Iskolakultúra, 2016/1 (26. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Németh Zoltán: A migráns irodalom lehetőségei a közép-európai irodalmakban
Iskolakultúra, 26. évfolyam, 2016/1. szám Németh Zoltán Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra A migráns irodalom lehetőségei a közép-európai irodalmakban A migráns irodalom terminusa a 80-as évektől kezdődően került be az irodalomtudomány diskurzusába, s olyan elméleti térrel került kapcsolatba, amelynek kulcsfogalmai a kisebbségi irodalom, a posztkolonializmus, a multikulturalizmus, a határátlépés, a vendégmunkás-irodalom, az inter- és transzkulturalitás, az otthontalanság, a hibriditás, a pluralizmus, a„patchwork-identitás”, a különösség, az asszimiláció, a kétnyelvűség, a kreolizáció, a globalizáció és a posztmodern, illetve posztmodernitás. A tanulmány az elméleti tér körüljárása és történeti párhuzamok elemzése után a közép-európai migráns irodalom lehetőségeivel foglalkozik, különös tekintettel a magyar irodalomra. Elméleti tér A nyugat-európai társadalmak az 1960-as évektől kezdődően fokozatosan multikulturális társadalmakká alakultak át a bevándorlás nyomán, s ez új tapasztalatokat jelentett az irodalom területén is. A migráns irodalom fogalma új nézőpontokat és identitáslehetőségeket jelenített meg, miközben szükségessé vált a fogalom irodalomelméleti és irodalomtörténeti pozicionálása is. A migráns irodalom fogalma természetes módon kötődött rá a posztkoloniális diskurzusra, amely a hatalom, vágy és szubjektivitás (,Spivak, 1996, 453. o.) nyomán létrejövő alárendeltségi viszonyok ideológiai és kulturális hálójában manifesztálódott. Ahogy Horni K. Bhabha (1996, 484. o.) fogalmaz, „a posztkoloniális látásmód a Harmadik Világ országainak gyarmati hitvallásából és a kelet - nyugat, észak - dél geopolitikai felosztásán belül a »kisebbségek« diszkurzusaiból formálódik meg”. Szerinte a „posztkoloniális teoretikus a kulturális értéknek [...] a hibrid - transznacionális és transzlacionális helyzetéből kiindulva kísérli meg történelmi és irodalmi vizsgálódásait és következtetéseit elrendezni.” A posztkoloniális diskurzus a multikulturalizmus elméleti bázisára kapcsolódva és a kulturális antropológiához hasonlóan kultúra és szöveg egymásra hatásának, együttmozgásának határfeszültségeiből építi feljelentéseit, vagy ahogy Feischmidt Margit (1997, 7. o.) fogalmazza meg, a „sokféleség és a különbözés társadalmi tapasztalatát jeleníti meg”, s az erről való „nyilvános beszéd központi kategóriáivá pedig a kultúrát, az identitást és a politikát teszi”. Mindez szoros összefüggésben áll a posztmodern művészet azon stratégiájával, amely a másságnak, a marginálisnak, az idegennek, az alárendeltnek adott hang megjelenése felől értelmezhető. A „kulturális relativizmusból fakadó tolerancia” (Floras és Elliott, 1997, 30. o.), ahogy az Augie Floras - Jean Leonard Elliott szerzőpáros fogalmaz, a szövegekben megjelenő kultúrák és identitások egyenértékűségének elve nyomán egy összetett, sokszínű kevert világot jelenít meg, amelyben — ahogy arra Stuart Hall (1997, 83. o.) utal - a hibriditás és a szinkretizmus, illetve a heterogenitás jelennek meg kreatív értékként. DÓI: 10.17543/ISKKULT.2016.1.63 63