezünk, bevinni a társadalom többi szektorába, nehéz feladatot kell megoldanunk. A legnagyobb veszedelemnek azt tartom, hogy hajlamosak vagyunk a statikus gondolkodásra. Erre ösztönöz az, hogy a meglévő keretek között kialakított feladatok megoldása egyszerű, és jobban bízunk abban a lehetőségben, hogy egy jól megfogalmazott és többszörös tapasztalással már ellenőrzött cselekvésen belül keressük és találjuk meg az optimális gazdaságosságot. E kérdés egyik vetülete a hosszú időn belül stabil árak kérdése. Az ár olyan szám, amely egyrészt a termelési tevékenység költségeit és jellegzetességeit tükrözi, másrészt hat reá az a körülmény, hogy a termékmennyiséget a társadalmi tevékenység különböző szektorai igénylik. E kétoldalú hatás harcának eredménye az a mutató, amit jó árnak hívunk. Minthogy azonban az árra sok különféle vektor hat, nem olyan egyértelmű kérdés, hogy az ár mikor jó. A kérdést elemezve azt látjuk, hogy a műszeripar évente 10, 20, 30%-ot fejlődött. Ez a növekvő termelési volumen állandóan növekvő terméknomenklatúrával valósul meg. Ha a társadalmi igény oldaláról vizsgáljuk a kérdést, akkor az igényelt műszerek száma a határtalan felé tart, társadalmunk egyre többféle műszert igényel. A nemzetközi igények is további választékbővítést tesznek szükségessé. A műszeriparnak azonban már ma is az a hibája, hogy túlságosan bő választékban termel. A gazdaságosság megköveteli a választék ésszerű szűkítését. Ez csak úgy oldható meg, ha a külkereskedelemnek igen jelentős szerepet biztosítunk. A magyar műszeripar termelésében az exportnak meghatározott szerepet kell játszania. A feladat tehát olyan termékvolument előállítani, amelynek jelentős része valutává válhat, hogy ezáltal a felhasználók műszerigényeinek hazai termelésből nem fedezhető része importálható legyen. Az ár szempontjából úgy áll a kérdés, hogy elsődlegesen az exportot, vagy a hazai szükséglet kielégítését kell-e az árnak elősegítenie. E kérdés megoldásában figyelembe kell venni, hogy a műszercsaládok felhasználási iránya is különböző: vannak, amelyek túlnyomó többségben" exportra, míg mások főként hazai szükségletre készülnek. A terhelés és a kereskedelem tervezésében, az export-import mérleg tervezésében viszont össze kell tudni adni az értékeket. Ilyen és hasonló problémákra kell az árképzéssel kapcsolatban választ adnunk. Úgy gondolom, ez a kollokvium, amely arra vállalkozott, hogy segít ezeket a kérdéseket tisztázni, bizonyára jó munkát fog végezni, mert a jelenlevők összetétele sokrétűen tükrözi a műszeripar különböző szektorait, azokat, akik a tervezés, a kereskedelem, a pénzügyi kérdések, a termelés vagy a fejlesztés oldaláról tudják elmondani, hogy mit várnak az ártól. E kívánalmak összhangba hozása olyan integrációra való törekvés, amelynek