Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 1. szám

TANULMÁNY / ESSZE 1999 márciusában Georg Büchner Woyzecke került bemutatásra, ugyanazon év júniusában pedig az Eleusziszi szent dráma felújított, átdolgozott változatát mutatták be Eleusziszi Misztériu­mok címmel, szinte teljesen új szereplőgárdával. A Woyzeck egy díjat, ám A tréfa két országos fesztivál öt díját, az Eleusziszi misztériumok pedig hat díjat nyert az országos fesztiválokon. A két utóbbi az 1999-es és 2001-es Concordia Fesztiválok elsöprően legjobbnak értékelt produkciói voltak. 2000 márciusában a K. Kovács István írta Alliterációs abszurd attrakció c. performanszot mutatták be, az év áprilisában pedig a Bűn és rettegés című pantomimmel rukkolt elő a társulat. Ez a csapat juttatta el legmesszebb a kolozsvári Maszkura hírét azzal, hogy 1997-ben elvit­ték Franciaországba az Eleusziszi szent drámát. A turnéra így emlékszik K. Kovács István: „Sem azelőtt, sem azután nem nyílt lehetősége a Maszkurának hasonló méretű és fontosságú külföldi turnéra. Strasbourgban, Brouxville-ben és Bariban tartottunk előadásokat, de a strasbourgi szé­kesegyház előtt egy szabadtéri előadást is lebonyolítottunk. A barri előadást a szerzőről, Edouard Schuréről elnevezett iskola dísztermében tartottuk, és a díszvendégek között ott ültek a szerző leszármazottai is. Ennek a Maszkura történetében mérföldkőnek számító turnénak a létrejötte kizárólag két embernek volt köszönhető: dr. Bréda Ferencnek és Csergő Tibornak.” A szervezők munkáján túl kétségkívül a szerencse is közrejátszott a turné létrejöttében, és a csapatnak is oda kellett tennie magát: „Meghívták a Szádház román színi körét Franciaországba az ott élő, disszidens románok, de a román színi­körnek nem volt kész előadása, így hát minket, magyarokat küldött a Szádház vezetője, valami rokonszenves nőr1, Strassburgba. Emlékszem, hogy bemagoltuk franciául az egész szöveget úgy, hogy semmit nem értettünk belőle”, emlékszik vissza az előadásban játszó Zsigmond Andrea, jelenleg színházi szakíró és a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézetének oktatója. Csergő Tibor András is - akárcsak Béres László, főként csoportvezetői tevékenysége utolsó szakaszában - némiképp keményebb, nagy elvárásokkal rendelkező vezető volt: Székely Blan- Demeter Ferenc és Vajna Noémi. Oedipus király, 2004 21 Valószínűleg Mariana Topán. Lásd később.

Next