Jelenkor, 1999. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)
1999-01-01 / 1. szám - JAK Tanulmányi Napok '98: Irodalom és filozófia - Farkas Zsolt: Filodalom és irozófia
FARKAS ZSOLT FILODALOM ÉS IROZÓFIA Irodalom és filozófia. Mi van velük. Vannak-e. Irodalmi alkotások léteznek - hogyan lehetségesek. Nem filozófiai alkotások nem léteznek - hogyan? Aha, az elméletellenesek a korábbi elmélet foglyai. Azt hiszem, itt műfajelméleti kérdéssel lenne dolgom, és azt szeretem a legkevésbé. Erre választ kéne adnom, hogy miért. Na jó, mondjuk például azt, hogy azért, mert csak ontologizáló választ lehet rá adni, márpedig az ontológia vagy naiv, vagy normatív ismeretelmélet, vagy mindkettő, továbbá kitörölhetetlen hajlam lakozik benne az esszencializmusra és a transzhisztorikus objektivizmusra. Most az kell elmondani, mitől rossz ez a hajlam. Máris a legitimációk végtelen regresszusának örvényébe fordultunk. Az eurocentrikus kultúrtörténetben két nagy hagyományú alapműfaj van, amely semmiféle tematikai korlátot nem ismer: a filozófia és az irodalom. Mindegyik a minden tudománya, művelői a „létezés szakma" dolgozói. Úgy tűnik, kultúránkban az úgynevezett „valóság" bír a legmagasabb úgynevezett „ontológiai" státusszal, vagyis a legnagyobb jelentőséggel felruházott fikció; s valljuk meg, legtöbben a műfajelméletek ezen legalapvetőbb „aszimmetrikus ellenfogalmában" gondolkodunk, mi több, tacit módon e bináris oppozícióba beleírt hierarchizálást sem áll módunkban kényünkre-kedvünkre megbolygatni. A „közönséges vélekedés", vagyis a meghatározó nyelvhasználat alapján a filozófia a valóságról szól, az irodalom pedig kitalált. Bizonyos filozófusok és bizonyos irodalmárok azonban, legalább Nietzsche óta, keményebb-puhább megfogalmazásokban, felvetik, hogy a valóság nem a kitaláltnak egy esete-e (létezik-e „puszta tény", értelmezetten „dokumentum"), illetve hogy a kitalált nem valóságosabb-e, igazabb-e, mint a puszta tényeket prezentáló értelmezetten dokumentum. (Az előbbi határozott megfogalmazását ld. pl. Hayden Whitenál: „A történelmi diszkurzus legalább annyira poétikai konstrukció, mint kognitív tevékenység eredménye... »Valós« esemény, személy, folyamat, kapcsolat vagy bármi egyéb nem alakítható egy diszkurzus »funkciójává« fikcionálás nélkül, s a fikcionáláson én a »valós« dolog »figurálását« értem... [A] történészek [s ez a filozófusokra éppúgy extrapolálható] »tisztessége« és »objektivitása« - éppen úgy, mint az általuk bemutatott »tények« - az előállításuk idején uralkodó kulturális értékek viszonylatában »relatívak«... [A] következetes relativizmus - vagyis az, amely saját tudásunkkal szemben éppúgy érvényesítendő, mint másokéval szemben - a tolerancia gyakorlásának legmegfelelőbb eszköze. Nem gondolom, hogy a felelős relativizmus nihilizmushoz vezetne. A legkevésbé sem hiszem, hogy valaki mindenről »azt mond, amit akar«. Nem gondolom, hogy az eseményeket a nyelv határozza meg, azt azonban igen, hogy bármely jelentést is tulajdonítsunk egy bizonyos eseménynek, az a nyelvben és a nyelv segítségével jön létre." Az utóbbi határozott megfogalmazását ld. pl. Gadamernél: „Az igaz megismerése szempontjából a megmutatás léte több, mint a bemutatott anyagé, a homéroszi Akhilleusz több, mint mintaképe. [A]z úgynevezett valóság nem más, mint az átváltozatlan, s a művészet e valóság felemelése a maga igazságába... Az átvál