Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 3. szám - Kert
A Kerti séták Kazinczy Ferenccel Manapság már szinte közhelynek számít a megállapítás, hogy a 18-19. század fordulóján Magyarországon is elterjedő angol vagy tájképi kertstílus az egyén és a természet közvetlen viszonyát állította előtérbe, s mindez a polgári eszmék és a szentimentalizmus térhódításával függ össze. Ekkor történt először kísérlet arra is, hogy a kertművészetet - kiemelve a kézművesség, illetve mesterség státuszából - autonóm művészetként megpróbálják integrálni a művészetek modern esztétikai rendszerébe. Kísérlet nem járt sikerrel, mert művészi szabályai túl változékonyak és határozatlanok voltak. Radnóti Sándor esztéta megfogalmazásában: „a kert megművelt természet, s mint ilyen a szó etimologikus értelmében is a kultúra része, a táj fogalmában viszont a természetnek az a megjelenési formája kerül kulturális feldolgozásra, ami nem művelhető meg, nem rendelhető alá emberi céloknak. Kultúra és természet ebben az értelemben kerül ellentétbe a kert és a táj fogalmában.” (Radnóti Sándor, A táj keletkezéstörténete, Atlantisz, Budapest, 2022, III.) Kazinczy Ferenc tekinthető az elsőnek, aki felismerte, hogy a kert a fenti értelemben a kultúránk része, és az egész életében megszállottan képviselt kultúrateremtő, műveltségterjesztő működésének integráns részévé tette. Irodalmi tanulmányainkból azt is jól tudjuk, hogy a klasszikus századforduló költészetének Csokonai Vitéz Mihálytól Berzsenyi Dánielen át Fazekas Mihályig népszerű témája volt a tájleírás, számos irodalmi Olga Granasztói ▲ A Kazinczy Ferenc Emlékpark Széphalomban (fotó: Czimbal Gyula) Nemesíttenyi kő ezt a világi vadságot” Kert 43