Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1932. 21. évfolyam
Kisebb közlemények - Lám Frigyes: Német könyv a történelmi regényről és Jókairól. [Hermann Bock–Karl Weitzel: Der historische Roman als Begleiter der Weltgeschichte.] 44–46. p.
1. Bálványos vár. A kritika elmeséli a regény tárgyát, aztán megállapítja, hogy nagyon értékes, mint művelődéstörténeti korkép, amely gazdag részletfestéssel adja vissza a vad korszak erkölcseit és babonáit. Nem való az ifjúság kezébe. (84—85. lap.) 2. Minden poklon keresztül. A tartalom elmondása után a szerzők megdicsérik a regény második részének „lélektani elmélyedését" és megállapítják, hogy Jókai jó források alapján dolgozott és hogy ennélfogva igen hű és jó képét adja a későbbi keresztes hadjáratoknak. (100—101. lap.) 3. Egy asszonyi hajszál. Igen sok dicséretben részesült Jókai. Kiválóan értett hozzá, hogy bepillantást adjon a lengyel királyság bonyolódott züllöttségébe. Nagyszerűen rajzolja a lengyel nép különféle rétegeit. Elevenné válik előttünk minden egyes alakja, kiváltképen Szobieszki János. (234. lap.) 4. Az utolsó budai pasa. Dicséri a két szerző, elmondja tárgyát és hozzáteszi, hogy: „Nem a magyarok, hanem az osztrákok, bajorok, szászok és brandenburgiak szabadították fel a várost, ezt a magyar költő nagyon természetesen nem igen hangsúlyozza." (238. lap.) 5. A fehér rózsa. A tárgy ismertetése után megállapítja a kritika, hogy Jókai csak kevéssé tér el a történelmi igazságtól. „Jókai, aki az akkori Sztambul életének kitűnő ismerője, ebből a tárgyból írja meg egyikét legjobb regényeinek." (297—298. lap.) Szembetűnő, hogy a két szerző Jókairól a legnagyobb szeretettel és rokonszenvvel ír, nagy írónak tartja, de nem azoknak a regényeknek alapján, amelyeket mi legnagyobb efajtájú műveinek ismerünk, mint pl. A lőcsei fehér aszszony, Erdély aranykora, Törökvilág Magyarorzágon, Rab Ráby, KŐSZÍVŰ ember fiai stb. Érdekes az is, hogy Jókait úgy tekintik, mint igazmondó, „megbízható" historikust, aki nem füllent, aki lelkiismeretes forrásfelhasználó. Bock és Weitzel, akik elsősorban csak a német regényeket veszik figyelembe, külföldi viszonylatban is igen nagyra taksálják Jókait. Walter Scottnak, a műfaj atyjának, csak tizenkét regényét ismertetik. Dumas, aki valamikor királya volt a történelmi regénygyártásnak, csak négy munkájával jutott szóhoz, így meg lehetünk elégedve, hogy a mi mesemondónk öt számmal van képviselve. Bánthat az, hogy kimaradtak Jósika, Kemény, Mikszáth, Gárdonyi, Herczeg, Móricz Zsigmond és mások. Tudtunkkal Gárdonyi regényei nincsenek még lefordítva. Az újabb magyar regényirodalom külföldön meglehetősen ismeretlen. Itt igen szép és hazafias munka várna az erre hivatottakra. Néhai Gragger Róbert tervezett egy ötven reprezentatív regényből álló német nyelvű gyűjteményt. Ennek első darabjául Kemény Zsigmond „Rajongók" című hatalmas művét szánta. Tehát történelmi regénnyel kezdte volna a vállalatot. Jobb lett volna a publikum édesítgetésére egy könnyebb fajsúlyú Mikszáth vagy Jókai, esetleg egy Gárdonyi. Gragger halála véget vetett ennek a tervnek is. A magyar irodalom ismertetése néha olyan titkosan folyik, hogy itthon ezt nem veszi észre senki sem. Ki tudja pl., hogy a nemrégiben elhúnyt Tarczai Györgynek finom történelmi elbeszélését: „Dönk vitéz Rómában", ír nyelvre is lefordították? Hogy visszatérjünk Bock és Weitzel könyvére, két magyar tárgyú regényen és Jókai öt művén kívül még egy magyar születésű író munkásságát is ismerteti. Ez a budapesti születésű Kolbenheyer Guido, híres Spinoza- és Paracelus-regén