Jelenkor, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-08-14 / 65. szám
Pest, szombat, aug. 14. FOGLALAT Magyarország és Erdély (kinevezések ’s előléptetések; budapesti napló „A kelet népe nyugaton“ Fáy Andrástól, válasz hírlapi kollegánk egy gyanúsítására , ’s a’ „Kelet népe“ ügyében, budai tűz, játékszíni krónika, ’s a’t.. megyegyülések . Marmur mmegye: tisztujitási eredmény, a’ corteshal némelly kicsapongásai, ’s a’t.. nyavalyatörés gyökeres orvoslása; borzasztó eset Magon, Erdélyben; vakhit szomorú példája Alsó-Porumbákon, Kosaras vidékén; észrevételek a’ falusi iskolák ügyében; Suum cuique; Bátaszéken magyarodás iskolai új rendezés ’s pécsi püspök alapítványtökéj Milosvályné látog . . .. nyilatkozványa; ’s a’tó külföldi elegyhir. lalagyatyország cz .Erdély-A’ rm. m. kir. Helytartó-Tanács’ kebelbeli kiadó hivatalánál Holczer József halála által megürült hites jegyzői hivatalra Frenreiszínezét, ezen hivatal Járulnokát, ennek előlépte által ürességbe jött járulnoki hivatalra pedig Pyber Sándor kebelbeli dijnokot alkalmazd. Továbbá szinte. A’ nm. m. helytartótanács keblebeli számvevő hivatalában néhai Vavra Ferencz halálával megürült számvevőtisztségre Sebessy János volt számjegyzőt; számjegyzővé Magossy Péter volt járulnokot; járulnokká Kuka Athanáz volt díjas gyakornokot; díjas gyakornokká pedig Dercsik Antal volt dijatalan gyakornokot méltóztatott kegyesen kinevezni. (hiv. tud.) Budapesti napló. Most jelent meg „Kelet népe nyugoton" Fáy Andrástól 81. 32. Bírálata helyett e’ jeles munkának, melly különösen adózásunkról nagybecsű észrevételeket foglal magában, szabad legyen tiszta szelleme ismertetéséül belőle egy pár rövid idézetet közlenünk. 2dik lap: „Gróf Széchenyire nézve pedig ezt súgom minden korán kárhoztatónak fülébe: emlékezzék , mint készítek egykor még törvényhatóságok is Hiteljének a’ máglyát, azon könyvnek, mellyért később őt csaknem istenitek.“ A’ 4 -6dik lapon minden magyarnak szivébe vésendő eszmék foglaltatnak a’ hazai teendők központosításáról, és azoknak előkészítő szerepeiről. Hely szűke miatt esik azt közöljük kivonatban, mit a’ lelkes szerző a’ hírlapoknak szab ki szereposztályul a’ hazai teendőkre nézve, ’s ez igy hangzik: „Jóakaratos kibékitést, erőköltést és azon közhasznú tárgyaknak előkészítését vinné ezen szerep, mik már létező törvényeink körében, szabadelműhaladás kivonatához képest, egyesek, testületek, sőt törvényhatóságok által is kivihetők.“ Jődik 1.: „Modorját a’ Pesti Hírlap szerkesztőjének, bár nem is javallom ezt egészen, minthogy könnyű félreértetés által csökkentheti a’polgári pietásokat, nem hajlom olly hibásnak tartani, mint azt, hogy a’fentebb érintettekhez képest, olly tárgyakat is vett fel hírlapjába, mik annak szerepébe , nézetűn szerint „nem tartoznak.“ úgy hiszszük, hogy e’ pár sorból is kitűnik Fáy Andrásunk jeles polgári lelkülete, ’s egyszersmind a’ könyv főbb vezérelve. Egyébiránt pedig az egésznek érdekessége is kiviláglik e’ rövid ismertetésből ’s benső meggyőződéssel ajánljuk azt tiszt. Olvasóink éber figyelmébe. — A’ „P e s ti Hirlap “ múlt szerdai száma azon véleményt nyílványitja, miszerint mi „nem mindig legjobban vagyunk értesítve egy vagy más dologról“; ez azonban nem nagy baj, ’s mi édes megnyugvással mondhatjuk. Collegánknak, hogy e’ részben sokkal nagyobbak a’ P. H. érdemei a’ mieinknél, mert nézze csak végig bárki részrehajlatlanul a’ P.H. hét hónapi számait, hasonlítsa aztán azokat öszsze a’ „Jelenkor“ számaival, és a’ P. H. sok „igazítása“ és „viszszavonása“ meg fogja őt arról győzhetni, hogy a’ P. N. sokkal többször „nem volt a’ legjobban értesítve egy vagy más dologról, mint mi. Azonban még ez sem baj, mert még eddig az egész ismert világban egyetlen lap sem létezett, melly mindenkor „legjobban“ lett volna értesítve a’ közleti eseményekről. De mi itt a’ baj? Kollegánk, mult naplónkra vonatkozva, elmondja, mikép neki az Ismerettárról többet kell tudnia, mint mi tudhatunk, ’s mi roszul voltunk értesítve, midőn azt írtuk, hogy Heckenast ur eleinte az Ismerettár pótlékköteteit akarta csak kiadni, ’s aztán e’tervét megváltoztatá’s független magánálló munkával szándékozik föllépni, mert H. ur terve nem változott. Hogy a’ roszul értesültség vádját magunkról legördíthessük, nyíltan kell szólanunk. Egy barátunk meglátogata bennünket ’s munkás részvételre szólita föl az Ismerettár írásában, mondván,hogy a’ kiadó csupán pótlékköteteket szándékozik ugyan kiadni; de Kossuth úr és több e’ végre megszólított dologhoz értő e’ tervet roszalják ’s arra törekszenek őt bírni, hogy, némileg a’ Staatslexicon mintájára, egészen független’s magánálló munkát adjon ki. Ez csütörtökön történt délután, melly időben e’ naplót rendesen írni szoktuk. Monda továbbá a’ barátunk, hogy az Ismerettárt Kossuth úr föfelügyelése alatt Gyurmán úr fogja szerkeszteni; mi természetesb tehát, mint hogy a’ kellemes újdonsággal a’ magyar olvasó közönséget, melly igen érezhetőn nélkülöz olly munkát, azonnal meg akartuk lepni, és már elkezdett naplónkban, habár nem „tartalomdús“, de legalább jó szándékból eredt véleményünkkel együtt köztudomásra juttattuk a’ közhasznú tervet, mit annál biztosabban véltünk tehetni, mivel e’ barátunk, kit ha kollegánk kivánsadja, meg is nevezhetünk, olly igen közel áll Kossuth úrhoz, hogy szavait a’ legjobb kútfőből származottaknak hihettük. Ezután szombaton ismét szerencsénk volt azon barátunkhoz, ki mondá, hogy Kossuth úr és barátai a’kiadót már csakugyan rábírták, hogy ne pótlékköteteket, hanem magánálló munkát adjon ki, minek kihirdetését kérte tőlünk barátunk. Mi tehát a’legközelebbi naplóban kívánságát teljesítettük. Szavaink forrását most megneveztük, ’s ehez még csak azt csatoljuk, hogy Heckenast nemcsak szándékozott pótlékköteteket kiadni , hanem e’ pótlékkötetek fordítását már mégis kezdete, ’s e’ fordításból meglehetős csomó már készen is van, következéskép most, midőn e megkezdett munkát félben hagyja, és egészen uj irányút kezd meg, akkor korábbi tervét csakugyan megváltoztatta. Tagadja ezt, a’ ki bírja! Alkalmasint meg fogja már most engedni kollegánk, hogy mi csakugyan nem voltunk roszul értesítve, hanem ő lökte el kissé a’ sulykot! Mi azon barátunkat böcsülni tanultuk, és Collegánk is böcsüli el, és azért szavait a’ P.H. furcsa tagadása ellenére is folyvást valóknak hiszszük, ’s ezen kis gyanusittatásunkat örömest megbocsátjuk Collegánknak. Még egy állításunkat tartja megróni tanácsosnak a’P. Hírlap. Mi ugyanis mondottuk, hogy a’ „Kelet népe“ csak magyarul jelenvén meg, nem méltányos a’ védiratot németül is kibocsátani, ’s ezt úgy hiszszük „harezbirói arcz“ nélkül is elmondotta volna minden egyszerű igazságszerető ember. Azonban egyszersmind érintők, hogy e’ kis gáncsunkat örömest előre is viszszavonjuk, ha a’ vedirat is csakugyan németre fordittatnék. Most Collegánk, ki mindenről legjobban látszik értesülve lenni, azt mondja, hogy a’vádiratot hárman fordítják németre ’s hogy Kossuth úr nem ellenezheti vádirata lefordíttatását, mit csak akkor venne igen kedvetlenül, ha a’ vádirat a’ vádirat előtt jelennék meg németül. Kezet ide, tisztelt kollegánk, épen ez a’ mi véleményünk is, és e’ szerint egyikünknek sincs oka egymás elleni haragra. Jelenjék meg bízvást a’ vádirat is németül, de a’„Kelet népe“ német kiadása után. De ezt, ha egyenlő fegyverrel akarunk küzdeni, jó lesz bevárni, nem pedig a’ védiratot majd egyszerre magyarul és németül kiadni, mikép a’ Tageblatt hirdeté. Egyébiránt mi azt illeti, hogy magyarul kikölt munkájának németre fordíttatását egy szerző sem gátolhatja, az nálunk,hol az írói tulajdont még nem igen otalmazzák törvények, büntetlenül történthetik ugyan meg talán, de azért mi mégis azt hiszszük, hogy a’ szerző komoly ellenmondása esetén kevés olly gyöngédtelen érzésű fordító fog találkozni, ki a’ szerző akaratja ellen illy erkölcsi erőszakot nem pirulna elkövetni. Meggyőződésünk erősen áll, hogy az erőszakos lefordítás nem igen kisebb vétség az utánnyomatásnál, ’s e’ hitünk mellett Széchenyink e’ sorai is küzdenek, miket a’ „Magyar játékszínről“ irt munkája végén olvashatni: „Ezen értekezésnek németre fordítását legkisebbé sem tartom szükségesnek, mert az egyedül a’magyar publicumnak azon részét illeti és illetheti, melly magyarul úgy is tud, vagy legalább tanul; a’ minél fogva —■ valamint N. N. urnak ezen munkácska németréi fordítását kereken megtagadóm, (tehát a’fordító szabadságot kért a’ fordításra, ’s azt nem kapván meg a’ munkát nem forditá le) úgy mindenkit — kinek akármi okból is hasonlót tenni, tán kedve jöne — ezennel barátságosan figyelmeztetem és intem „hagyna fel“ azzal, meily kívánságomnak teljesítését annál biztosabban várom, minthogy nem reménytem, hogy ebéli sajátomhoz kötött igazomat akárki is kérdésbe vehetné vagy venni akarná.“ Eddig a’ ns gróf, ’s ehez még csak azt toldjuk, miszerint mi, ha valaha olly munkát sikerülne írnunk, mellyet lefordittatásra méltónak tartana kiadónk, annak megengedéséhez vagy megtagadásához szoros jogunkat fognók tartani, ’s ha törvények utján nem sikerülne jó jogunk kiküzdése, akkor legalább komoly ellenmondó óvásra a’ sajtóhoz folyamodnánk. Azonban mellőzve ez elv további fejtegetésit, ismételve mondjuk, hogy a’ „Kelet népe“ német kiadásának megjelenése után igen méltányos és szükséges leszen, hogy az arra készülő vádirat is szinte jőjön ki németül; ámbár mi is kénytelenek vagyunk megvallani, mikép azt kollegánk is teszi, hogy sokkal jobban szeretnék, ha e’ harcz csupán magyar nyelven küzdetnék ki, mert a’ fenforgó kérdést félig meddig Magyarország házi vagy családi ügyének szeretjük tekinteni, ’s valamint a’ belső családi viszonyok nem tartoznak nagy közönség elibe, úgy, csekély véleményünk szerint, hazánk e’ családi kérdése sem tartozik Europa színe elibe. Záradékul még e’ szavait kell érintenünk Collegánknak: ,,A’ dologban (az Ismerettár dolgában) még semmi sem fejlődött azon fokig, hogy hirlapi közlésre alkalmas volna.“ E’ kifejlődés tetőpontját bajos meghatározni, ’s igen kevés újdonság jön e közönség ebbe, ha azon tetőpontra jutását a’ dolgoknak mindig hoszszasan kellene vizsgálgatni; ezt eddig a’ P. H. sem igen tévé, valamint mi sem tettük, főleg illy főben nem járó dolgokra nézve, ’s alkalmasint más sem fogja tenni, a’ ki szereti vagy követi a’ „Pesti Hírlap“ ezen vezérelvét és sokszor elmondott jelszavát: „ Ki a’ napfényre, uraim! “ Vagy csak mi szólhassunk kedvünk szerint másokról, rólunk pedig mások csak akkor, midőn mi azt jóvá hagyjuk? Az illy szabadelmüségtöl isten mentsen bennünket, ’s hiszszük, hogy e’ részben Collegánk is egyértelemben van velünk. Tegnapelőtt Budán, Tabánban, regg. 9 óra tájban tűz támadván egy ház elhamvadt. Nádorunk e fens, azonnal a’ helyszínére méltóztatott sietni, ’s buzdító magas jelenléte kétszerezett szorgalomra lelkesité az oltókat. E’ törekvésnek ’s a’ mély szélcsöndnek köszönhetni, hogy a’ pusztító elem több kárt nem okozott. Egy kis embertelenségnek is tanuji valánk ez alkalommal; a’ szomszéd ház födelének lerontására ugyanis kapára lévén szükség, egy közel ácsorgó kapás e’szókkal vonakodott átadni kapáját: „De ki fizeti majd meg káromat, ha kapám nyele eltörik?“ Az oltásban több budai kir. tisztviselő is munkás részt vett. — Buda főváros tanácsa köv. árszabást határzott a’ bérkocsisokra nézve : a’ várból vizi és krisztinavárosba 24 kr, császárfürdöbe 30 kr, újvárosba 36 kr, Óbudára 48 kr, a’ várban akárhová 12 kr; Pestre, ujpiaczig vagy zöldkertutczaig 36 kr, mész 1841. 65 dik szám.