Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2005. 36/86. évfolyam
Műelemzés - Labádi Gergely: Mennyei Barátom! Barcsay Ábrahám levelei Orczy Lőrinchez (1771–1789) 241–245. p.
Mennyei Barátom! Barcsay Ábrahám levelei Orczy Lőrinchez (1771-1789) Mindenekelőtt: a Barcsay Ábrahám mintegy másfélszáz levelét és könyvtervezetének fennmaradt töredékét tartalmazó kiadvány az utóbbi évtized egyik legjelentősebb irodalomtörténeti forráskiadása a klasszikus magyar irodalom körében. A nagybányai Orczyhagyatékban található Barcsay-szövegek feldolgozásának évtizedes munkáját foglalja öszsze ezzel Egyed Emese. Mielőtt rátérnék vállalt feladatomra, egy rövid kitérőt kell tennem. A szövegkiadó gyakorlati megoldásai, elméleti reflexiói számos olyan problémát vetnek fel, amelyek elkerülhetetlenné teszik Egyed Emese irodalomtörténészi munkásságának fogadtatásával való szembenézést. Távolabbról közelítve e recepcióhoz: Z. Kovács Zoltán főszerkesztésében kilenc felsőoktatási intézmény és kutatóintézet kutatóinak és ösztöndíjasainak közreműködésével egy antológia készül a klasszikus magyar irodalom köréből. Tanulságos a kiválasztott szövegek listáját böngészni, sajátos lenyomatát adják a tudományág aktuális önértelmezésének. Az első körben kiválasztott szövegek alapján kirajzolódó Barcsay-értelmezés - számomra legalábbis úgy tűnik - semmit sem hasznosított a Barcsay-szöveghagyaték Egyed Emese által készített kritikai igényű rendszerezéséből, valamint az újabban előkerült (többnyire idegen nyelvű) versekből és a nagybányai levélgyűjtemény elemzése alapján megfogalmazott értelmezésekből. E válogatás megmaradt „a felvilágosodás eszméit elfogadó", „dilettáns" „nemesi költő" jellemzésénél. Pedig - immár a kritikákra térve - Egyed Emesének a Barcsay-szövegek kapcsán tett problémaérzékeny kérdései, észrevételei és elemzései nemcsak e hagyományosnak tekinthető értelmezést képesek megújítani, hanem a tudományszak önreflexiós szintjére is rávilágítanak. A kritikák igazolják, hogy Egyed Emese munkássága valóban „elevenbe vágó" kérdéseket vet föl: Onder Csabának 1999-ben megjelent rövid írására,2 majd egy évre rá Thimár Attila és Onder Csaba gyorsan lezárt vitájára,3 valamint Balogh Piroskának ugyanebben az évben megjelent rövid kritikájára, egyaránt jellemző, hogy Egyed Emese kutatásának tudományos érdemeit elismerik, eredményeit mind a Barcsay-filológia, mind a magyar felvilágosodás-kutatás szempontjából jelentősnek tartják; problémaként tételeződik viszont szövegeinek retorizáltsága, stílusának sajátossága, mivel ezek számtalan esetben ellentmondásosan viszonyulnak az írásai alapján Egyed Emesének tulajdonított konstrukciói, valamint az ezzel szemben álló és elemzéseinek implicit előfeltevései alapján Egyed Emese írásaira szintúgy jellemzőnek tartott nem-konstrukciós filológiai és tudományeszményhez. Itt nyílik lehetőség visszakapcsolódni a recenzeálandó kiadványhoz. Egyed Emese műveinek kritikai visszhangja magyarázat lehet ugyanis a kötet bevezetőjében megfogalmaz