Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
kontraproduktiv. Az a Petőfi, aki verseiben és korábbi szónoklataiban, magánleveleiben mindig a legnagyobb reverencia hangján ír a népről, reménybeli választóit nem tartja túl sokra, és ezt nem is rejti véka alá: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 1S-kéig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utasokhoz.” (Petőfi Sándor, A kis-kunokhoz, Uo., 278.) Arra nézve pedig, hogy miért őt válasszák meg, azon túl, hogy műveiben kiállt a népért, érvként annyit hoz fel, hogy „ez a föld, melyen ti laktok, ez a szép Kis-Kunság, az én szülőföldem". Választási kudarcát a szabadszállásiakhoz írt nyílt levelében ugyanabba a biblikus, apokaliptikus leírásba építi be, amely számára a szabadságharc során egyre inkább a nemzet üdvtörténetének keretévé válik, azzal a különbséggel, hogy saját szerepe itt már a megtagadott megváltóé. (Uő.: A szabadszállási néphez(Uo., 28S-286.) Úgy tűnik, hogy a politikának ez a felfogása a kortársak számára is idegen volt a politikai tevékenység érvényesnek tekintett módjától és terepétől, s nem feltétlenül azért, mert Petőfi nem tartozott a nemességhez. Sokkal inkább a mérlegelő, következményekkel számolni tudó, társadalmi-politikai helyzetet reálisan átlátó attitűdöt, a kompromisszumra és diplomatikus meggyőzésre való képességet hiányolják, ami egy „népszónok" vagy egy költő számára nem elvárás, ám a politika professzionális terében egyre inkább az. A politika és az, amit Petőfi annak látszik tekinteni, meglehetősen különbözik mind egymástól, mind az irodalomtól. Utóbbi különbséget jól mutatja, hogy legradikálisabb, aktivitásra buzdító „népvezér”-attitűdben megfogalmazódó költeményeitől a kortárs irodalmi élet is elzárkózik (viszont a radikalizálódó publicisztika, mint még visszatérek rá, nem), és az 1874-es Petőfi-összkiadás körüli viták is részben ezt a problémát vetik fel. Úgy tűnik ugyanis, hogy az instant, közvetlen politikai lázító szándék, program és hatás sem a politika, sem az irodalom terébe nemigen fér. Gyulai, aki maga is keresi, hogy ebben az „új típusú politikában" az irodalmi értelmiség számára milyen pozíciók léteznek a közéletben, s adott esetben fel is vállalja a modern, „a politikával és a közélettel szemben kritikus, reflexív, kételkedő" értelmiségi pozícióját, a költészet általi közvetlen politizálást következetesen elutasítja. Petőfi e körbe tartozónak érzett verseiről ezt írja: ▲ Zichy Mihály: Király és hóhér. Petőfi-illusztráció (forrás: Kieselbach Galéria) szemével farkasszemet nézni” Petőfi Sándor 21