Irodalmi Ujság, 1976 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-15 / 1-2. szám
1. Th orn tűn Wilder A atillára ELMENT Ő IS! Szívroham ölte meg az örökifjú Thornton Wildert, a háromszoros Pulitzer - díjas írót, a szeretet prófétáját, az utolsók egyikét a Nagy Öregek táborából. 78 éves volt és imádott élni. Huncut, vidám arca gyakran tűnt fel New Havenben, ebben a csendes egyetemi városkában, ahol több mint húsz éve lakott. Utoljára a Fő téren láttam gyérhajú, busa szemöldökű, őszbajuszos, vastag pápaszemes arcát; botjára támaszkodva olykor-olykor megállt tipegő sétája közben és elcsevegett a padokon sütkérező, deresedő sorstársaival. A közelben várakozó m ódon Mercedesből néha türelmetlen dudálás hangzott, de ő ügyet sem vetett rá. Megszokta, hogy nővére, Izabel örökké sürgeti. Egyszerkétszer durcásan a kocsi felé intett, mintha azt mondta volna: „Ne siettess! Van idő bőven, mindenre! Még a halálra is!" Örök optimista volt. Még akkor is, mikor pályája kezdetén kissé pózolva, de meggyőződéssel, sok proust-i szomorúságot csempészett be előkelő, klasszikus stílusban írt műveibe. KEVÉSSEL halála előtt egy beszélgetés során azt mondta: „Utálom az olyan embereket, akik azt állítják, hogy imádják a természetet s ezért kiautóznak a vidékre lombhullást nézni. Az ember-állat éppúgy szerves része a természetnek, mint a fák, a bokrok, a madarak. Minek kell akkor erdőbe, mezőbe kocsikázni? Rajonghatsz a természetért a szalonban is, barátaid körében." Az élet mellett az embereket szerette legjobban. Szinte gyermeki rajongással lelkesedett, rokonszenvezett mindenkivel, mint egy kisfiú, akinek sosem nőtt be a fejeságya. Naivitása, ártatlansága, hiszékenysége sokakat felingerelt; barátai, akikben vakon bízott, elhagyták, felesége is korán elvált tőle, ivócimborái gyakran megverték, mert kevesek tudják elviselni az ilyen mérvű hitet a huszadik században. Idegesítette őket Wilder tántoríthatatlan bizalma, mélyen vallásos világszemlélete, törhetetlen életszeretete, prédikáló, moralizáló, néha kissé túlzott ügy buzgalma. De Wilder nem törődött az efajta reakciókkal, küzdött tovább a gyűlölködés és rosszindulat ellen: gyakran úgy tűnt, fejjel megy a falnak, de megsebzetten is újrakezdte a harcot. Prédikálta a jóságot, a megértést, de legfőképp a szeretetet és annak mindent legyőző hatalmát. Élte, amit tanított, hitt benne halála órájáig. Életével bizonyította azt, amit Juniper barát mond a Szent Lajos király hídjában: ,,Van az elevenek országa, meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme." Vagy Az androszi lányban, ahol Chrysis suttogja halála órájában: „Minden, ami van, jól van. Úgy emlékezz rám, mint olyan emberre, aki mindent szeretett és elfogadott az istenektől, a fényt csakúgy, mint a sötétséget!" Nekünk, magyaroknak Kosztolányi fedezte fel őt 1928-ban, mikor lefordította első remekművét, a Szent Lajos király hídjá-t, ami azonnal népszerűvé tette az amerikai írót. Ezt a megrázó, csodás kis regényt sorban követték további sziporkázó regények és színdarabok: A kabala, Az androszi lány, Ceasar, Mennyei ügyekben utazom, A mi kis városunk, A hosszú út, hogy csak egy párat említsünk. Könyveit újranyomják, darabjait nagy sikerrel adják ma is Budapesten. A szerző, mint megannyi tevékeny hőse, szembeszáll kora igazságtalanságával és maró gúnnyal, brilliáns szatírával kifigurázza azt. Társadalomkritikai jelentőségén túl a humanistát tiszteltük benne elsősorban. Wildernél a szeretet végzetszerű, valamiféle paradox, olyan töltés, mely első látásra inkább taszít, mint vonz, nem feloldódás jár vele, hanem egyre súlyosbodó magány, a modern ember izoláltsága. Mindezt ő már akkor felfedezte, leírta, mikor korunk elidegenedést papoló egzisztencialista gurui még gyerekcipőkben jártak. Megelőzte korát, talán azért maradt örökifjú, optimista és vidám még súlyos betegen is! Mikor halála előtt három hónappal utoljára meglátogattam, szinte kamaszos lelkesedéssel fogadott. A VADSZOLÓVEL félig beborított, tágas, öreg koloniális házat több mint száz éve lakja a Wilder család, akkor már csupán a két testvér. A fenyőfa boltozatú nappali falán ősök portréi porosodnak, az antik bútorok márványlapjain megannyi fénykép, mementó, ajándékhalmaz a világ minden tájáról, főleg spanyol ötvösmunkák. Szinte elmerülök az egyik lila bársony huzatú, öblös karosszékben. A másikban Izabel ül egyenes háttal, madársoványan, zord vénkisasszony. Sasszemekkel figyeli, milyen tempóban fogyasztja a mester a jégkockákkal higított whisky keveréket. Az egyik gobelinkárpitú széken botjára támaszkodva mesél Wilder, huncut mosolyával a szája szögletében: — Mikor majd megöregszem, kiülök holdfénynél egy vízesés mellé s hallgatom, amint egy szép fiatal lány mollban játszik. Csak nekem. Egy cimbalmon. — S mikor érkezik el az idő a cimbalom előkerítésére? Mikor lesz az ember valóban öreg? — Majd ha a jelek figyelmeztetnek rá. Persze, ez még messze van, — mindössze 78 éves vagyok, — mondja s kihúzza magát. Izabel elfordul s ő cinkosan rám kacsintva rátölt italára egy erősítő adagot a whiskyből. Alig tudom elhinni, hogy ez az ember több mint három éve súlyos beteg. Már jó régen nem hagyhatja el a várost, nem csavaroghat kedve szerint a világban, mint valaha, de azért a helyi színházi bemutatókra elmegy. Büszkén meséli, hogy az Egyesült Államok 200. születésnapjára mint nyitóműves A hosszú tázat választotta a new yorki Kennedy Center. Stratfordban pedig, a híres Shakespeare Színházban A mi kis városunkat játsszák hetek óta táblás házzal. — Emlékszel, Izabel, milyen csúnyán megbukott mind a két darab annak idején az ősbemutatókon? A közönség fele elhagyta a színházat az első felvonás után. Nem értették. Pedig nem voltam én olyan eredeti vagy nehéz. Mindazt szebben, jobban megcsinálták már a görögök, különösen kedvencem, Arisztophanész... Később aztán észhez tértek a „szakik" és dicsérni kezdtek. Ilyenek a kritikusok. Mindig van idejük! — Hogy fogadták Európában ezt a két darabot? — Hitler azonnal betiltotta a mi kis városunkat, mert a nácik úgy vélték, glóriafényt vonok benne a család intézménye fölé. S nem fogja kitalálni, mit kifogásoltak az oroszok A hosszú útban. Azt állították, hogy a darab a háborút a természeti csapásokkal, a jégveréssel vagy az árvízzel azonosította, márpedig minden tisztességes marxista tudja, hogy a háborúkat a kapitalisták imperialista törekvései robbantják ki. MEGJEGYZEM NEKI, milyen népszerű volt mindig Magyarországon. Meglepődve figyel s odasúgja: nem sok tiszteletdíjat kapott tőlünk, amiből ezt megtudhatta volna. Udvariasan mosolygok s másra terelem a szót. Kissé panaszkodik, hogy romlik a látása, nem tud már olvasni. Szabelépésen közbeszól: „Bezzeg, amikor felolvasok neki, rögtön kijavít, ha tévedek, vagy valami badarságot ki akarok hagyni.“ Jelenleg — meséli — irodalomtudományi cikket diktál nővérének a spanyol klasszikus színház fejlődéséről. Átlagban még ma is napi öt-hat órát dolgozik rendszeresen. Sabina monológját idézi. ..Amit kértem a sorstól, mindig csak az volt, hogy legyen módom egy új világot felépíteni. Irtózatos küzdelem! De még hosszú, hosszú út áll előttünk... Ez a színjáték még nincs befejezve, még mindig nem írták meg a végét!" Még annyi tenni- és megfigyelnivaló volna — sóhajtja —, az élet annyi izgalmat kínál, sőt még a könyvek is, ha mások olvassák is fel őket neki. S nemcsak élni kell, át is kell élni az élet minden percét. „Van-e egyáltalán olyan ember — kérdezi kétkedve —, aki átéli az életet minden egyes percében, amíg élt?" A válasz bizonyára tagadó, de meg kell próbálni. Ezért nem elég a 78 év, még a duplája sem. „HADD ÉLJEK MOSTAN, hadd kezdjek új életet!" kiáltja a márkiné a Szent Lajos király hídjában, s ezzel mindennek vége is van, két nap múlva leszakad a híd és elpusztul. Túl sokat akart. Most döbbenek rá, hogy a mester is ezt tette. Nem elégedett meg kevesebbel. Élni akart, utat mutatni, tanítani és szeretetet sugározni. Izabelnek nem kell már cimbalmoslány után néznie. Elment a próféta, aki mindvégig szembeszállt kora gyűlöletteli világával. ,,A halál akkor nehéz, ha az élet azzal volt terhes, hogy a szeretetet nem tudtuk átadni másoknak." Thornton Wildernek könnyű halála volt. Györgyey Klára A HÍD: A SZERETET IRODALMI ÚJSÁG THINSZ GÉZA VERSEI: Október, telihold Kő kérkedik a kövön: behemót üvegkártyavár, egyetem. Folyosólabirintus üresen.Rádnéz a fehér neonfény elvörösödve és öleléssé sűrűsödik.Érintésedre emberszabású szobafallá enyhül a kongásra ítélt építészszövevény.Elnyerte létjogosultságát. Tegnap tüntettek.Akárha hallanánk■ a halomba hányt táblákon egymáshoz koccannak a jelszavak, összekeverednek amikor lábujjhegyre áll a kártyavár és körbe fordul.Mikörénk. Vedd válladra kabátom. Harapós a hideg ma éjjel. Felhőtlen ég.Október.Telihold. Rajnai Álmomban nyúltam utánad,elértelek! nemcsak tenyeremmel, a hátgerincideghúr pendülésével, tarkóm-talpam-combom-hasam simogató kedvével a földközeli álom és a lebegő ébredés között, bőrünk beláthatatlan határsávján, ahol már nem intenek elővigyázatra falragaszok a hol nem volt-van-sohasem lesz falakon, kéznyújtásnyira időzített aknától; álmodban felém fordultál, meztelenül és éberen, hogy elérjél, elérjelek. 1976 január-február Megjelent TŰZ TAMÁS HOVA TŰNTEK A SZITAKÖTŐK? című könyve. A szerző hatvanadik születési évfordulójára összeállított 336 oldalas kötet az új verseken kívül magában foglalja Kemenes Gésín László 60 oldalas bevezető tanulmányát, valamint a szerző önéletrajzát 33 fényképpel. 12 dollár megküldésével megrendelhető. Tűz Tamás, One Dormington Drive, Scarboro, Ont. MiG 3M9, Canada. A külföldi magyar könyvkiadás eseménye MEGJELENT az 1920-as évek híres magyar filmsztárja, a jelenleg Párizsban élő Lucy von BLONDEL — MEGYERY Sári életregénye, az: ÉN IS VOLTAM JÁVORFÁCSKA.. A színésznőből neves írónővé váló Megyery Sári színes tollal írja le gyermekkorát, a dzsentrivilág első világháború előtti életét, budapesti, berlini színészéveit, szerelmeit. Beszámol híres magyar írókkal — Kosztolányival, Karinthyval, Szabó Lőrinccel — kötött barátságáról, majd külföldön újrakezdett életéről. A szép kiállítású, 384 oldalas könyv ára 40 francia frank ($9) portaköltséggel. Megrendelhető: magyar könyvkereskedésekben, vagy a központi terjesztőnél. Société BALATON, 12, rue de la Grange-Bateliere. F—75009 Paris, France.