Beck Zoltán (szerk.): Körösmenti helytörténeti honismereti közlemények 4-5. (Békéscsaba, 1973)

Konzultáció

18-i számában megjelent visszaemlékezése is) megerősítik ezt a felfogást. A battonyai felszabadulási jubileumi rendezvény az or­szágos rendezvények sorozatának mintegy bevezetője, elindítója volt. Békés megye és a község az érdeklődés középpontjába került, a tömegkommunikáció különböző formái bőséges tájékoztatással szolgáltak. Az évforduló kapcsán a megye minden részéről nagy­számban megjelenteknek Fehér Lajos mondott ünnepi beszédet. A program kiegészítő részét képezte az az ünnepi tanácsülés, amelyen a község 25 éves fejlődéséről számoltak be, itt tartotta Honismereti­ Helytörténeti Bizottságunk is munkaértekezletét, ahol pedig Békés megye felszabadulásáról készülő kötet alkotó munkaközössége a lektor szaktanácsai alapján a felvetődő problémákat beszélte meg. Az évforduló kapcsán állított jubileumi emlékmű szellemével és modernségével kifejező képzőművészeti alkotás, régi adósságot pó­tolt. A jubileumi rendezvények másik típusát a komplex művészi prog­ramok jelentették. Az elmúlt években ezek járásokhoz, tájegysé­gekhez, illetőleg lokális várostörténeti jubileumokhoz kapcsolódtak. A békési járásban első ízben megrendezésre kerülő Körösmenti Kulturális Hetek sokszínű rendezvényei, a Szeghalmon tartott Sár­réti Napok gazdag programjukkal csakúgy bizonyították ennek a rendezvénytípusnak sok fáradtság ellenére is produktív voltát, mint Békéscsaba és Orosháza urbanizációs jubileumainak összefüggő programjai. Ezeknek a rendezvényeknek legfőbb erényük folyama­tosságukban, változatosságukban, sokszínűségükben keresendő. Említést érdemelnek a névadó kultusz ápolása során elért megyei eredményeink is. Ezek a hagyományápolás és hagyomány­teremtés legegyszerűbb, de legcélravezetőbb lehetőségei. Körösladányban a Tüköry-hagyományok révén igen jó kapcsolatok épültek ki a füg­getlenségi mozgalmak eszméivel kapcsolatosan. Dombegyházán Weil Emilről, a magyar munkásmozgalom jeles képviselőjéről nevezték el a művelődési otthont, Gyomén a gimnázium Kiss Lajos nevét vette fel. Nagyszénáson kerül évenként kiosztásra a megye kiemelkedő pedagógusainak a szocialista tanítómozgalom megteremtőjéről el­nevezett Czabán Samu alapítvány, s a színészi teljesítmények ho­norálásáért juttatható Justh Zsigmond emlékplakett, a képzőmű­vészeti jellegű Munkácsy emlékérem mellett helytörténeti tevé­kenységünk is az erkölcsi megbecsülés magas színvonalára emel­kedett, mivel a megyei tanács határozatot hozott Márki Sándor em­lékplakett adományozására is. Első ízben ez év október 6-án, a megye felszabadulásának napján Kétegyházán, Márki Sándor, jeles polgári történetíró szülőfalujába kerül kiosztásra. 18

Next