Jövő, 1922. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1922-06-24 / 146. szám
Kiadta eddig az írta Buchinger Manó. Ha Páris megért egy misét — gondolja Bethlen —, akkor a kormány méltóságán sem esik csorba, ha mielőtt amúgy Horthy-módra beszélne az ellenzékkel, előbb még két üzletembert küld hozzá. H Hadd lássa az ellenzék, hogy a kormány így is tud, de, ha muszáj, hát amúgy még sokkal jobban. Az ellenzék részéről fölállított követelések azonban — szerencsére ! — azt bizonyítják, hogy ez a bethleni tudomány az ellenzék számára nem volt meglepetés. Mert az valóban köztudomású volt, hogy Bethlen mindenféleképen tud, csak éppen egyféleképen — azaz tisztességesen — nem tud! Erről, az ellenzéki követelések visszautasítása után, most már fölösleges is a vitatkozás. És ahhoz sem férhet szó, hogy az ellenzék, amikor a választási atrocitások megbüntetését, az általános, titkos választójog csorbítatlan visszaállítását és a főrendiház megalkotásának elhalasztását kéri, olyantJóvétel,... amiről le nem mondhat, mert itt nem holmi üzlet sikere, hanem az ország életérdeke forog kockán. Megengedjük, hogy az ellenzékkel tárgyaló két „üzletember“ ezt nem tudja, mert országos érdek — ez nem az ő szakmájuk. De Bethlen az más. Neki az országos érdek igenis raktári cikke, csak éppen hogy mostani — üzletfeleivel nincsen tisztában. Ilyen tisztázott körülmények között a kérdés arra redukálódik, hogy mit tehet Bethlen ezután? A kérdést úgy is föltehetnők: ha Bethlen az ellenzéknek a magyar parlamentarizmus megteremtése szempontjából természetes követeléseit elutasítja, akkor tulajdonképen minek neki az indemnitás? A dolgok parlamentáris rendjében az indemnitás bizonyára azon formák egyike, amelyekről azt szokták mondani, hogy a forma — a lényeg. Csakhogy a Bethlen esete lényegesen más. Aki például — mint Bethlen — ahhoz ragaszkodik, hogy a véres és gyalázatos választási atrocitások elkövetőit futni engedjék, az nyilván úgy gondolja, hogy az indemnitás,, az tényleg csak forma, a lényeg az, hogy a betyárságok elkövetői ép bőrrel meneküljenek. Aki nem akarja a választójognak azonnal való törvénybe iktatását, az a becsületes parlamentarizmus lényegét sem akarja, az választójogi csalást akar és legföljebb azon mesterkedik, hogy miként volna lehetséges ezt a rut csalást a parlamentarizmus látszatának olyan nyomorúságos fügefaleveleivel eltakarni, mint amilyen — ebben az esetben — az indemnitás. S nemcsak szimpla csaláson, hanem többszörös csaláson jár az esze annak, aki, mint Bethlen, vissza akarja állítani a feudális reakció fellegvárát, a főrendiházat, még mielőtt birtokba juthatott volna a demokrácia intézménye, az általános választójogon és a tiszta választási eljáráson alapuló képviselőház. Bethlen mindazt akarja, ami ellen az ellenzéknek körömszakadtáig harcolnia kell, hogy akarhat Bethlen ettől az ellenzéktől indemnitást és újból csak azt kérdjük, minek az ilyen kormánynak indemnitás? Kitől kért és kitől kapott Bethlen fölhatalmazást arra, hogy ellopja az ország népétől a választójog és az elorozott választójog alapján megindított „választási“ harcban a demokrácia és a haladás jelöltjeitől kerületeket? Minek a költségvetési előleges fölhatalmazás annak, aki mögött ott áll Horthy? Minek Horthynak az indemnitás, amikor ott áll mögötte Héjjas vagy Franczia Kiss, vagy az egész Sörház utca, vagy annak egész bombaraktára ? Azért talán, hogy a karhatalmaknak az ország életerőitől elszívott és elherdált milliárdok dolgában ezentúl se legyen lelkiismeretfureálisak? hogy ezek az urak, az ő igazi fölhatalmazói, most hirtelen rászorulnának ilyen finomkodó finnyáskodásra? Bethlen legyen csak egészen nyugodt: amíg az ország nem tud olyan erőre kapni, hogy Horthyt és véres társaságát megkínzott és megszégyenített testéről levakarja, addig neki semmiféle más indemnitásra nincsen szüksége. Nem kellett, amikor — a múltban is — megszámlálatlan milliókat költött éppeen véreskezű megbízóinak a céljaira, nem kell a jövőben sem, ha nem akar az ellenzék követeléseinek az útjára térni. Mindaddig, amíg Bdhlen kitart az ő igazi gazdái mellett, mindaddig csak kérje tőlük az indemnitást. S mindaddig a parlamenti ellenzék is tisztán láthatja, hogy mi a teendője. Napról-napra könyörtelenül föl kell vetni a kérdést: mit akar az ország, igazi parlamentet vagy admirálisi kamarillát, jogrendet vagy komitácsivilágot, igazi felelős kormányt, vagy Bethlent, aki a mai gyűlöletes rendszernek csak kreatúrája és aki csak azért koldul indemnitásért, hogy gazdáinak az erőszak mellé még menlevelet is juttasson. A negyedik ál-bombamerénylet. Az ébredők sörház-utcai palotájának kapujában fölrobbant egy pokolgép. — Sebesülés nem történt. — Öt ébredőt őrizetbe vettek, mert őket gyanúsítják amerénylettel. — A J 898 budapesti tudósítójától. Budapest, június 23. A dohány-utcai pokolgépes merénylet után az ébredők, hogy eltereljék magukról a gyanút, amint ismeretes, műmerényletet követtek el először a népligeti Ferencz József-laktanya ablakai, majd a Mária Terézia-laktanya vakolata, harmadszor pedig a Laudon-laktanya előtti mezőség ellen. Mindhárom „merénylet“ után fülsiketítő harsogásba fogott a kurzus-sajtó és mindháromízben megkísérelték elhitetni a közvéleménnyel, hogy a liberális és szociáldemokrata elemek dolgoznak ilyen eszközökkel a nemzeti hadsereg ellen. A kurzuslapok átlátszóan tendenciózus és a bombavetőkkel pontosan összeműködő munkáját közderültség fogadta, mert nyilvánvaló volt, hogy ezek a merényletek — amelyek megegyeztek abban, hogy üvegcserepeket leszámítva áldozatuk vagy sebesültjük egyetlenegyszer sem volt, de nem is lehetett — azsán-provokatőrök munkái. Rövid szünet után most negyedszer követnek el hasomó mű-merényletet az ébredők, ezúttal a saját székházuk ellen. A merénylet külsőségei most is pontosan megegyeznek a három megelőző ál-robbanással: most sincsen egyetlen halottja vagy sebesültje sem, most is olyan időben történt a merénylet —élfél után — amikor egészen bizonyosan nem okozhatott kárt emberi életben, most is az utcán kint helyezték el a bombákat az óvatos és föltűnő kímélettel dolgozó tettesek, most is csak ablaküvegek estek áldozatul a robbanásnak. Ha nem lenne egészen bizonyos, hogy ezeket a merényleteket — a „destruktív“ elemek kompromittálására - az ébredők rendezik, azt kellene hinni, hogy az üveggyárosok szervezett maffiája pusztítja tervszerűen a budapesti ablakokat. A legújabb bombarobbanás csütörtökön éjjel tizenkét óra húsz perckor történt a Sörház utca 3. számú ház kapujában, ahol az ébredők székháza van. Ebben az időben az egyesület tagjai közül csak öten tartózkodtak az épületben, Csomata János, Tomcsányi Sándor, Boncza Ferenc, Vas István és Németh Imre, akik az Ébredő Magyarok Egyesülete nemzetvédelmi osztályának tagjai és akik — állításuk szerint — „őrszolgálatot“ teljesítettek az épületben. Ez az őrszolgálat abból állt, hogy az öt ébredő negyed egy órakor kézigránátokból álló pokolgépet helyezett el az épület kapuja előtt, azután sietve visszavonultak a házba. A tettesek a bombák elhelyezése előtt megvárták, hogy a Sörház-utcában posztoló rendőrőrszem beforduljon egyik keresztutcába és hogy Némethy István éjjeliőr, aki ugyancsak arra cirkált éjfél után, elhaladjon az épület előtt. Alig ért azonban a Sörház-utca végére, hirtelen négy kisebb dörrenést hallott, majd ötödikre hatalmas detonáció reszkettette meg a levegőt és a következő pillanatban a házak ablakai csörömpölve hullottak a földre. Nyomban visszafordult és a robbanás színhelye felé sietett, útközben senkivel sem találkozott és nem is látott senkit sem elmenekülni. Mészáros József, a folyamőrség tagja, aki a közelben tartózkodott, szintén nem látott a robbanás idejében és utána senkit sem a Sörház-utcában tartózkodni vagy onnan elmenekülni. A detonáció után a sörház- és molnár-utcai házak ablakában gyors egymásutánban világosságot gyújtottak és békés polgárok ijedten néztek le az utcára, ahol már százakra menő tömeg verődött össze. Az egész környéken mindenki fölébredt a dördülésre, csak az ébredészékház portása „aludt“ tüntetően, a rendőrségnek kellett fölébreszteni Az ébredők néha nehezen ébrednek ... A robbanás színhelyén csakhamar megjelent a közeli rendőrőrszoba legénysége és a tömeget visszaszorították a közeli mellékutcákba. Majd telefonon értesítették a főkapitányságot is, ahonnan azonnal bizottság ment ki a Sörház utcába. Czibor detektivfőnök és Angyal detektivfőfelügyelő. A rendőri újságírók, akik minden, eseményről idejében értesülnek, ezúttal is közvetlen a robbanás után tudomást szereztek a történtekről. Azonnal a helyszínére siettek és csaknem egyidőben érkeztek oda a kiszálló rendőri bizottsággal. A fölálított rendőrkordon a fényképes és a főkapitány aláírásával ellátott igazolvánnyal rendelkező újságírókat a szabályokhoz és a szokásokhoz híven beeresztette a Sorház-utcába és itt a Sörház-utca 3. számú ház kapujával szemben helyezkedtek el. Egyikük másikuk az intézkedő rendőrtisztviselőtől információt kért és kapott éppen úgy, mint a kiküldött soros ügyésztől. Sem a rendőrtisztviselő, sem az ügyész nem tudtak még bővebb információt adni. Alig álltak azonban néhány percig a Sörház utcában, amikor egy fiatal rendőrfelügyelő az újságírókhoz lépett és fölszólította őket, hogy távozzanak. Az újságírók erre fölmutatták a szabályszerűen kiállított igazolványukat, amely megengedi, hogy a hírlapin, „bármely eseménynél a rendőri záróvonalat átléphesse és azon belül tartózkodhassék“. Hiába hivatkoztak azonban az egyik legutóbb kiadott főkapitányi rendeletre, amely csak a főkapitányság épületéből zárja ki őket, de a rendőri eseményeknél szabad működést biztosít számukra és az intézkedő rendőrtisztviselőt kötelezi, hogy kellő felvilágosításokkal szolgáljon A rendőrfelügyelő ennek ellenére rendőrökkel tuszkoltatta ki a rendőri újságírókat a Sörház-utcából. Miután ilyenformán minden előfeltétele megvolt annak, hogy a rendőrség az ellenőrzés okozta kényelmetlenségtől nem befolyásoltan nyomozhasson, hozzáláttak a helyszíni szemléhez, amelynek eredményéről a következő jelentést adták ki: Ma éjfél után negyed egy óra körül a Sörház utca 3. számú ház kapualjából négy dörrenés hallatszott, amelyeket óriási robbanás követett. A robbanás ereje akkora volt, hogy a kapu helyéből kitépte (nem igaz !) és a házak ablakai kétszáz méter körzetben mind betörtek. Emberéletben nem esett kár. Az Ébredő Magyarok Egyesületének helyiségében nem tartózkodott senki, csak a nemzetvédelmi osztály néhány embere pihent a lépcsőház mellett lévő helyiségben. Ezek egyikének lábát egy üvegszilánk megsebezte.*(Nem igaz!) A szem. Besszám "ára?”"1^ »trióban 100 perievsch Slovákiáb*« . . V. ; Choszláviában , dinár, mániában . ■ .VbV. ■ * • 3 aifTnniPawM»BE».Bw ai«wA»c4tli(^ ulk naponta* hétfő kivételéva II. év Bécs 1922 junius 24. szombat 146. (417.) szám, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, vVIter Reihte Wienzeile 79. szám Telefon 3Q-51 Távirati dm: Jövő Wien 15 A .Postatakarékpénztár! számaink: Ausztriában 149.670, Csehszlovákiában 60.640, Jugoszláviában 40.100. — Németország! folyószámlánk : Deutsch«» Bank. Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bek és kifiMdll hirdető íroda mukmKi