Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT K. I. a tünetek sorához végül hozzáteszi, hogy megszűnik a kapcsolat: „nem vagyok kapcso­latban önmagammal, és nem vagyok kapcsolatban a többiekkel”,­­akikkel együtt élünk­ (k. m.) „Am­ikor legelőször volt egy nagyon erőteljes pánikrohamom, és fogalmam sem volt, hogy az mi, akkor velem volt az egyik színészkollégám, viszont ő nem tudta, hogy mi történik. Úgyhogy az egyik állatorvos-barátomat hívtam fel, aki szintén nem tudta, hogy mi történik. ” Ha észre is vesszük egy-egy munkatársunkon a kiégés tüneteit, mit tehetünk? Vagy ha ma­gunkon felismerjük ezeket, beszélhetünk-e róla? És egyáltalán: látjuk-e értelmét annak, hogy az ezzel kapcsolatos problémáinkat megosszuk a kollégáinkkal? Van, akinek lenne igénye arra, hogy a kiégésről beszéljen. (II.) „csakhogy ezt szakmai körök­ben nagyon furcsán kezelik. (...) Nem szeretnek erről beszélni az emberek, én azt tapasztalom. Nem is azért, mert személyes szintekre kell terelni a beszélgetést, hanem azért, mert (...) van egy ilyen rossz ómen-jellegű érzet erről a jelenségről, ha te kifejezed a problémáid. Mert nekik nincs, csak neked.” A színészek szerint meg lehet beszélni róla, csak értelmetlennek tűnik felvetni a té­mát, hisz egymás problémáit úgysem tudják megoldani. (sz.) „Igazából szaktudása nincsen egyik kollégámnak se, aki ebben tudna segíte­ni. Maximum egyetértően bólogatna, és ennyi. És hogy nincs igazán, akihez fordulni. (...) És közben január körül tudtam meg egyik kollé­gámról, hogy tizenöt éve jár pszichológushoz. Biztos nem azért, mert más területen vannak problémái, hanem azért, mert színész. Ezért jár pszichológushoz. És lassan kiderül min­denkiről, hogy k**va nagy problémái vannak az embereknek, csak egyszerűen, azt hiszem, azért nem beszélünk mélyebben erről, mert­hogy feltételezem, hogy ő sem tudja megolda­ni az én kiégésemet, és én sem az övét. Tehát igazából nem tudunk hozzányúlni azon kívül, hogy biztatjuk egymást, hogy majd a követke­ző, a következő, na az jó lesz. De nem lesz jó.” Hogy a színházi alkotók egymásnak adott, kiégéssel kapcsolatos tanácsaik mennyire hasznosak vagy sem, azt a fókuszcsoporton részt vevő látványtervező a következőképpen fogalmazza meg: (II.) „segítséget kértem, be­

Next