Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
Petőfi Sándor Álmos vagyok és mégsem alhatom... Álmos vagyok és mégsem alhatom; Ébren vagyok és mégis álmodom. Gyertyám pislog komor homályosan, Mint a üdére, melly temetőbe’ van; S ki nem merem kezemet nyújtani: Elvenni hamvát vagy eloltani. Ágyamban fekszem mozdulatlanul. Előttem el rém rém után vonul. Hiába hányom be szemeimet, Látom még akkor is e rémeket. És miilyen rémek, miilyen alakok! Arcomról hideg izzadás csorog. Ott mély árokban egy koldus halott, Felkél és rágja a koldusbotot. Kemény. Beléje törnek fogai, Látom szájából a vért omlani. Itt egy öreg cigány, a derezsen. Ütik, verik kinoskeservesen. Vernek le róla húsdarabokat. Fájdalmában, mint a kutya, ugat. Hát az mi ott? torony vagy óriás? S mit mível? kutat vagy sírgödröt ás? Nem sír lesz az, nem. Kút, mert ott hever Mellette a nagy százakos veder. Most leereszti a roppant vedert... Nem víz, de vér, mit e kútból kimert. Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték, Viszi fejét, markolva üstökét, S szólván: „nem én, de te vagy a zsivány!" Bedobja azt a bíró ablakán. Ott akasztófa, rajta csecsemő; A csecsemőnek anyja odalő, Megfogja lábát, s húzza, húzza le, S körültáncolja a bitót vele. Itt egy leány, két béka ül szemén, Nyúzott patkány van orrának helyén, Hosszú férgekből vannak fürtéi, S őt félkigyó-félember öleli. Illy szörnyeket lát lázas képzetem. Elkergetném s el nem kergethetem. Mindenki alszik, csak magam vagyok Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog. Pest, 184S. október 16. - december 31. között