Ipargazdaság, 1965 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

A jelszerek a műszeripari árképzésben A Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület Ipargazdasági Szakosztálya az elmúlt évben tudományos kollokviumot rendezett a mű­szeripari árképzés problémáiról. Az alábbiakban a kollokviumon elhang­zottakból közlünk néhány részletet. Elsőként Kolos Richárd egyetemi tanárnak, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács főtitkárának megnyitó szavait ismertetjük. Azt hiszem, nem kell külön indokolni, hogy miért tartjuk időszerűnek a műszeripari árképzés­sel való foglalkozást. Azt hiszem, az is világos, hogy rendkívül bonyolult kérdésről van szó. Az az egy­szerű szó, hogy ár, csak sokrétű megközelítéssel definiálható. E szónak mélyebb hátterét és a ter­melési, fejlesztési, elosztási kereskedelmi tevékeny­ségre kifejtett hatását nagyon sokoldalúan kell megvitatni. A magam részéről nagyon örülök annak, hogy a műszeriparban sor került ilyen vitára, mert azt hiszem, hogy ezen az erősen fejlődő területen az ár kérdésének még nagyobb hatása van, mint olyan iparágban, amelynek fejlődése viszonylag lassú. Ha az árral szellemi és fizikai munkateljesít­ményeket akarunk mérni, és ennek a mértéknek a segítségével akarjuk azt a terméket, amit műszer­nek, műszerezésnek nevezünk, bevinni a társada­lom többi szektorába, nehéz feladatot kell meg­oldanunk. A legnagyobb veszedelemnek azt tar­tom, hogy hajlamosak vagyunk a statikus gondol­kodásra. Erre ösztönöz az, hogy a meglévő keretek között kialakított feladatok megoldása egyszerű, és jobban bízunk abban a lehetőségben, hogy egy jól megfogalmazott és többszörös tapasztalással már ellenőrzött cselekvésen belül keressük és talál­juk meg az optimális gazdaságosságot. E kérdés egyik vetülete a hosszú időn belül stabil árak kérdése. Az ár olyan szám, amely egyrészt a termelési tevékenység költségeit és jellegzetességeit tükrözi, másrészt hat reá az a körülmény, hogy a termék­­mennyiséget a társadalmi tevékenység különböző szektorai igénylik. E kétoldalú hatás harcának ered­ménye az a mutató, amit jó árnak hívunk. Mint­hogy azonban az árra sok különféle vektor hat, nem olyan egyértelmű kérdés, hogy az ár mikor jó. A kérdést elemezve azt látjuk, hogy a műszer­ipar évente 10, 20, 30%-ot fejlődött. Ez a növekvő termelési volumen állandóan növekvő termék­­nomenklatúrával valósul meg. Ha a társadalmi igény oldaláról vizsgáljuk a kérdést, akkor az igé­nyelt műszerek száma a határtalan felé tart, tár­sadalmunk egyre többféle műszert igényel. A nemzetközi igények is további választékbővítést tesznek szükségessé. A műszeriparnak azonban már ma is az a hi­bája, hogy túlságosan bő választékban termel. A gazdaságosság megköveteli a választék ésszerű szű­kítését. Ez csak úgy oldható meg, ha a külkeres­kedelemnek igen jelentős szerepet biztosítunk. A magyar műszeripar termelésében az exportnak meghatározott szerepet kell játszania. A feladat tehát olyan termékvolument előállítani, amelynek jelentős része valutává válhat, hogy ezáltal a fel­használók műszerigényeinek hazai termelésből nem fedezhető része importálható legyen. Az ár szempontjából úgy áll a kérdés, hogy elsődlegesen az exportot, vagy a hazai szükséglet kielégítését kell-e az árnak elősegítenie. E kérdés megoldásában figyelembe kell venni, hogy a mű­szercsaládok felhasználási iránya is különböző: vannak, amelyek túlnyomó többségben" exportra, míg mások főként hazai szükségletre készülnek. A ter­helés és a kereskedelem tervezésében, az ex­port-import mérleg tervezésében viszont össze kell tudni adni az értékeket. Ilyen és hasonló problé­mákra kell az árképzéssel kapcsolatban választ adnunk. Úgy gondolom, ez a kollokvium, amely arra vállalkozott, hogy segít ezeket a kérdéseket tisz­tázni, bizonyára jó munkát fog végezni, mert a jelenlevők összetétele sokrétűen tükrözi a műszer­ipar különböző szektorait, azokat, akik a tervezés, a kereskedelem, a pénzügyi kérdések, a termelés vagy a fejlesztés oldaláról tudják elmondani, hogy mit várnak az ártól. E kívánalmak összhangba ho­zása olyan integrációra való törekvés, amelynek

Next