Jelenkor, 1991. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám - Takáts József: Az emberi helyzet (Mészöly Miklós Merre a csillag jár című elbeszéléséről)
tészet és próza határvidékén készült (Poe nevezte így az első kiadás címlapján művét: „A Prose Poem") és filozófiai dilemmákkal foglalkozik. A már sokat emlegetett szürrealizmusról szóló fragmentumok egyikében az író a költészet és próza elkerülhetetlen közeledéséről is ír. Lőtér a Merre a csillag jár kötetről írja, hogy míg az Elégia a novellák novellája, addig az elbeszélések a költemény előkölteményei. Ennek mintájára azt mondhatjuk, hogy a novellák műfaja elégia prózában vagy prózaelégia, utalva ezzel Mészöly elégia fogalmára, s ez nem formai, hanem filozófiai jellegű; elégikusnak azt tekinti, ami „a nem megváltoztathatónak komor nyugalmával s az ítélet ismeretével teljes, ami alatt az ember él." (A pille magánya kötet egyik noteszjegyzetében olvasható ez.) Igaz lehet a prózaelégia elnevezés a kötet többi elbeszélésére, magára a Merre a csillag jár című novellára azonban nem. A prózaelégia fogalma - általam tulajdonított - formai feltételének (a próza és költészet határvidékéhez való közeledés) ugyan megfelel e novella is, de Mészöly filozófiai feltételének már nem. A mű elbeszélésére ugyan a cselekmény megtörténése után kerül sor, az elbeszélő azonban mégse látja át a vele történt cselekmény értelmét. Mészöly az Érintések kötet egy feljegyzésében írja, hogy a mítoszban szünetel a megértés aktusa. Ugyanez mondható el az író által e novellában teremtett irreális világról, az elbeszélő helyzetéről, aki e világban alámerült. Annak megértéséhez, hogy mi is ez a világ, egy festmény vezethet el bennünket. Otto-Ludwig Linding a XIX. század második felében alkotott, norvég festő volt, s több könyvtárat is át kell ahhoz kutatni, hogy egyetlen művére is rátalálhasson a filológus vagy az érdeklődő művészetbarát. A lappok üdvözlik a nap visszatérését című festménye kétszer is megemlítődik a szövegben, másodszor úgy, mintha az elbeszélésvilág jelképe volna (236.), Mészöly azonban nem írja le a festményt, pedig műveiben gyakoriak a képleírások. A novella dedikációjából tudhatjuk, hogy a Merre a csillag jár egy halott barát emlékére íródott. A magyar irodalomban társa egy halotti vers, egy nagyszerű tanköltemény, Csokonai Vitéz Mihály A lélek halhatatlansága című műve, amelynek talán legnevezetesebb betétdala A lappon éneke. Hat haldokló beszédét olvassuk Csokonai tankölteményében (annak III., IV., V. részében), hat különböző hit tárul elénk arról, hogy mi következik a halál után. Az egyik a lélekvándorlásban hisz, a másik nem hisz Isten és a lélek létében, számára a test halála a „nemlétei örök tengerébe" visz. A harmadik hiszi Istent, de a lélek halhatatlanságát nem, ő úgy véli, halálával visszatér a természet örök körforgásába. A negyedik azt gondolja, lelke az Istenhez, a „lelkek lelkéhez" tér meg a halál után. Az ötödik, a keresztyén pedig abban hisz, hogy a halállal megszabadul a gyenge földi testtől, s lelke a mennybe emelkedik. Végül a hatodik (aki Csokonai költeményében valójában az elsőként említett): egy lapp férfi. Énekének bevezetéseként a költő így jellemzi annak a kultúrának a halál utáni létezésről vallott hitét, amelyhez a lappok is tartoznak: A scythák, tatárok s akik az északnak Fagyos vagy mérsékleti öve alatt laknak, Azt tartják s reményük, hogy ezen testekkel, E kívánságokkal és e szükségekkel, Amelyekkel bírnak földi életekbe, Egy ehhez hasonló helyre költöznek be. Összegezve mindazt, amit eddig az elbeszélésvilágról elmondtam, úgy vélem, az elbeszélő férfinak az utazása a halál országába visz, mely nyugatra terül el, mint oly sok mitológiában, s melyet az író ugyanolyan elvek szerint rendez be, mint Csokonai költeményében a lappok hite. Több egyértelmű kijelentést tenni alig lehet a műben ábrázolt világról. Például, mint már említettem, van aki a „hazug harmónia városának" tartja a városkát, míg egy másik kritikus, Piszár Ágnes, Kisesszé a vonatokról című írásában (Jelen-