Jogtudományi Közlöny, 1922
1922-05-15 / 10. szám
Ötvenhetedik évfolyam, 10. szám, Budapest, 1922 május 15. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL Szerkesztőség: I. Bérc utca 9 Kiadóhivatal: IV., Egyetem u. 4 Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Előfizetési ára negyedévre 140 korona Döntvénytár nélkül negyedévre 100 korona TARTALOM. Dr. Auer György kir. ügyész : Jog, igazságszolgáltatás és forradalom. — Dr. Teller Miksa budapesti ügyvéd : Az osztályrabocsátás (collatio) alapkérdése. Mföldy Ede ny. kir. táblai tanácselnök: Részvényjogi vitás kérdések. — Dr. György Ervin budapesti ügyvéd: Szerzői jog - kiadói jog. — Szemle. Melléklet: Hiteljogi Döntvénytár. XV. k. 5. ív. — Közigazgatási Döntvénytár. XIV. k. 3. ív. Jog, igazságszolgáltatás és forradalom. Menenius Agrippa a testrészek és Róma államszervezetéről mondott hasonlatával nem csupán a nagy köztársaság gépezetébe nyújtott betekintést, hanem egyszersmind reámutatott arra is, mennyire magukon viselik az emberi szellem, az emberi ész teremtette intézmények alkotóik egyéniségénekbélyegét. Amily mértékben képes az ember alkalmazkodni a hatalmán kívül álló természeti erőkhöz, annyira igyekszik műveit saját képmására teremteni, egyéniségének megfelelően idomítani. Az állam nem egyéb, mint egy hatalmas élő test, amelynek jellegzetes tulajdonságai a vezető osztályok karaktere után igazodnak. Az egészséges állam szervezete gigantikus mása az ép test szervezetének, amelybena legerős h ideg és a legvékonyabb ér megkapja, ami illeti. Itt is, ott is jellemző az egyensúly és összhang, amely az egyes szervek és részek működése közt fennáll. Nincs tehát aggasztó abban, ha az állam szervezetében minden porcika, minden elem minden osztály és valamennyi társadalmi csoport teljes érvényesülésre törekszik, nem kell ettől félteni a csalus rei pubiliaes-t mindaddig, amíg valamelyik rész egy másiknak rovására nem keresi vágyai kielégítését. Az államnak egyenesen érdeke, amit nem csupán elnézni, hanem előmozdítania kell, hogy minden társadalmi osztály kivegye részét a közügyek intézésében, hogy törekedjék legjobb tudása szerint az általános jóllét fokozására, hogy küzdjön ideáljáért és harcoljon a kultúra és haladás zászlója alatt. A nagy tömegek fonákságán, avagy vezetőik tökéletlenségén, gonosz hajlamain esetleg külső körülményeken múlik-e, ki tudná ezt esetről-esetre nyomon kísérni, ha a békés vetélkedés gyűlöletteljes harccá fajul, amelyben az érdekek nem egymás mellett,, hanem egymás elnyomása árán keresik az érvényesülést, sőt amikor az ellenfél eltiprása már nemcsak módja a cél elérésének, hanem önálló cél, amelynek elértével a nagy ideálok megvalósítására gyűjtött energia kimerül. A fennkölt eszmék lassanként elérhetlen távolban tűnnek ilyenkor, hogy helyet hagyjanak csekélyke ambícióknak és a hatalomra kapottak halasztást nem tűrő vágyainak. A társadalom egyes rétegeinek fékeveszett uralomratörésében megnyilvánuló kórtünetekből állíthatók össze a legtöbb forradalom jellegzetes sajátosságai. Kórtünetek, mert súlyosan beteg az a szervezet, amelyben a haladást az érvényesülést nem a meglevő továbbfejlesztésével, a megszerzett értékek szaporításával, hanem mindezek rombadöntése útján keresik a jövendő boldogulást. Melyek azok a határok, amelyek megszabják, mikor ért az állam hajója ahhoz a ponthoz, amelynél a rombolást az elnyomottak létérdeke követeli, felette nehéz volna megállapítani. Épen ezért képtelenség a forradalommal, mint az egyes társadalmi osztályok helyzetének javítása érdekében szükséges ultimum remediummal számolni. Eltekintve az idegen ellenség elnyomásának megszüntetésére irányuló nemzeti forradalmakat, tulajdonképen szabadságharcokat, nem lehet elfelejteni, hogy a fennálló hatalom rögtönös és erőszakkal való eltiprása, ha sikerrel is jár, békés fejlődés gyümölcsét sohasem fogja meghozni és erőszak nyomán egyetértés sohasem támad. Ezzel szemben természetes, hogy rövidlátás volna a világ összes forradalmait egyenlő elbírálás alá vonni és elfelejteni azt, hogy volt forradalom, amely éjszakán át évszázadokkal vitte előbbre az emberiség boldogulását és amelynél az áldozatok jajveszékelését a felszabadult százezrek hálaimádsága sokszorosan túlhangzotta. Ezek a forradalmak, Gneist szerint, te die glorreichen Revolutionen, amelyeknek már kitörésekor lehetetlenné tették, hogy az államot az önzés, a társadalmat a pártoskodás árassza el, amelyek célja az emberi jogok mindenki számára való biztosítása, az emberi méltóság, születés és rangtól való függetlenítése, a létfenntartáshoz való jog általános elismertetése volt, egészen más elbírálást nyernek, a történelem ítélőszéke előtt, mint az államhatalmat ugyancsak megdöntő, külsőségekben hasonló, de céljukban nagyon is különböző mozgalmak. Az elviselhetetlenné vált társadalmi és politikai elnyomás reakciójaképen támadt hatalmas tiltakozásokról helyesen jegyzi meg : Montesquieu (De l'esprit des lois V. Z.) «Cela n'a guére ou se faire qu'avec des peines et des travaux infinis et rarement avec l'ossivété et des moeurs corrumptes». Azoka forradalmak, amelyek a jogok kiterjesztése helyett azoknak a forradalomban résztvevők számára való monopolizálására törekszenek, amelyeknél a jogfosztás és bosszú öncél, vagy a vezetők propaganda-eszköze, amelyek ahelyett, hogy a tömeget felemelnék, a nemzet kiválóságait rántják le a tömeg szellemi színvonalára, amelyek a régi ideológiát, mint Krapotkin mondja, anélkül robbantják széjjel, hogy helyette újabbat, nemesebbet tudnánk nyújtani, amidőn a felszabadult tömegek lelkülete csak negációkban (fosztogatások, bebörtönzések) jut kifejezésre, az ily forradalmak sem az emberiség sorsát, de még a hirtelen előnyökhöz jutott résztvevők boldogulását sem képesek előmozdítani. Midőn az államhatalmat megdöntik azért, hogy a szellemi és anyagi javakkal rabló gazdaságot űzzenek, hogy kéjelegjenek a felfordulásban és röpke légvárakat építsenek tapasztalatlan vagy rosszhiszemű akarnokok az erkölcs és jog romhalmazán, azok a forradalmak, mint Gross mondja : (HB. d. II. 32.) bei denen Egoismus, Faulheit und Eitelkeit die einzigen Triebfedern sitd, auf die raan sich stets und unbedingt verlassen kann, a történelem areopágja előtt is csak a megvetés elvét válthatják ki. Anélkül, hogy módunkban lenne magunkat a világesemények teljesen tárgyilagos megítéléséhez szükséges történelmi távolságba helyezni, a nyers mérlegét mindenesetre elkészíthettük az utóbbi évek tömegmozgalmainak, amelyekből, sajnos, aligha vonhatjuk le azt az eredményt, hogy az államhatalom megdöntésével, a nagy gépezeten végzett rombolások árán általános emberi érdekeket mozdítottak elő, sőt még arra sincs semmi jel, hogy az erkölcsi sikert — külső körülmények vagy a vezetők alkalmatlanságától el is tekintve — nem a kitűzött célok tökéletlensége, a mozgalmak lényegében rejlő esztelenségek, a józan gondolkodással való egyenes ellentétbe helyezkedés tette már eredetileg lehetetlenné. Amint, hogy nincsen oly rejtett zúga életünknek, amelyre az államhatalom megdöntése, a forradalom kihatással ne lenne, épen oly magától értetődő, hogy legnagyobb megrázkódtatást az elmúlt évek gyászos kezdetű és még siralmasabb végű revelúciói épen a jog területén idézték elő. 1 Ha van intézmény, amelyet szilárd államhatalmi alapok nélkül el sem lehet képzelni, amelynek létfeltétele az önfegyelmezettség, a tekintély tisztelete, ha van a civilizációnak alkotása, amelyet forradalmi viharok nem csupán fejlődésében gátolnak, hanem Egyes számára 28 korona Döntvénytár nélkül 22 korona