Jogtudományi Közlöny, 1875

1875-06-30 / 26. szám

ból alkotni meg a szerződést a gyám beleegyezése által, hanem visszahatólag, mert némely esetben az ügylet megkötéséhez formák vannak szabva és pénzbeli kiadások kapcsolva, miknek ismétlése ezen felfogás szerint elkerülhető. 3. Az árverezés és árlejtés. Az árverést két szempontból lehet felfogni és e szerint jogilag construálni; vagy úgy, hogy az árverező az árverés kihirdetése által, bizonytalan személyek irányában eladási ajánlatot tesz, melynek alapján az egyes ígérő által tett ígéretben az ajánlat elfogadása foglaltatik azon hallgatagos feltétel mellett, hogy az árverési határidőn belül jobb igéret nem fog tétezni. Ahány igérő van, mindegyikkel feltételesen kötött jogügylet jön létre, csakhogy minden kedvezőbb igéret az előbbit megszünteti, és az odaütésnek (Zuschlag) az a jelentősége van, hogy az utolsó igérő iránt az ügylet feltétlenné válik. — Igy fogja fel az árverezést a szász code 819. §-a: Bei Versteigerungen an den Meistbietenden oder Wenigstnehmenden ist, wenn die Versteigerungsbedingungen nicht etwas Anderes bestimmen, sobald ein Gebot gethan wird, der Vertrag mit dem Bietenden unter der Bedingung geschlossen, dass innerhalb der vorausbestimmten Zeit oder bis zum Zuschlage kein besseres Gebot geschieht. Vagy pedig azon felfogásból indulhatni ki, hogy az árverezés közhírré tétele nem egyéb általános felhívásnál, az elárverezendő dolgokra nézve az eladónak ajánlatokat tenni. Itt tehát minden egyes ígéretben vevési ajánlat van, melyek közül a legjobbik iránt az eladónak elfogadása az odaütés által jelentetik ki, minek folytán a jogügylet létre jön. Ezen különböző felfogásból eredő két constructio gyakorlati eredményeit tekintve, jelentékenyen eltér egymástól. Az első felfogás alapján a legtöbbet ígérőnek feltétlenül oda kell az árverezett dolgot ütni, azt viszszautasítani, vagy a dolgot az árverésből kivonni még akkor sem lehet, ha a legmagasabb ígéret is jóval alul marad a dolog közönséges értékén, mert mindegyik licitáló elfogadá az eladó által tett ajánlatot, s létrejött az ügylet, csakhogy azon feltétel alatt, ha többet ígér, a záros határidő alatt nem lesz. Minek következtében könnyen megeshetik, hogy a licitánsok összebeszélése vagy összejátszása folytán potom árért is oda kell a dolgot ütni, ha csakugyan nem ígér senki többet. Ezen beállható veszély miatt ajánlatosabb a másik felfogás. Amennyiben e szerint az árverésnél tett ígéretek verési ajánlatoknak tekintetnek, úgy teljesen azon elbánás alá is esnek, mint a távollevők közti ajánlatokra nézve ki lett fejtve. Az pedig kettőben összpontosul: 1. A vevő által tett ajánlat, respective ígéret, mint olyan, bizonyos ideig vissza nem vonható; 2. ha az eladó, mint megajánlott, a záros határidő alatt nem nyilatkozik, elfogadja-e a rendesen legkedvezőbb ajánlatot, az ajánlatok érvényüket vesztik, az ajánlattevő többé nincs kötve. Azon idő alatt, melyre az igéret létetett (— ez az árverési idő —) a puszta szó, az egyoldalú igéret köti az igérettevőt. Még most az igérettevő nincs kötelezve. Lásd Kindervater: Ein Beitrag zur Lehre von der Versteigerung. Ihering Jahrbücher-jei VII. kötete. És Ihering megjegyzései hozzá ugyanott. 2 Így szabályozza a bajor II. 16. és a német Entwurf 53.§-ában az árverést. 3 Ez csak ott volna alkalmatos, ha valaki minden áron túl akarna adni az árakon, az ígért árt megfizetni, s talán soha nem is lesz, ha az odaütés be nem következik. Kötöttsége csak arra terjed, hogy szavának ura maradjon, azt megállja azon idő alatt, melyre tétetett. Ezen szavatartási kötelesség itt is az ügylet természete által válik szükségessé. Ha az eladó kénytelen volna mindjárt az első ajánlatot elfogadni, hogy a viszszavonást lehetetlenné tegye, akkor a tulajdonképeni czél: lehető legmagasabb árakat elérni, meg volna hiúsítva. Ellenben, ha jobb ígéret vagy ajánlat reményében a tett ajánlat el nem fogadtatván, az igérő attól visszaléphetne, megint meghiusulna a czél, ha jobb ajánlat nem mutatkoznék; mert a tett ajánlat fen nem állván és jobb nem létetvén, az eladó kénytelen volna új árverést hirdetni, mi által ezen mai nap gyakori módja az ügyletnek alkalmazásba alig jöhetne. A gyakorlati szükség által van tehát indokolva, hogy az igérő mindaddig kötve legyen szavához, míg valamely jobb ígéret folytán ajánlata megdől, vagy pedig, ha az a legmagasabb marad, míg eladó a záros határidőn belül a fölött nem határoz, elfogadja-e az ajánlatot vagy nem? Itt el van tehát hárítva azon veszély, hogy a dolog értéken alul maradó ajánlat is szükségkép elfogadandó, mert az eladó tetszése szerint kivonhatja a dolgot az árverés alól; de eleje vétetik azon eshetőségnek is, hogy ha valaki ígéretét megbánva, más fizetésképtelen ember által tétet magasabb ígéretet, csakhogy ő ez által felszabaduljon, az eladó az ily kétes egyén ajánlatát hallgatag visszautasítja, ugy, hogy az ajánlatok sorából kihagyja s az előbbi igéret alapján folytatja az árverést. * Mindeddig azonban föl nem ismertetett az árverési ügyletnek ez egyszerű és természetes megoldási módja; minden áron szerződést akartak az egyoldalú ígéretből csinálni, hogy annak az élet követelte visszavonhatlanságát s kötelező voltát megállapítsák. Ihering 1 és Regelsberger 2 az árverést a római jog nyomán emtto si volueris, si negotium venditori placuerit formába akarták önteni, csakhogy sem egyik, sem másik felfogás nem deríti ki azt, ami a fő: hogy miben rejlik itt a szerződés második corollariuma, az elfogadás? mert azt nem lehet állítani, hogy minden ajánlat hallgatag s feltételesen elfogadtatik, ha magasabb ígéret nem fog mutatkozni, hisz ismeretes dolog, hogy ügyes, routinirt auctionátorok a becsáron jóval alul kezdik meg az árverést, mely áron semmi szín alatt nem szabad nekik a tárgyat oda ütni, azon gyakorlati tapasztalatból indulván ki, hogy ily módon a verési kedv fokoztatik és a megindult versengés és nekimelegedés magas ígéreteket eredményez. Dr. Katona Mór, (Folyt. köv.) jogtanár. A gyámhatóságok szervezése és teendőik. II. A gyámi egyes intézkedéseknek a járási szolgabirákra, vagy erre netán kirendelendő egyes közegekre határozati jog nélkül való átruházását pedig czélszerűnek nem tartom azon okból, mivel ismét csak ott volnánk, ahol egy néhány év előtt az úgynevezett Provisorium alatt voltunk, amidőn a járási s illetőleg gyámi szolgabirák (főgyámok) bizonyos intézkedések megtételével voltak megbizva. 1 Lásd Dogmatische Jahrbücher 7. köt. Ihering megjegyzéseit 170. és 390. lapokon. 2 Lásd Civilistische Erörterungen 162 —195. lap.