Jogtudományi Közlöny, 1988
1988. január / 1. szám
1988. január ha adást megtagadta, de a nyilatkozattételt önként vállalta. Frankfurter bíró nézete: „Ezzel a cselekedetével feladta a jogát a válaszadás megtagadására, mivel a jogfeladás terjedelmét a lényegi keresztkérdés terjedelme határozza meg." Az útlevelek kérdésében a Kent kontra Dulles ügyben az útlevél kiadását azzal tagadták meg, hogy az illetők kommunisták. Ezekből a kiragadott példákból is látható, hogy a Bíróság ragaszkodik a funkcióihoz, döntéseivel nem kényszeríti a kormányt jelentős korlátok közé. A késői Warren Bíróság, 1962. március 26-án vette kezdetét a Bakers kontra Carr ügy, amely a híres-hírhedt „Újrafelosztási ügy" néven került be a Legfelsőbb Bíróság történetébe. Tennessee állampolgárai azzal a kéréssel fordultak a Bírósághoz, hogy hatálytalanítsa az 1904-es rendelkezéssel életbe léptetett választókerületi beosztást, mert a lakosság számának a növekedése folytán nem alkalmas a valóságos érdekek kifejezésére. A kerületi bíróság azzal utasította el a kérelmet, hogy nem rendelkezik megfelelő ítéletanyaggal. A Legfelsőbb Bíróság ezt az érvelést nem fogadta el és az ügyet ítélethozatalra visszautasította a kerületi bírósághoz, de szempontokat nem adott. Brennan bíró — ő képviselte a többségi véleményt — kijelentette: „Az egyenlő védelem klauzulája alapján kidolgozott bírói szempontok helyesek és ismertek, ezért nem kell fontolgatni, hogy milyen jogorvoslat lenne a legmegfelelőbb." Ennek reakciójaként az egész országban felkérték a törvényhozókat, hogy készítsék el az új területi beosztásokat, s a nagyobb nyomaték kedvéért az igazságszolgáltatással is megfenyegették őket. Ez a per új fejezetet nyitott a politikai kérdések történetében, s a következő kérdéseket vetette föl. Alkotmányos és jogszabályi felhatalmazás és tekintély alapján a szövetségi bíróságok jogosultak-e ilyen kérdésekkel foglalkozni? A per politikai kérdés-e? Brennan bíró megállapítása az, hogy a per politikai kérdés. Az ügy a bíróság hatáskörén kívül esik, ha a hatalmi ágak szétválasztását érinti. Ez az okoskodás annyiban sántít, hogy a Bíróság gyakran vállalt állami, kormányzati szervet érintő ügyet. A múltban jó takarónak bizonyult a „politikai kérdés", mert szépítésre adott módot és a Bíróság erre hivatkozva bármely ügybe beleavatkozhatott indokolás nélkül. Ennek megszüntetésében volt jelentősége a Baker kontra Carr ügynek. A késői Warren korszakot az „Újrafelosztási ügyön" kívül a közvélemény fokozott érdeklődése jellemezte a Legfelsőbb Bíróság munkája iránt. Népszerűsége növekedett, mivel működésével új fejezetet nyitott az alkotmányos jog és az egyéni szabadságjog kérdésében. Mi tette lehetővé ezt az előretörést? A személyiség meghatározó szerepével magyarázható ennek egy része. Először, Warren került a főbírói székbe. További tényezők: A logika kényszerítő ereje és a szabadságjogok progresszív növelésének a szükségessége. Új témákkal kell foglalkozni és a vezérelveket a jelen körülményeknek megfelelően kell megfogalmazni. Azonban vészjelek is vannak, amelyek a bírói hatalom csökkenését mutatják. Csökken például a Bíróság társadalmi bázisát alkotó tőkések csoportja. A Bíróságot sok támadás és kritika éri az új feladatai miatt. Úgy látszik a Bíróság elérte a teljesítőképességének a határát. Elég erős-e a Warren Bíróság, hogy úrrá legyen ezeken a nehézségeken? Rövid távon igen, mivel nincs a Bíróságot támadó elnök és kongresszus. Hosszú távra nem nagyon lehet jósolni. Egy meggondolatlan lépés is okozhat katasztrófát, de a jelenlegi helyzet ezt nem támasztja alá. A bírói felülvizsgálat egyre nagyobb tért hódít a kormányzásban. A szerző is kétségek közt búcsúzik az olvasótól amikor ezekkel a szavakkal zárja be munkáját: „Megállapíthatjuk, a Warren Bíróság még megfelelő erőtartalékokkal rendelkezik ahhoz, hogy a modern Legfelsőbb Bíróságot eljátssza. A kérdés csak az, el akarja-e játszani? Ki tudja?" Dunay Pál Egy francia nemzetközi jogi tankönyvről* Külföldi egyetemek nemzetközi jogi tankönyveinek olvasása nem csupán az ismeretek gyarapodásához járul hozzá. Azt is megtudhatjuk ugyanis, hogy a hallgatók — csak az adott könyv alapján — milyen tudásra tehetnek szert, s az „inkvizíciós eszközt" is összehasonlíthatják az általunk használttal. A négy francia szerző munkája ötödször látott napvilágot 1986 novemberében, ami egyben a negyedik alapos átdolgozást feltételezte. A nemzetközi kapcsolatok és a jog kapcsolatával foglalkozna címe szerint a tankönyv bevezető fejezete. Valójában azonban az államok szuverenitásából kiindulva magyarázza a központi jogalkotó és jogszolgáltató hatalom hiányát a nemzetközi jogban, s bár így a tartalom csak részben fedi a címet, de elvégzi azt az illúziórombolást, amire feltétlenül szükségük van a jogterülettel először találkozóknak. Az ismereteket általában nem formai összetartozásuk, hanem betöltött szerepük alapján csoportosítja. Ennek megfelelően hiába is keresünk például a nemzetközi szerződések jogával vagy a nemzetközi jog alapelveivel foglalkozó fejezetet, ilyet nem találunk a kötetben. Hiszen a jogi jelenségeket nem az kapcsolja egybe, hogy milyen forrásból ismerhetők meg, hanem jóval inkább a szabályozás tárgya, a rendezendő életviszony. A nemzetközi jog keletkezésével foglalkozó fejezet részletesen tárgyalja a különböző jogforrásokat. Azok között a hangsúlyt nem annyira a szerződési jogalkotásra, mint inkább a szokásjogra és a nemzetközi bíróságoknak a szokásjog pontos tartalmának feltárásában játszott szerepére helyezi. Ez a megoldás annyiban feltétlenül helytálló, hogy a jogkeletkezés utóbbi módja jóval bonyolultabb, az új normák létrejötte nehezebben érhető tetten, mint a szerződések esetében. Számos nemzetközi jog tankönyvben megfigyelhető, hogy igyekszik egyértelmű megoldásokat az olvasók elé tárni és kerüli a problematikus kérdések sokoldalú bemutatását. A könyvnek ez a fejezete magas színvonalú probléma-érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Ennek jele, hogy azokban az esetekben, amikor a jogirodalomban viták folynak, bemutatja az egymástól eltérő szóbajöhető megoldásokat, így jár el a nemzetközi jog általános elvei tartalmának és a nemzetközi szervezetek határozatai jogi jellegének ismertetésekor. Köztudott, hogy általában csak többoldalú nemzetközi szerződésekhez fűzhető fenntartás. Mégis előfordulhat, hogy az államhatalmi ágak megosztásának következményeként valamely állam kétoldalú egyezmény ratifikálásakor tesz fenntartást. Erre az atipikus esetre vonatkozó példák az Egyesült Államok és az NSZK gyakorlatából ismertek és Dunay Pál egyetemi tanársegéd, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (Budapest). * Jean Combacau—Serge Sur—Hubert Thierry—Charles Valléé: Droit International Public. 5. (átdolgozott) kiadás. Párizs, Editions Montchrestien, 1986. 789 old. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 57