Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Acél Zsolt: Vates ambiguus. A bukolikus hagyomány Berzsenyi Dániel költészetében 82–91. p.
ACÉL ZSOLT Vates ambiguus A bukolikus hagyomány Berzsenyi Dániel költészetében Az idilli költészet szókincse „Berzsenyi a neoklasszicista konvenció »ideálisabb szemléletekre ragadó«, »fentebb« szavait éppúgy, mint a nem költői-irodalmi stíl rekvizítumkincséből való, »közönségesebb« szavakat elárasztva-ismételve, azokat a szöveg szintjén valóban a lehetségesig »értelemtől üres« szavakká stilizálja - másfelől a belőlük (is) felépülő költői expressziók poétikai szintjén, a megjelenített szövegvilágban viszont ugyanezzel az ismétlődéssel különös, sajátszerű, és merőben lírai-szimbolikus jelentéssel tölti meg."1 A klasszikus költészet korpuszából fölidézett motívumszerű szavak vizsgálata lehetővé teszi az életmű kézenfekvő „és poétikailag is felettébb autentikus vizsgálatát".2 Ez utóbbi állítás megfordítva is igaz: a megváltozott jelentésű motívumok révén értelmezett műalkotás - szokatlan hangsúlyaival és alakzataival - megeleveníti és át is formálja az őt megelőző hagyományt. A jelentésfosztás és jelentéstulajdonítás folyamata jól követhető Berzsenyi költészetének néhány olyan motívuma esetében, amelyek az aranykor és bukolika témakörébe tartoznak. Berzsenyinél lépten-nyomon találkozhatunk ilyen kifejezésekkel, képekkel: Árkádia, aranyvilág, liget, pásztor, virágkor. Feltűnő, hogy a schilleri felosztás értelmében elégikusnak tekintett költő életművében mennyire meghatározó az idillikus költészet szókincse. Pontosabban fogalmazva nem is annyira az az érdekes, hogy elégikussá válnak a bukolikus-aranykori képek - hiszen ez történik az elégikus pásztori költészet hagyományában is -, hanem az, ahogyan mindezek annak a Horatiusnak a költői világa alá rendeződnek, akit „a szentimentális költői műfaj igazi megalapítójának lehetne nevezni, mint ahogy még felül nem múlt mintája is". Ez utóbbi jelenség viszont csak az eredeti motívumok jelentésmódosulásával képzelhető el.5 Tanulságos idéznünk Borzsák István észrevételét: „a »magyar Horatius« (Berzsenyi Dániel) költészetében a vergiliusi bukolika »vidám arénája« [...] is felhangzik".6 Az egyes horatiusi versekben, illetve a teljes és szerkesztett kötet egészében sorra jelennek meg a bukolikus költői világ szavai, kifejezései: „vidám arénám titeket énekel", „Sátoribam az arany világnak", „Hajdani szép idejét s Saturnust". (Az Agrippa-ódát idéző