Jelenkor, 1963. július-december (6. évfolyam, 7-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám - JEGYZET - Baránszky Jób László: Az új lengyel film
élő, azt visszaváró kisvárosi tanítónő, a csábító, a hangok, a pillanatok prédája, aki maga is keresné a múlt mozaikjában a maga lényének összefüggéseit és ezért elmeséli a délutáni kávéház hallgatag vendégének tizenöt év előtti kalandját, amelynek hősnőjével itt lesz találkozója. A férj, a megcsalt férj - mert ő az ismeretlen férfi - szótlanul hallgatja a maga tragédiájának másik oldalát, fonákját, a szerencsés győztest, aki sikere színterétől alig tudott tovább szökni, annak idején, jókor. Az egész történetet a férj - emlékmű leleplezésére visszatérő katonaorvos arcán élhetjük meg. A lengyel filmekben nem a szó a fontos, az csak eleme a jelentés egészének, amely korántsem mozog az egyszerű közlés síkján, hanem az átélés bonyolult szerkezeti jellege, stílusa az, ami a maga hangulatában részesít bennünket, gesztusokban, mozgástempóban, arcjátékban, hangokban, amelyek nem futnak az egyszerű közlés síkján, hanem egy művészi szerkezetű egész részeként hatnak. A lengyel filmben a beszéd épp olyan emocionális mozzanat, mint a táj, a gesztus, az arckifejezés, a fény vagy árny. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tárgyak hangja, a léptek visszhangja a folyosón, a hangját vesztő harang, a csobbanás, koppanás. A film stílusának megfelelő a csend: a Kés a vízben csendje a tó vasárnapi nyugalmáé, a vitorlavászon lobogása, a rúd csikordulása, a kés hegyének játékos ugráltatása, csupa reális hangok kelnek életre benne, de emberprofiljuk mögött ő a háttér. Mélység, amely átláthatatlan. Felvet egy-egy véletlen hullámcsapás egy-egy arcot, megvillan egy percre a gyámoltalan fiúban az ordas elszántság, az okos feleségben a veleérző lázadó, a mindenkori helyzet fölényes urában, a kiforrott férfiben az önzés szánalmas kiszolgáltatottja - azután újra csend, magányos kocsi az éjszakában, reflektora csak a maga útja sávját világítja meg. . . 4- A lengyel film mint korproblémák élő erővonalainak keresztmetszete jutott el oda, hogy a technikai készség nagyközönséget kiszolgáló üzleti vállalkozását, a filmprodukciót, korkifejező művészi funkcióhoz juttassa. - Ha szimplifikálni akarnánk, azt mondhatnánk: azoknak a lovas rohamoknak a lendülete rezeg tovább benne, amelyekkel különös anakronisztikus gesztusként a lengyelek a fasizmus gépei elé dobták magukat. Van a lengyel film bátor kockázatában valami ebből a gesztusból, amikor pedig éppen ettől akarnak szabadulni bennük. Maga az, hogy a gépet sikerült az élet organizmusává, a technikai eredményeket jelentésstruktúrává változtatni. Andrzej Wajda Karlovy Vary Szabad Fórumán Bachmann amerikai filmrendezőnek azzal a felfogásával szemben: „A művésznek el kell felejtkeznie a nézők tömegeiről. A filmnek csak az alkotó belső meggyőződését szabad követnie” - azzal válaszolt: „Csak az a film műalkotás, amit a néző követni tud.” - Viszont másutt maga is úgy nyilatkozik, hogy csak munka közben alakul ki a filmje. - Nem ugyanazt jelenti ez, hogy valami csak úgy fejezhető ki művészien, ha már ösztöneinkben élnek a kifejezés-eszközök, azaz tudunk a film nyelvén beszélni? - S amikor Wajda amellett foglal állást, hogy csak az a film műalkotás, amit a néző követni tud, egy cirkuszi akrobata esetére hivatkozik, aki, amikor arra gondolt, hogy a közönséget nem érdekli a mutatványa, lezuhant a trapézről. - Ennek valóban így is kellett történnie. Ha ilyen gondolat felmerül a művészben, biztos a bukás. De fel szabad-e merülnie? Igaz, a film a jelen művészete, s a jelen közönségéhez van kötve. Mint ahogy megörökíteni látszik a színész játékát, pedig valójában osztozni kénytelen annak sorsában. A filmben megőrizve, hamarabb avulnak egy színész gesztusai, mint az emlékezetben. Úgy látszik, ami él, annak parancsa a múlás, s csak az élők adhatnak húst és vért a magukéból a holtak árnyainak. - A film képei épp úgy a jelen változásait őrzik csupán, mint a fotográfia. Még könnyebben avulnak, mert egy örök változásban élő rohanás, a tökéletesedő gépi apparátus állapotát hordozzák szervezetükben. A Film- Múzeum valóban múzeális holt anyagként őrzi meg, mutatja be a filmeket. Szinte panoptikuma az egykori sztároknak. Vajon az „új hullám” filmjei annak ellenére, hogy bennük a technikai eszközök, nem mint ilyenek, hanem a művészi struktúra elemeiként jelentkeznek, ezáltal rendelkeznek-e azzal a kötéssel, hogy a technikai eszközök folytonos forradalmát túléljék? 744