Jövendő, 1904 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-23 / 43. szám
A Jókai ház. Feszty Árpádné Jókai Róza jegyzetei. Soha életemben valami meghatóbbat, szebbet nem láttam, mint mikor Jókai alszik. Egy angyalnak, egy kis pólyás gyermeknek a tiszta mosolygós nyugalmat szinte dicsfénynyel veszi körül. Olyankor mind, mi benne isteni, kerül felszínre a jó szív, a poézis, a humor, s a gyermeki, teljesen gyermeki, ártatlan, gondatlan báj! Ez az ő igazi arca, az álmodó, édes, teljesen a fantázia hatalma alatt álló gyermek. Nála a fantázia dominál, tulajdonképpen csak a fantáziájában él. Ő úgy látja az embereket és a világot, ahogy azt az ő phantasiája megalkotta, még kis dolgokban is az vezeti. Néha egyet mást terveztünk, p. o. a kertben valami változtatást, ő először sohasem akart beleegyezni, de azután gondolkozott róla és mikor az a fantáziájában kialakult, akkor már nem volt nyugta, nem várta meg, míg összejövünk, egy óra múlva felkeresett és már akkor ő beszélt róla és örült neki, hogy az nagyon jó lesz. S a világ — mindenki, még én is mindig azt akartuk : férfi legyen, olyan logikus, olyan energikus, olyan előrelátó, amilyen genie , amilyen költő. Azt senki sem gondolta meg, egy véges emberi agyvelőben ha a genie ekkora helyet foglal el, ott nem maradhat sok hely másnak, mert akkor Isten lenne. Mindenki istent akart belőle csinálni — és sokan haraggal fordultak el tőle, ha rájöttek, hogy ember. Pedig igazságtalanul. Petőfi is, a nemzet is hányszor fordultak ellene, hány macskazenét kapott, még az ablakát is beverték.