Irodalmi Ujság, 1976 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-15 / 1-2. szám

1. Th orn tűn Wilder A atillára ELMENT Ő IS! Szívroham ölte meg az örökifjú Thornton Wildert, a háromszoros Pulitzer - díjas írót, a szeretet prófétáját, az utolsók egyikét a Nagy Öregek táborából. 78 éves volt és imádott élni. Huncut, vidám arca gyakran tűnt fel New Havenben, ebben a csendes egyetemi városkában, ahol több mint húsz éve lakott. Utoljára a Fő téren láttam gyérhajú, busa szemöldökű, ősz­­bajuszos, vastag pápaszemes arcát; botjára támaszkodva olykor-olykor megállt tipegő sétája közben és elcsevegett a padokon sütkérező, deresedő sorstársaival. A közelben várakozó m ódon Mercedesből néha türelmetlen dudálás hangzott, de ő ügyet sem vetett rá. Megszokta, hogy nővére, Izabel örökké sürgeti. Egyszer­­kétszer durcásan a kocsi felé in­tett, mintha azt mondta volna: „Ne siettess! Van idő bőven, mindenre! Még a halálra is!" Örök optimista volt. Még akkor is, mikor pályája kezdetén kissé pózolva, de meggyőződéssel, sok proust-i szomorúságot csempészett be előkelő, klasszikus stílusban írt műveibe. KEVÉSSEL halála előtt egy beszélgetés során azt mondta: „Utálom az olyan embereket, akik azt állítják, hogy imádják a természetet s ezért kiautóznak a vidékre lombhullást nézni. Az em­ber-állat éppúgy szerves része a természetnek, mint a fák, a bokrok, a madarak. Minek kell akkor erdőbe, mezőbe kocsikázni? Rajonghatsz a természetért a szalonban is, barátaid körében." Az élet mellett az embereket szerette legjobban. Szinte gyer­meki rajongással lelkesedett, rokonszenvezett mindenkivel, mint egy kisfiú, akinek sosem nőtt be a fejeságya. Naivitása, ártatlansága, hiszékenysége sokakat felingerelt; barátai, akik­ben vakon bízott, elhagyták, felesége is korán elvált tőle, ivócimborái gyakran megverték, mert kevesek tudják elviselni az ilyen mérvű hitet a huszadik században. Idegesítette őket Wilder tántoríthatatlan bizalma, mélyen vallásos világszemlélete, törhetetlen életszeretete, prédikáló, moralizáló, néha kissé túlzott ügy buzgalma. De Wilder nem törődött az efajta reakciókkal, küzdött tovább a gyűlölködés és rosszindulat ellen: gyakran úgy tűnt, fejjel megy a falnak, de megsebzetten is újrakezdte a harcot. Prédikálta a jóságot, a megértést, de legfőképp a szeretetet és annak mindent legyőző hatalmát. Élte, amit tanított, hitt benne halála órájáig. Életével bizonyította azt, amit Juniper barát mond a Szent Lajos király hídjá­ban: ,,Van­ az elevenek országa, meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme." Vagy Az androszi lány­ban, ahol Chrysis suttogja halála órájában: „Minden, ami van, jól van. Úgy emlékezz rám, mint olyan emberre, aki mindent szeretett és elfogadott az istenektől, a fényt csakúgy, mint a sötétséget!" Nekünk, magyaroknak Kosz­tolányi fedezte fel őt 1928-ban, mikor lefordította első remekművét, a Szent Lajos király hídjá-t, ami azonnal népszerűvé tette az amerikai írót. Ezt a megrázó, csodás kis regényt sor­ban követték további sziporkázó regények és színdarabok: A kabala, Az androszi lány, Ceasar, Mennyei ügyekben utazom, A mi kis városunk, A hosszú út, hogy csak egy párat említsünk. Könyveit újranyomják, darabjait nagy sikerrel adják ma is Budapesten. A szerző, mint megannyi tevékeny hőse, szembeszáll kora igazságtalan­ságával és maró gúnnyal, brilliáns szatírával kifigurázza azt. Tár­sadalomkritikai jelentőségén túl a humanistát tiszteltük benne elsősorban. Wildernél a szeretet végzetszerű, valamiféle paradox, olyan töltés, mely első látásra inkább taszít, mint vonz, nem feloldódás jár vele, hanem egyre súlyosbodó magány, a modern ember izoláltsága. Mindezt ő már akkor felfedezte, leírta, mikor korunk elidegenedést papoló egzisztencia­lista gurui még gyerekcipőkben jártak. Megelőzte korát, talán azért maradt örökifjú, optimista és vidám még súlyos betegen is! Mikor halála előtt három hónappal utoljára meglátogattam, szinte kamaszos lelkesedéssel fogadott. A VADSZOLÓVEL félig beborított, tágas, öreg koloniális házat több mint száz éve lakja a Wilder család, akkor már csupán a két testvér. A fenyőfa boltozatú nappali falán ősök portréi porosodnak, az antik bútorok márványlapjain megannyi fénykép, mementó, ajándékhalmaz a világ minden tájáról, főleg spanyol ötvösmunkák. Szinte elmerülök az egyik lila bársony huzatú, öblös karosszékben. A másikban Izabel ül egyenes háttal, madár­­soványan, zord vénkisasszony. Sasszemekkel figyeli, milyen tempóban fogyasztja a mester a jégkockákkal higított whisky keveréket. Az egyik gobelin­­kárpitú széken botjára támaszkodva mesél Wilder, hun­cut mosolyával a szája szögletében: — Mikor majd megöregszem, kiülök holdfénynél egy vízesés mellé s hallgatom, amint egy szép fiatal lány mollban játszik. Csak nekem. Egy cimbalmon. — S mikor érkezik el az idő a cimbalom előkerítésére? Mikor lesz az ember valóban öreg? — Majd ha a jelek figyelmez­tetnek rá. Persze, ez még messze van, — mindössze 78 éves vagyok, — mondja s kihúzza magát. Izabel elfordul s ő cinkosan rám kacsintva rátölt italára egy erősítő adagot a whiskyből. Alig tudom elhinni, hogy ez az ember több mint három éve súlyos beteg. Már jó régen nem hagyhatja el a várost, nem csavaroghat kedve szerint a világban, mint valaha, de azért a helyi színházi bemutatókra elmegy. Büszkén meséli, hogy az Egyesült Államok 200. születésnapjára mint nyitóműves A hosszú táz­at választotta a new yorki Kennedy Center. Stratford­­ban pedig, a híres Shakespeare Színházban A mi kis városunk­at játsszák hetek óta táblás házzal. — Emlékszel, Izabel, m­ilyen csúnyán megbukott mind a két darab annak idején az ősbemutatókon? A közönség fele elhagyta a színházat az első felvonás után. Nem értették. Pedig nem voltam én olyan eredeti vagy nehéz. Mindazt szeb­ben, jobban megcsinálták már a görögök, különösen kedvencem, Arisztophanész... Később aztán észhez tértek a „szakik" és dicsérni kezdtek. Ilyenek a kritikusok. Mindig van idejük! — Hogy fogadták Európában ezt a két darabot? — Hitler azonnal betiltotta a mi kis városunk­at, mert a nácik úgy vélték, glóriafényt vonok benne a család intézménye fölé. S nem fogja kitalálni, mit kifogásoltak az oroszok A hosszú út­ban. Azt állították, hogy a darab a háborút a természeti csapásokkal, a jégveréssel vagy az árvízzel azonosította, márpedig minden tisztességes marxista tudja, hogy a háborúkat a kapitalisták imperialista törekvései robbantják ki. MEGJEGYZEM NEKI, milyen népszerű volt mindig Magyarországon. Meglepődve figyel s odasúgja: nem sok tisz­teletdíjat kapott tőlünk, amiből ezt megtudhatta volna. Ud­variasan mosolygok s másra terelem a szót. Kissé panaszkodik, hogy romlik a látása, nem tud már olvasni. Szabel­épésen közbeszól: „Bezzeg, amikor felolvasok neki, rögtön kijavít, ha tévedek, vagy valami badarságot ki akarok hagyni.“ Jelenleg — meséli — irodalomtudományi cikket diktál nővérének a spanyol klasszikus színház fejlődéséről. Átlagban még ma is napi öt-hat órát dolgozik rendszeresen. Sabina monológját idézi. ..Amit kértem a sorstól, mindig csak az volt, hogy legyen módom egy új világot felépíteni. Irtózatos küzdelem! De még hosszú, hosszú út áll előttünk... Ez a színjáték még nincs befejezve, még mindig nem írták meg a végét!" Még annyi tenni- és megfigyelnivaló volna — sóhajtja —, az élet annyi izgalmat kínál, sőt még a könyvek is, ha mások olvassák is fel őket neki. S nemcsak élni kell, át is kell élni az élet minden percét. „Van-e egyáltalán olyan ember — kérdezi kétkedve —, aki átéli az életet minden egyes percében, amíg élt?" A válasz bizonyára tagadó, de meg kell próbálni. Ezért nem elég a 78 év, még a duplája sem. „HADD ÉLJEK MOSTAN, hadd kezdjek új életet!" kiáltja a márkiné a Szent Lajos király hídjá­ban, s ezzel mindennek vége is van, két nap múlva leszakad a híd és elpusztul. Túl sokat akart. Most döbbenek rá, hogy a mester is ezt tette. Nem elégedett meg kevesebbel. Élni akart, utat mutatni, tanítani és szeretetet sugározni. Izabelnek nem kell már cim­balmoslány után néznie. Elment a próféta, aki mindvégig szem­beszállt kora gyűlöletteli világával. ,,A halál akkor nehéz, ha az élet azzal volt terhes, hogy a szeretetet nem tudtuk átadni másoknak." Thornton Wildernek könnyű halála volt. Györ­gyey Klára A HÍD: A SZERETET IRODALMI ÚJSÁG THINSZ GÉZA VERSEI: Október, telihold­ Kő kérkedik a kövön: behemót üvegkártyavár, egyetem. Folyosólabirintus üresen.Rádnéz a fehér neonfény elvörösödve és öleléssé sűrűsödik.Érintésedre emberszabású szobafallá enyhül a kongásra ítélt építészsz­övevény.Elnyerte létjogosultságát. Tegnap tüntettek.Akárha hallanánk­■ a halomba hányt táblákon egymáshoz koccannak a jelszavak, összekeverednek amikor lábujjhegyre áll a kártyavár és körbe fordul.Mikörénk. Vedd válladra kabátom. Harapós a hideg ma éjjel. Felhőtlen ég.Október.Telihold. Rajnai Álmomban nyúltam utánad,elértelek! nemcsak tenyeremmel, a hátgerincideghúr pendülésével, tarkóm-talp­am-combom-h­a­sam simogató kedvével a földközeli álom és a lebegő ébredés között, bőrünk beláthatatlan határsávján, ahol már nem intenek elővigyázatra falragaszok a hol nem volt-van-sohasem lesz falakon, kéznyújtásnyira időzített aknától; álmodban felém fordultál, meztelenül és éberen, hogy elérjél, elérjelek. 1976 január-február Megjelent TŰZ TAMÁS HOVA TŰNTEK A SZITAKÖTŐK? című könyve. A szerző hatvanadik születési évfordulójára összeállított 336 oldalas kötet az új verseken kívül magában foglalja Kemenes Gésín László 60 oldalas bevezető tanulmányát, valamint a szerző önéletrajzát 33 fényképpel. 12 dollár megküldésével megrendelhető. Tűz Tamás, One Dormington Drive, Scarboro, Ont. MiG 3M9, Canada. A külföldi magyar könyvkiadás eseménye­ MEGJELENT az 1920-as évek híres magyar filmsztárja, a jelenleg Párizsban élő­ Lucy von BLONDEL — MEGY­ER­Y Sári életregénye, az: ÉN IS VOLTAM JÁVORFÁCSKA.. A színésznőből neves írónővé váló Megyery Sári színes tollal írja le gyermekkorát, a dzsentrivilág első világháború előtti életét, budapesti, berlini színész­éveit, szerelmeit. Beszámol híres magyar írókkal — Kosztolányival, Karinthyval, Szabó Lőrinccel — kötött barátságáról, majd külföldön újrakezdett életéről. A szép kiállítású, 384 oldalas könyv ára 40 francia frank ($9) portaköltséggel. Megrendelhető: magyar könyvkereskedésekben, vagy a központi terjesztőnél. Société BALATON, 12, rue de la Grange-Bateliere. F—75009 Paris, France.

Next