Jelenkor, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-103. szám)
1838-01-03 / 1. szám
c sétálván, következő tartalmú iratot hurczolna hátán: „Zsebeim telvék pénzzel , és szivem gyávaság lakhelye ; engem mindenki megtámadhat, verjen el jól és ürítse ki zsebeimet, mert én kezemet sem mozditandom védelmemre.“ (Kaczaj.) S épen igy nyilatkozának a whigek a szegény John 1ull (angol köznép) nevében, s ezt a radicalok sem ellenzék. Valóban azon sok párt közül, mik most Angliát hozzák vonják a leggonoszabb honellenségek a’ radicalok. (Halljuk! ’s kaczaj.) Én magam is radical vagyok, ’s még is igy nyilatkozom , mert néhány igen lényeges pontban egészen különböző véleményem radical rokonimétól. Ők szabadság ’s javításért kiáltoznak; én a’ hazát akarom szabaddá tenni, hogy minden ember elélhessen böcsületes munkája után. Ezt akarom él, ’s nem csupán az aristokratia megbuktatását.“ Ezután az unkiariskelessii szerződésre térvén a’ szónok, a’ tengeri erőt 20 sorhajóval és 20 ezer matrózzal szaporittatni ’s a’ dardanellákat elfoglaltatni kivárná, ’s következő kérdéseket intéze a’ ministerekhez: 1) .Minő rendszabályokhoz nyúlt a’ kormány a’kronstadti orosz hajóhad fölkészülését gátlandó? 2) Szándéka-e ő fölsége kormányának a’ cserkeszeket segítni , vagy megengedi-e az oroszoknak birtokba venni e’ fontos tartományt, mellyet méltán nevezhetni Ázsia kapujának. 3)Fog e elégtételt követelni a’ britt lobogó gyalázatos megsértetéséért Vixen’ elvétele által a’ kormány? 4) Kényszeritendi elussziát az unkiar-iskelessii szerződéstől elállásra? Ezenkül következőket hozott indítványba elhatárzásul: keressék meg ő fölsége a’ tengeri erő olly szaporittatására, minőt a’ nemzetböcs ideje ’s érdeke a' mostani körülmények közt kíván; továbbá, hogy a’ britt ’s orosz kormány minden iratai közöltessenek a’ házzal, mik a’ cserkészi háborúra, kronstadti hadi készületekre ’s unkiar-iskelessii szerződésre befolyással vagy vonatkozással bírnak. Miután Codrington admiral hathatósan támogató Attwood indítványát , Palmerston 1. annak minden czikkével megküzde, mire szavazat nélkül félre veté a’ ház az indítványt. Attwood fenebbi beszédire Palmerston 1. így válaszolt: „Először is azon kérdésekre fogok felelni, miket az igen tisztes birminghami követ (Attwood) hozzám intéze. Az elsőre ugyanis azt mondom: semmi kormánynak nincsen joga más kormányhoz illy kérdést intézni: „Minő hajókat szándékozott fölkészítni ?“ Illy kérdésre csupán akkor lehet kormánynak joga , midőn a másik egész erejét olly pontra vonja össze, honnan közvetlenül vészszel látszik fenyegetőzni, például, midőn pár év előtt az egész orosz tengeri erő összegyűlt a’ nyugoti partvidéken, de akkor csakugyan történtek is Anglia ’s llusszia kormányt közt kölcsönös nyilatkozatok. (Halljuk! Halljuk!)A kapott fölvilágitások megnyugtaták kormányunkat, azóta pedig semmi ollyas készületet nem tőn llusszia, miből józan gondolkozás mellett részt lehetne jóslani hazánkra. A 2 2dik kérdésre azt kell megjegyzenem, hogy Czirkasszia miatt lluszsziával háborút kezdeni teljességgel nem szándékozunk. Vixen ügyére nézve emlékezetére hivatkozom a’ háznak, melly tudni fogja, mi szerint a’ múlt ülésekben előterjesztem az e tárgyra vonatkozó minden irományt, ’s hogy Ilusszia fölvilágitásai Anglia becsületét ’s az illető személyek követelésit tökéletesen kielégiték. Azon hajót csupán azért foglalók el az oroszok, mivel annak vezetőji slusszia hatósági ’s vámtörvényit áthágták. Mi a’ adik kérdést illeti , arra meg kell jegyzenem, hogy az unkiar-iskelessii szerződést tárgyazó iratokat már három év előtt a ház elibe terjeszték ’s megvallom: a’ kormány nem fog rendszabályokhoz nyúlni Törökország sllusszia, mint két idegen hatalmasság kényszerítésére, mert teljességgel nem érzi magát arra jogosítva, hogy másnak szerződés-változtatást parancsolhasson. Véleményem szerint, az ig a tisztes követ úr maga is félreérti azon okokat, miken közleti aggodalma alapszik, melyben egyébiránt sem a’ nép, sem baráti, sem a kormány, vagy sajtó nem osztozik. (Halljuk s kaczaj.) Biztosítom azonban az igen tisztes urat, miszerint az ország böcsülete ’s bátorsága iránt nyilványitott gondos figyelmében teljes mértékben részesül a kormány. Elveink egyenlők, csupán alkalmaztatásukban távol vagyunk egymástól. Az igen tisztes követ inkább ürügyet látszik keresni háborúra, mint komolyan félni attól, hogy talán kényszerítve leendhetünk harczíizenésre. Valóban, az igen tisztes úr azon nemes lordot látszik utánozni, ki egykor elnöke volt e háznak, ’s igen udvarilag jelenté, hogy háború nélkül, csak amúgy csupa elővigyázatból égessük föl az orosz hajóhadat a nyugati tengeren , s ugyanazt tevén a’ fekete tengeren horgonyzóval is, foglaljuk el csupa barátságiul a’dardanellákat’s tartsuk meg, valamig saját erejével nem leend azt képes védni a’ török kormány (Kaczaj.) Milusszia hadikészületeit a’ nyugati tengeren illeti, az igen tisztes tagnak valóban igaza van, hogy azokra figyelni tartozik Anglia, de azért nem erősithetjük tetemesül hajóhadunkat, mert békeidején fegyveres erőtartással csak legnagyobb kímélet mellett terhelheti minden kormány az országot. Annyi erővel mindenesetre bírunk, hogy a nemzetet minden sérelem ellen biztosthatjuk. (Tetszés.) Okaim vantak hinni, miszerint Ilusszia épen nem szándékozik velünk mérkőzni. ’S így záradékul még csak azt kell mondanom, hogy az angol kormány semmi tekintetben nem mulaszt el olyasmit , mi az ország becsületét és érdekeit öregbítheti. (Tetszés) Tagadom azon állítást, mintha politikánk az ország bátorságát csökkentené, vagy böcsületét csonkitná, ’s erősítem, miszerint Anglia még soha nem volt inkább minden kilt megtámadás ellen biztosítva; s böcsülete soha fönebb poleton nem állott, mint épen most. (tetszés) Nincs pénzünk megtámadó háborúra, monda az igen tisztes követ, de bezzeg llussziának sincs, mert még az 1816iki táborozást is a’ mi erszényünkből fedé , s igy llusszia miatt egész Europa a’ tisztes követtel együtt nyugottan alhatik.“ (Tetszés ’s kaczaj ) Az alsóházban dec lakén Harvey indítványt tőn Cornwall ’s Lancaster hűségek jövedelmei megvizsgáltatása végett, mit a’ kincstári kanczellár ellenze, az elnök pedig támogata. Ezt a háztartási költségjegyzék 3 )egyes czikkeinek vitatása követé, melly néhányszár szavazatnál nevezetes többséget szerzett a ministerek számára. Több különnemű indítványon kívül többi közt Sinclair G. azt akara elfogadtatni, hogy mielőtt a’ ház külön biztossággá változnék a’ háztartási költségjegyzék további vitatására, neveztessék ki biztossági választmány a nyugdijakat megvizsgálandó , Harvey pedig határzott választ kívánt a kincstári kanczellártól az iránt: tagja leendő ő (Harvey) az utóbbi választmánynak? mit egyébiránt épen nem szándéka a’ ministerség kegyajándéka gyanánt tekinteni, s ha a minister (Spring-Rice) azonnal nem felelne, ő a választmány tagja nem lesz. (Halljuk! Halljuk!) Spring-Rice e’ kérdésre eldöntő választ adni nem akart, mivel a’ választmányi tagok kineveztetése a’ költségjegyzék é s Kent lignő jövedelmei megalapítása után kerülend napirendre; Cornwall ’s Lancaster hűségek jövedelmei iránt pedig igy nyilatkozók: „Az igen tisztes tag (Harvey) , mint látszik, örökségi jövedelmek közé számitja az érintett kétegséget is; e’ részben mindazáltal igen csalatkozik, mert ő felsége, követve IV. Vilmos példáját, e’jövedelmekről épen nem mondott le, ’s így a’ korona különös engedelme nélkül szőnyegre sem illik e’ tárgyat hozni a’házban.“ Élénk vita után Harvey indítványát 132 szónyi többséggel félre veté a’ ház. Dec. 18án a’ radical Harvey csakugyan kizáraték a’ nyugpénzi választmányból, és Sinclair indítványa e’ végzés ellen, 122 szóval 71 ellen megbukott. Ezután Libthorp ezredes jelenté, miszerint legközelebb indítványt szándéka tenni Kent ligne évdíjának 22 ezer font sterlingben folytonos megalapíttatására olly föltéttel, hogy azt azonnal veszítsed, ha férjhez találna menni, vagy egy évnél tovább tartózkodnék Anglia határin kívül. De clak éncadszor olvasók föl a’ költségjegyzék iránti törvényjavaslatot, ’s elfogadók, noha Hunié 383 ezer font sterlingről 335 ezerre kivárni azt szállíttatni. Grote indítványa, mellyel elhalasztatni kívánó a’költségjegyzék-elfogadást a’ nyugdijak végső megállapittatásukig, 123 szóval 23 ellen szinte megbukott . H. Peel azon kívánatot mindazáltal, hogy a’ nyugdijak évenkint 1203 font sterlingnél többre ne mehessenek, a’ kincstári kanczellár támogatása után 114 szóval 26 ellen elfogadó a’ ház. Hume e’ vitatáskor igen kemény beszédet mondott a’ ház meggondolatlan bőkezűsége ellen, melly a’ fiatal királynénak nagyobb mennyiséget ajánl meg, mint hajdaniI. Vilmosnak, ki nős volt és számos családit. IV. György király pazérláshoz vala szoktatva,’s mégis évenkint egész kir. függelékestül csak 716 ezer font sterlingjébe került az országnak, az ifjú királyné pedig anyjástul 's egyéb királyi függelékestül 1838 ban összesen 77 ezer fontot huza. Hinne nyilatkozatira Spring-Rice czáfolólag válaszolt , ’s a’ törvényjavaslatot, mint emlitők, vadszori fölolvastatása után a ház csakugyan elfogadó. — A’ felsőházat ez időközben részint ugyan e’tárgyak, hasonló sükerrel, részint egyéb kevesbbé közérdekűek tárták elfoglalva. —• Brougham J. Kentligne évdijnagyítását határozottan ellenzé,s e’ tárgyban nyilatkoztát valamennyi londoni lap egész terjedelmében közli; a’ ni’ lord e’ fő szempontokból igazolja ellenzését: a) mivel a’ házat olly tárgy iránt szólták föl szavazásra, mellyrül semmi közelebb nyilatkozást vagy okot nem közlöttek; b) mivel ugyanazon körülmény, melly a’királynét trónra emelé, a’ lignő kiadásait csökkenté; c) bármi nagy is a' tisztelet mindenek keblében a’ lignő iránt, az országos férfi mégis mindig csak hazája javát veheti tekintetbe; d) e' pénzajánlat ha nem része a’ költségjegyzéknek, semmi esetre nem vitatható az előtt; e) mivel illy ajánlatokat szükség kívül soha nem kell tenni, minthogy olly apók vitatása az illető magas személy sérelme nélkül bajosan történhetik. Alsó-Canadában elhatárzó fordulathoz látszanak közelitni az ügyek. Montrealban lázadás és felségárulás miatt számos elfogatás történt, úgy st. Jóimban is. Azon lovagcsapatot, melly az Riogatásokat eszközlé, ’s a’ foglyokat másnap zárhelyükre kisérte, Chambly körül több fegyveres csoport puskatűzzel fogadó. A’ katona-parancsnok megsebesült, alattlevőji pedig néhány pisztolylövés után gyáva futásnak eredtek, ’s valamennyi fogoly megszabadult. Ez eset óta rendesen üldözik a’ katonaosztályok a’ zendülőket , de mind eddig igen rosz sükerrel* FRANCZIAORSZÁG. A' követkamrai dec.lüiki ülésben a' Messager szerint valamennyi párt átlátó, miszerint szükség leend kissé fontosb válaszföliratot szerkeszteni, az annyira üres trónbeszédre. A’hivatalszobákbul visszatért követek igen számosan foglalának helyet a’ padokon, ’s főleg a’ baloldal igen tömve volt, ’s mintegy 200 követ megbízatása minden nehézség nélkül azonnal helybenhagyaték. A’ második párisi kerület választóinak ellenmondását Lefebvre megválasztatása iránt, Odilon -Barrot tévé le a’ kamrai hivatalszobában. — A’ pairkamrát ugyanaz nap hivatalai elrendezése, választmány-nevezések külön kérelmekre, ’s javaslattétel végett a trónbeszédre készülendő válaszfölirat iránt, tarlók elfoglalva. Az uj hivatalelnököket is megválaszták, kik közt, noha kilenczen vannak, csak egy doetrinak találkozik. 20ikán ’s Síikén mind a két kamra fönérintett munkálatit folytató, ’s Lefebvre megválasztatását heves vita már jogszerűnek itélé. — LafFitte, Durand de Monestrol úrhoz Toulouseba következő iratot intéze: „Paris, dec. 7. Fogadja Ön benső hálám kifejezésit azon ajánlatáért, melly szerint Ön ’s baráti szavaikkal ügyemet segitni szándékoznak Toulouseban. Ha Toulouse engem képviselőjéül választ, engedje Ön ezt kimondanom, nagy politikai erkölcsi tettet követendel, s hazánk minden valódi barátjának reményeit ismét fölujitandja. Midőn valamelly polgár, talán szerencsés körülményektől kegyeltetve, de köztudomás szerint honszeretettül, haszonlestül tisztán , buzogva , nemzetének némelly hasznos szolgálatokat vala szerencsés tehetni, akkor joggal egyenlőn ellenkezik őt feltűnő hálátlanság áldozatjává tenni. A nép háláját megérdemleni, magas czél, ’s olly férfiakat, kiket illy buzgalom lelkesít, nem kell azon reménytől megfosztani, hogy a nép meg-