Irodalmi Ujság, 1986 (37. évfolyam, 3. szám)
1986 / 3. szám
1986. 3. szám (Folytatás az előző oldalról) át szóban a román párt- és állami vezetés üzenetét, amely éles hangnemben kifogásolja, hogy a jobboldali magyar emigrációs szervezetek a küldöttségek között Romániát becsmérlő, rágalmazó anyagokat terjesztenek az országban élő magyar nemzetiség sorsáról. Számára felmerül a kérdés, hogyan lehetséges ilyen anyagok behozatala és terjesztése Magyarországon. Emlékeztet a magyar félnek a Kulturális Fórum házigazdájaként, illetve a szocialista egyeztetőkön vállalt kötelezettségeire, arra, hogy az ilyesfajta cselekedeteket megakadályozza. Mivel ilyenekre mégis sor került, elvárja a felelősségrevonást, a magyar állásfoglalást az ilyen rágalmazókkal szemben. Az üzenet azt is tartalmazza, hogy az elmúlt időszakban a magyar állami könyvkiadók számos, Románia történelmét meghamisító, rágalmazó könyvet jelentettek meg, amelyek csak a revansista, nacionalista köröket ösztönzik. Köpeczi és Horn elvtárs válaszában hangsúlyozta, hogy Magyarország az összes résztvevő egyetértésével megállapított ügyrendi szabályok szerint maradéktalanul eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, különleges figyelmet fordít a Kulturális Fórumon kívüli, a szocialista országok ellen irányuló esetleges rendezvények megakadályozására, mint ezt az ú.n. ellenfórum esete is példázza. Értetlenségüket fejezték ki a román felvetés hangneme és tartalma miatt. Aláhúzták, hogy — mint ez a román fél előtt is ismert — a magyar párt- és állami vezetés sohasem azonosította magát a jobboldali emigráció nacionalista, soviniszta törekvéseivel, azokat elítélik. Figyeli-e, megfigyeli-e az olvasó a két magatartás közötti különbséget ? A román kommunisták — több mint kétmillió erdélyi magyar elnyomói — támadnak , vádolnak, tiltakoznak, felelősségre vonást követelnek. A magyar kommunisták, Köpeczi, a miniszter és Horn, a párt-külpolitikus védekeznek, magyarázkodnak, mosakodnak. Elhatárolják magukat attól a magyar emigrációtól, amely ugyan se jobb-, se baloldali, se nem soviniszta, se nem nacionalista, csak éppen megpróbálkozott azzal, hogy a Kulturális Fórum résztvevőinek figyelmét felhívja az erdélyi magyarság sorsára. Nem a magyarellenes román politikát ítélik el, hanem a magyarokat védő emigrációt. Csoda-e, hogy az erdélyi magyarság helyzete egyre rosszabb lesz ? Csoda-e, hogy az idézett két « Tájékoztató » nem kerülhet a magyar közvélemény elé ? Hogy mindegyik élén ott áll : « Szigorúan titkos ! » Előre ! A budapesti « Heti Világgazdaság » az « Előre » című romániai magyar napilap alapján ismerteti Nicolae Ceausescu elvtárs « feladatmeghatározó útmutatásait » a román mezőgazdaság fejlesztésére. Az új jelszó : « Példás szorgalommal példátlan hasznot » és Nicolae Ceausescu nem áll meg a jelszó kiadásánál, konkrét meglátásaival, szinte azt mondhatnék : látomásaival is megajándékozza Románia parasztságát. Felfedezte például azt, hogy a selyemhernyótenyésztés rendkívül jövedelmező lehet, sőt azt is, hogy « a selyemhernyónak az eperfalevél a kedvenc tápláléka », és ennek nyomán elrendelte, hogy Romániában 1990-ig 64 millió eperfát kell telepíteni. Rájött arra is, hogy « kis befektetéssel, nagy hozzáértéssel — sok húst » lehet produkálni, — nem borjút, marhát vagy sertést ugyan, de — házinyulat. Minek következtében az új román ötéves terv 50 milliós házinyúl-állomány kialakítását tűzte ki céljául. De legeredetibb felfedezése az, hogy « a túlságosan energiaigényesnek ítélt gépjárműves szállítást » ló- és ökörfogatokkal lehet helyettesíteni, Így aztán a tervek szerint az igáslovak számát az 1985. évi mintegy 201 ezerről az évtized végéig 290 ezerre, míg az igásökrökét a tavalyi 45,6 ezerről 190 ezerre növelik Romániában. Autók, teherautók, traktorok helyett a ló- és ökörfogatok ! Hiába, újra meg újra rá kell döbbennünk, hogy sem Ceausescu zsenialitása, sem a technika fejlődése nem ismer határokat ! IRODALMI ÚJSÁG KOPÁCS MIKLÓS * (BUDAPEST) Honomban honvágy. ’86 Holtak közt járok, csodára várok, vascsizmák falának itődve állok, nőszirom-szobákba behízott hullák közt levegőt hányok, tehetség-morzsáik fém-pénzre váltók közt sikolt-okádok, alkoholmámorban bujkáló hegyek közt patakvízre vágyok, önmaguk eladott üresség-hordák közt jól vigyázzt kiáltok : jön majd az óra — — holtak birodalma — amikor kérdéstek magatokba nyilalt: — miért is éltetek ??? • • Önhalál Bódy Gábor filmrendező emlékére, aki nem lehetett európai ember. Ki áll a sorban utánad sorban, ki az ki már most belsején égő önkezét néző, vasfalakban állig futást kiáltó, zuhatagmérvű alkotó vérű, ki áll a sorban akarat láncán megjelölt ponttal többé nem nyíló ajtócsukókkal, ki áll a korban ránk hintett porban kultúrakorban ? * Kopács Miklós 25 éves, Budapesten él, az « inconnu group », rendőrileg üldözött művészcsoport tagja. Foglalkozása villanyszerelő, jelenleg a Katona József Színháznál világosítóként dolgozik, Írásai a hazai szamizdatban jelentek meg, több kéziratát a rendőrség nemrégiben kobozta el a Nagy Jenőnél, az ABC szamizdat-kiadó vezetőjénél tartott házkutatások során. Az I.U.S. kiadásában a Politikai Perek-sorozat második köteteként megjelent a Mindszenty-per. A 300 oldalas könyv tartalmazza a per után, 1949-ben Budapesten kiadott « Fekete Könyv » teljes anyagát , a Mindszenty-per tárgyalási jegyzőkönyvét. A bevezetőt írta és Mindszenty « Emlékiratai »-ból összeállította : Békés Gellért, a magyar bencés rend tagja, a római Szent Benedek-rend pápai egyetemének, a Pontifico Ateneo S. Anselmo teológiai fakultásának tanára. Utószó : A Mindszenty-per jogi szempontból, írta : Dr. Varga László ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. A kötet — ma már fellelhetetlen dokumentum-anyagával — megrendelhető minden nagyobb nyugati magyar könyvesboltban és az Irodalmi Újság kiadóhivatalában . 32 rue du Faubourg-Montmartre, F-75009 Paris Ára : 100 francia frank vagy ennek megfelelő összeg Az Irodalmi Újság Sorozatának (I.U.S.) kiadványai : Kubinyi Ferenc : Az egyetem lova Szatirikus regény FF 60.00 Lozan Mihály : A határ két oldalán FF 90.00 Egy burgenlandi és egy dunántúli magyar falu összehasonlító szociográfiája Rajk László és társai a Népbíróság előtt FF 90.00 A « Politikai Perek » első kötete Az első kiadás elfogyott. Előkészületben a második kiadás. George Orwell : Állati Gazdaság (Animal Farm) FF 60.(X) A hazai szamizdat-kiadás javított fordítása Az első kiadás elfogyott. Most jelent meg a második kiadás. Schöpflin Gyula : Szélkiáltó FF 65.00 A neves író, volt stockholmi magyar követ önéletrajza. I.U.S.-füzetek : Az Irodalmi Újság legfontosabb cikkeinek válogatásai. Az I.U.S.I. efogyott. Az I.U.S. 2., 3., 4., 5. korlátolt példányszámban kapható. Egy-egy füzet ára FF 30.00 A kiadványok megrendelhetők az Irodalmi Újság kiadóhivatalában és a nagyobb nyugati magyar könyvesboltokban Főtitkár Úr ! Ha ezúttal Önhöz fordulok, nem azért teszem, hogy valamelyik bajba jutott ellenzéki érdekében emeljem föl szavamat, hanem hogy a nyilvánosság előtt kérdezzem : egy jeles francia írónak, de Custinenek 1843-ban írt könyve, az egyik legmagvasabb elemző beszámoló a régi Oroszországról, mely az Ön hazájában utoljára II. Miklós cár alatt, 1910-ben jelent meg, miért van Önöknél immár jó két emberöltő óta tilalmi listán, miként ez például Julian Frédéric Tarn impozáns méretű monográfiájából tudható ? Astolphe de Custine, kora érdekes figurája nemcsak regényíró volt, de ahogy tájainkon, franciául manapság nevezik, « nagy riporter » is. Márki volt, a társadalomnak anyagilag is kivételezett fensőbb rétegébe tartozott, de magánerkölcseit rossz szemmel nézte az udvar ; szívesebben kereste a « szabad szellemek » társaságát, Chateaubriand-ét, Talleyrand-ét, Balzacét, Victor Hugóét, némely német filozófusét avagy Heine barátjáét és a híres Rachel férjéét, de Varnhagenét ; úton járt, ha tehette, német földön, spanyol földön, Svájcban vagy Itáliában , így, ezért is lett makacs « non-konformista » és — egyik kulcs-regényének címével — a « való világnak » szigorú bírálója. Ezzel együtt a politikának inkább meghökkentő, fura részletei érdekelték . VII. Ferdinánd Spanyolországáról írt riport-könyve (1839) mondatta róla Balzac-kal : « ő az utazók utazója, s ráadásul olyan szellemes, mint Stendhal. Megjegyezném még, hogy Custine nem volt sem royalista, sem liberális ; kétkedő volt, akár már a cinikusság látszatával, s a jószemű megfigyelőben is szinte látnak. Nos, éppen ezek a tulajdonságok jellemzői annak a kis könyvnek, melyet alig három hónapos 1839-es tartózkodás után vetett papírra Oroszországról ; azoknak a leírásoknak, melyekben Ön, Főtitkár Úr, döbbenettel — s netán némi haszonnal — ráismerhet ama Birodalomra, melyet, úgy hírlik, erős kézzel szándékozik most megreformálni. Nem volna érdektelen tudni, de Custine olvasata után Ön hogyan magyarázná : szerkezetét és mentalitását tekintve miért hasonlít olyannyira a mai Szovjetúnió az idestova másfél évszázaddal ezelőtti Oroszországhoz ? Jómagam csak néhány példára hivatkoznám. Manapság megannyi államférfi és értelmiségi híresség szorgalmazná, hogy Önnel elbeszélgethessen , de Custine oroszországi látogatásának is egyik célja az volt, hogy a Cárnál kegyelmet járjon ki olyan politikai elítélteknek, mint a lengyel Gourowski, az önkényesen bebörtönzött francia újságíró, Louis Pernet avagy a rendőr-terrorból az orvosi « terrorba » átutasított Csaadajev, — azaz Ön is felismerhetné, hogy az Okhrana egynémely módszere meglepően érvényben maradt az Ön hazájában a mai napig. Nyilván azért, —s 1986. február 8-án, Ön adta meg magyarázatát az Humanité munkatársának, Leroy úrnak, — mert : « minden államnak joga van védekeznie a kétkedőkkel'és a tekintélyét aláásókkal szemben ». De hogyan magyarázná, hogy az Önök állama, mely más területeken nagy technológiai haladással büszkélkedhet, éppen a « helytelenül gondolkodókkal » szemben képtelen védelmi technikáján változtatni ? S lám, Custine-t figyelmesen olvasva azt is észlelhetné, hogy ő ugyancsak kevéssé rokonszenvezett a « puhány » Lajos Fülöppel, és szívesebben képzelgett egy « erős, erkölcsös, tisztelt és tiszteletre méltó hatalomról » , olyanról, minőt éppen Oroszországban óhajtott volna fölfedezni. Csakhogy, éppen ezt nem találta meg ott, viszont a többi egykorú nyugati turistához hasonlóan szünet nélkül az volt az érzése, hogy figyelik. Még ilyen körülmények között is tapasztalhatta, hogy « számos titkos társaság létezik Oroszországban a legjobb elméket szövetségesnek tudva ». S miként napjainkban némely leleményes amerikai újságíró, Custine is kifogott « őrzőin » és « őrangyalain », sikerült találkoznia orosz emberekkel, kik fölfedték neki, mit rejteget a tetszetős homlokzat : « félelmet, inkvizíciót, a tartósított kémkedést, az elnyomást, a hazugságot ». Ha joggal hihetem, hogy Ön valóban szereti hazáját, nyilván mindent elkövet, hogy lemossa ezt a szégyenbélyeget, mely máig azonosíthatóan éktelenkedik rajta. Érdemes megjegyezni, hogy de Custine benyomásai ellentmondásosak voltak. Találkozásuk alkalmával a Cár például valósággal «elbűvölte », miként Ön ma a nyugati látogatókat lefegyverző modorával és hitvese sokat dicsért « bájával ». De amikor megtapasztalta a muzsikák nyomorát, s értesült sorsukról Trubeckojtól, döbbenten jegyezte föl : « beteg lettem egy rabszolgaságtól megrészegült népnek láttán », és sejtése támadt egy « borzalmas forradalomról, melynek előmozdítói a vegyes összetételű ellenzékiség csekélyke hányadából kerülhetnek ki és még inkább az általános bénultság legfőbb felelőseiből, az alacsony beosztású tisztségviselőkből ».Észlelte és azonosította, milyen elszigeteltségben tartja a rendszer a népet : « a politikai rendszernek húsz évet sem adnánk, ha helyreállítaná a szabad, közlekedést Nyugat-Európával ». Vajon így gondolja Ön is, mikor ellenzi a gondolatok és az információk kölcsönösen szabad áramlását, még a csernoboli katasztrófa után is ? De Custine nem csupán Oroszország gyengeségére figyelt föl. Szinte baljós látnokisággal mondta ki a Nyugat dekadenciáját is , néha kísértetiesen pontos megfogalmazásban : « Oroszország a benső civódásaival föllazuló Európát könnyű zsákmányának tekinti. Ezért szítja nálunk az anarchia parazsát, hogy elképzeléseihez híven ő húzhasson hasznot a mi támogatott haszontalanságunkból ». Ön persze igyekszik minket megnyugtatni e kérdést illetően, mondván, hogy a mai Oroszországnak esze ágában sincsen Nyugat-Európát « destabilizálni », sem pedig hasonló céllal támogatni és pénzelni a nemzetközi terrorizmust . Szovjetoroszország már nem az a « lényegileg hódító s benső megtartóztatásaival csak még mohóbb nemzet, mely megszégyenítő meggyötörtségét a mások felett gyakorolható zsarnokság hitvány reménységével igyekszik elfogadtatni. Végtelenül hálás volnék, Főtitkár úr, ha érdemes szóval tudna meggyőzni, hogy az az Oroszország, melyet őszinte nyugati közreműködéssel most Ön vezet a « daloló holnapok » felé, már lényegileg más, mint az a cári Birodalom, melyről de Custine márki számolt be. Mert addig, mit tegyünk, a múlt századi francia utazónak meglátásai változatlan érvényességgel határozzák meg az « örök », a « szent » Oroszországról alkotott képünket ; idézhetném George Kennan-t, ki csak a minap nevezte Astolphe de Custine könyvét a « legjobb munkának Sztálin Oroszorországáról s talán még megvilágosítóbbnak Brezsnyev és Koszigin berendezkedéséről ». Igaz, Ön akkor még nem volt hatalmon. Kérem, Főtitkár Úr, fogadja kiváló tiszteletemet. Fejtő Ferenc 1. Marquis de Custine : Lcttres de Russie. La Russie en 1839. 2. Julien Frédéric Tarn : Le Marquis de Custine ; Fayard, 1985. FEJTŐ FERENC Nyílt levél Gorbacsov úrnak de Custine márki ügyében