Jelenkor, 2000. január-június (43. évfolyam, 1-6. szám)
2000-01-01 / 1. szám - Marno János: Az ideális anyag - Marno János: Lakóma
Az ideális anyag Csend, és a csontra sötét bőr feszül, s úgy is fekszik a nyílt tűzön, mint aki megérett rá, hogy a földbe tegyék. A földön, mely kő, egy könyvet lapozgat, a könyv vastag és kemény fedelű. Reménytelen anyag. Ez a mű címe volna, ha kitennéd végre regényed végére a pontot. De hát még bele se kezdték , jött le a lépcsőn, recsegő deszka, megszólított, az ideája lettél. Egy holt ötlet. (S mint az eső, mely nem ér azóta földet.) Lakoma Dávidnak A szemgolyóban fészkelnek a férgek. Lakmározzák mindazt, amit nézel, beszélsz. A beszélgetés fonala még elvágja a torkodat. A fiú (vagy lány) mindenáron tartóztatna még, a létre hivatkozik, melyet te, cirkuszból, közönséges létrára fokoztál le, ablak elé helyeztél, s egy gyomorbeteg gyermeket ültettél a tetejére. Most itt borzaszt a lehelete. Fekete (kezeslábas) tornadressze, reggelre már azt sem tudtad, fiú vagy-e vagy lány, támolyogva keresztül a Vérmezőn.