Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1950. 38. évfolyam
Tanulmányok - Nagy Péter: Az irodalomtörténet kutatásának ötéves terve 1/1–4. p.
AZ IRODALOMTÖRTÉNET KUTATÁSÁNAK ÖTÉVES TERVE A Tudományos Tanács működése, majd még fokozottabban a Magyar Tudományos Akadémia újjászervezése lehetővé tette, hogy a szocialista tervszerű munka kiterjedjen a legkülönbözőbb tudományágakra, így az irodalomtörténeti kutatás területére is. Irodalomtörténeti kutatásunk irányításának legfőbb szempontja világos: mind a magyar, mind a világirodalom területén irodalomtörténetírásunknak hatékonyan hozzá kell járulnia dolgozó népünknek a szocializmus és proletár nemzetköziség szellemében való neveléséhez. A mellett, hogy meg kell tisztítanunk irodalmi köztudatunkat a burzsoá irodalomtörténészek ferdítéseitől és hazugságaitól, fel kell tárnunk irodalmunknak eddig elhanyagolt, sőt elleplezett nagy haladó hagyományait, meg kell indítanunk irodalomtörténetünknek marxistaleninista szellemű kritikai értékelését és hozzá kell járulnunk a magunk részéről is a világirodalom nagy alakjainak, alkotásainak és korszakainak marxista átértékeléséhez. Mind a magyar, mind a világirodalom helyes és kritikai értékelésével tevékenyen be kell kapcsolódnunk a burzsoá dekadencia különféle művészeti megnyilatkozásai elleni harcba, elő kell segítenünk irodalmunknak a szocialista realizmus szellemében történő fejlődését. Munkásságunknak így a béke és az imperializmus tábora között folyó harc szerves részévé, a béketábor magyar szakaszának számottevő ideológiai segéderejévé kell fejlődnie. A magyar irodalomtörténeti kutatómunka legfőbb feladata XIX. és XX.századi irodalomtörténetünk újjáértékelése, természetesen anélkül, hogy a régebbi korokkal való foglalkozást elhanyagolnék. Fontos feladat e téren az írók igazi arcának megrajzolása. Alaposan felül kell vizsgálnunk az eddigi kutatásokat mind adatszerűség, mind értékelés szempontjából, s miközben feltárjuk klasszikusaink nagy örökségét, a reakciós irodalomtörténészek által osztályszempontok alapján háttérbe szorított, illetve túlértékelt íróinkat is őket megillető helyükre kell állítanunk, így ötéves tervünk során a közönség kezébe kívánjuk adni — többek között — József Attila, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Arany János, Vörösmarty Mihály életének és munkásságának a szaktudomány igényeinek megfelelő, de a legszélesebb olvasóréteg számára is hozzáférhető modorban megírt monográfiáját; mellettük természetesen régebbi múltunk nagyjairól sem feledkezünk meg és az ötéves terv keretén belül sor fog kerülni egy-egy Zrínyi Miklósról, Bessenyei Györgyről, Kazinczy Ferencről. Kölcsey Ferenc- Irodalomtörténet