Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
40 (TI 2023/1 A kiegyezés utáni magyar kultúrpolitika és politikai manipuláció elsősorban az ő alakját használta fel az ideológiai indoktrinációra: költészetét a népies vonulatra szűkítették le, társadalmi forradalmiságáról nem ejtettek szót, csak a függetlenségi harcban betöltött szerepét hangsúlyozták - így belőle teremtették meg a korabeli nacionalizmus legvonzóbb és legpropagandisztikusabb alakját, egyszerre személyesítette volna meg a nemzet dicsőségét és bukását, ezért emlékezete és tisztelete rövid idő alatt páratlan intenzitással kezdett működni. A 19. század második felében kultusza hihetetlen nagyságúra nőtt, s a kiegyezés utáni magyar kultúrpolitika és politikai manipuláció elsősorban az ő alakját használta fel az ideológiai indoktrinációra: költészetét a népies vonulatra szűkítették le, társadalmi forradalmiságáról nem ejtettek szót, csak a függetlenségi harcban betöltött szerepét hangsúlyozták - így belőle teremtették meg a korabeli nacionalizmus legvonzóbb és legpropagandisztikusabb alakját. Ennek a hivatalos, az iskolák és Én szemfedőlapod lerántom: Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! Zúg Március, záporos fény ver, Suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, lorong a kardlap: Úgy kelj föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid, barátom: Lopnak a bőség kosarából, A jognak asztalánál lopnak, Népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát Roppantják ránk a kétszer gyávák. Talpra Petőfi! Sírodat rázom: Szólj még egyszer a Szabadságról! az ünnepélyek által sulykolt Petőfi-képnek mintegy ellenképeként jött létre a 20. század elején Petőfinek az átértelmezése mind irodalmi-esztétikai, mind politikai szempontok alapján. A Petőfi-kultusz legérdekesebb - máig élő - jelensége pedig meglátásom szerint az, hogy a Petőfi halála óta eltelt több mint másfél évszázad alatt nemigen akadt olyan klasszikus, jelentős, de akár másodosztályú vagy vérdilettáns magyar író vagy költő, aki ne próbálta volna meg akár versben, akár prózában, akár esszében, tanulmányban megfogalmazni Petőfiről alkotott véleményét, Petőfihez való viszonyát (e megnyilatkozások persze rendkívül széles skálán helyezkednek el: a hódolat, a tisztelet, a kizárólagos csodálat gesztusai mellett megtalálhatjuk az ironikus, sőt szatirikus gesztusokat is) - alighanem e beláthatatlan, végtelen recepcióból látszik igazán, mennyire felülmúlhatatlanul centrális szerepet visz Petőfi alakja és életműve a magyar irodalomban, a közvéleményben, a nemzeti emlékezetben (ellenpéldaként felidézhető, hogy az 1950-80-as évek rendkívül intenzív József Attila-kultusza az utóbbi évtizedekben hanyatlani látszik). Jókai Mór 1882-es szoboravató beszéde szerint Petőfinél „ [a] szótetté vált." A költészet - performatív gesztussal - politikai aktus lett. Vajon miért sikerülhetett ez éppen neki? Milyen volt Petőfi korai recepciója, hogyan vélekedett róla például Eötvös József vagy Erdélyi János? A 19. század közepe táján az irodalomnak sokkal nagyobb súlya és tekintélye volt a nemzet nyilvános életében, mint manapság: az írók szavai (nemcsak Petőfiéi) tettekként is működtek, s az írók maguk is inkább kívántak tettel hatni a közösségre, mint a későbbiekben. Petőfi, a maga költészetének egyik e v . I Utassy József Zúg Március