Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1930. 19. évfolyam
Kisebb közlemények - Pap Károly: Petőfi egy ismeretlen barátja 92–93. p.
92 Anonymusát-e (1790), vagy Mándy István Magyar Smádját (1799). A Zalán futásában előforduló nevek alakját csak ebből lehetne megállapítani. Minthogy e könyvek nincsenek kezem ügyében, másra kell hagynom e kérdés eldöntését. Tolnai Vilmos: KISElíK KÖZLEMÉNYEK. Petőfi egy ismeretlen barátja. Néhai nagyérdemű Szontagh Félix, debreceni egyetemi tanár hagyatékában találtam az alábbi levelekre, s méltónak tartom belőlük legalább a Petőfit érdeklő allúziókat közzétenni ez alkalommal. A hagyaték főként az iglói Szontagh-familia múltját tárja elénk meglepő gazdagsággal s családi vonatkozásai mellett sok becses kor- és irodalomtörténeti apróságot őrzött meg számunkra. Különösen figyelmet érdemlők e tekintetben Félix atyjának, Vilmosnak a levelei, aki mint a 40-es évek aranyifjúságának jól ismert tagja, Pesten és a szepesi városokban jelentékeny szerepet játszott. Gyermekkori barátja Pákhnak és Kerényinek, s mint maga is poétalélek, sokat forgolódott írók és művészek társaságában. 1823-ban született, alsóbb iskoláit Iglón, a felsőbbeket Eperjesen végezte. Onnan ment a szepesi ifjak szokásaként jogva és a magyar nyelv tökéletesebb elsajátítása végett a debreceni kollégiumba. Leveleit már ekkor szaporán ontja, de legszívesebben ír Goldbecher Antal sógorához és Johanna nénjéhez, akik előtt nyílt közvetlenséggel tárja föl egy kissé bohém, de mindig szeretetreméltó és szellemes egyéniségét. Debrecenből aztán Pestre siet, ügyvédi oklevelet szerez, s ott is sűrűn érintkezik a fiatalabb írókkal s élményeit említett rokonainak rendszerint elujságolja. Részt vesz, mint lelkes hazafi, a szabadságharcban, a Bach-korszak alatt Iglón és Lőcsén ügyvédeskedik. Egy ideig törvényszéki bíró, végül mint ügyvéd hal meg, aránylag korán, 1872-ben. Pesten ismerkedett meg Petőfivel, s a családi hagyomány szerint ő hozta össze a költőt Eperjesen, a Goldbecher-család szalonjában, Kerényivel. Kirándulásaiban sokszor vele van, s a környékbeli vidám összejöveteleknek egyik főrendezője. Leveleinek könnyed, őszinte hangja valóban arra vall, hogy vele bensőbb viszonyban lehetett. Barátjának nevezi, aki majd referálni fog róla eperjesi rokonainak. Felsőmagyarországi útja tervéről jó előre (1845 februárjában) értesül s részt vesz azon a híres búcsúvacsorán, amelyet a költő elutazása előtt való este barátai, Egressy Gábor, Emődy Dániel, Pákh Albert, a vidékről fölrándult Szemere Miklós, Sárossy Gyula és mások (Szontagh szerint vagy „20 geniális fej") rendeztek tiszteletére a Vadászkürt-szállóban. Sajnos, hogy a különben bőbeszédű krónikás, sok apró-cseprő híre mellett, erről csak igen röviden emlékezik meg. Nénje előtt említi 1845 febr. 25-ről keltezve az alábbiakat: „Ich komm mit meinem Freunde Petőfi in Mai nach Eperies, um von dort, nachdem wir uns ausgeplaudert, und du mich gut ausgemacht hast, nach Zyps zu gehen, um die Wasserkur zu gebrauchen". — 1845 április 5-éről meg a sógorához: „Petőfi ist in Eperies, er wird Euch manches von mir erzählen. Vor seine Abreise waren 20 geniale Köpfe beim Jägerhorn versammelt, um ihn eine glück-