A Jövő Mérnöke, 1962 (9. évfolyam, 1-43. szám)
1962-01-08 / 1. szám
Na és aztán a drukk. Még olyanokat is elővesz, kik mindent, minden körülmények közt, minden időben tudnak, hát még a hajrá embereket, a roham tanulókat. ,,Jaj — mondja az egyik —, ha 25-től felfelé fognak kérdezni, akkor én kész vagyok”, vagy „csak a 24-est húznám, tegnap háromszor is itt nyílt ki a jegyzet”. Mindezek után ellátogattam január 2-án, az első „hivatalos” vizsganapon a kolokrálok közé, kis „hangulatjelentést” készíteni. Vizsgaidőszak — vizsgahangulat, egyik a másikból következik. Látogatásomat az első emeleten kezdtem az ÉKME politikai gazdaságtan tanszékén. Az egyik helyiségben hárman ülnek, Szabados elvtárs a vizsgáztató és két fiatalember. Az egyik felelni igyekszik, a másik felkészül. A két fiún „egyenruha” feszül, sötét öltöny, fehér ing, szürke nyakkendő. Körülbelül a felelő beszámolójának a közepén érkezhettem be. Mindenesetre az első gyöngycsepp már megjelent arcán, és halántékán az erek kissé kidagadtak. Egy közbevetett kérdésre, a népgazdaságon belüli főbb arányokra vonatkozóan, bizony csak egy „hanta szövegre” tett erejéből, pedig a pol. gazd. — tapasztalatból tudom — csak látszatra olyan tárgy, melyből mellébeszéléssel megélhet a diák. Szabados elvtárs elvágta a kissé kínos szóáradatot és a népgazdasági terv iránti követelményekről kérdez. A válasz már valamivel jobb, majd hasonló minőségű felelet következik az utolsó kérdésre, az átmeneti időszak jelentőségére vonatkozóan is. Vizsgaidőszak. Van ennek a szónak —a mely igen gyakran hangzik el — egy különös, csak diákok számára érthető jelentése. Vizsgaidőszak. „Beavatatlan” számára nem mond sokat. Négyhónapi előadáslátogatás után egy hónapon keresztül számot kell adni a tanultakból, melyet a „szorgalmas bejárás” ideje alatt elsajátítottak a hallgatók. De ha csupán ennyi lenne. Ha oly egyszerűen át lehetne vészelni, mint ahogy leírom. E megborzongató szó mögött át- és áttanult éjszakák sorakoznak. Éjszakák, amelyek alatt a hallgató számtalanszor megfogadja, hogy többet és rendszeresebben készül majd fel, lelkiismeretesen részt vesz az előadásokon, és jegyzetel is. De nem akárhogy. Beül az első padba, lehetőleg középre, és lesi az előadó szavát. Jegyzeteli még a névelőket és a „hogy”-okat is, nehogy valamit elmulasszon az értékes előadásból. Otthon még átveszi az aznap leadott anyagot, megoldja az esetleg vitás kérdéseket és állandóan a tanszék körül forgolódik, lesve a konzultációkat. S aztán ennyi tudóssal felfegyverkezve a vizsgán, a kapott tételre a választ kisujjából rázza ki. Szóval így lesz ez a következő vizsgaidőszakban. De, sajnos, most még nincs így ,most fenn kell még maradnom, bármennyire is jólesne elnyújtózni az ágyban, rövid ideig P. Howardot olvasni, aztán aludni másnap tízig, utána Lukács, majd mozi stb. stb. Még át kell vennem hatvan oldalt, sajnos még nem is láttam a könyv végét. Néha, amikor a fáradság már majdnem elnyom, felállok, nyújtózkodom, egy cigaretta, esetleg friss kávé, s aztán újra kezdem ott, ahol előbb abbahagytam”. Egy, vagy közép — gondolom, és valóban az eredmény hármas, plusz egy kis intelem, hogy év végére ez a tudás kevés lesz, szorgalmasabban és rendszeresebben készüljön fel a vizsgázó. Nándori Ernő, a közlekedési kar harmadéves hallgatója, kissé szomorúan áll fel a székről, mert ez a hármas osztályzat alaposan hátra vetette abban, hogy elérje a jelesrendűséget. Bíró Kálmán harmadéves mérnök a következő — azt mondja, hogy „nagyjából tudom”, aztán elkezdi feleletét, a „legigazibb” pol. gazda tételből, az értéktörvényből. Nem várom végig, remélem, hogy nagyjából tudja. Következő „állomáshelyem" az elméleti villamosságtan tanszék. Miután igazoltam magam (!) körülnéztem a vizsgahelyiségben. Itt már másképp megy a dolog. Míg a politikai gazdaságtan vizsgán a vizsgáztatóval együtt hárman voltak a helyiségben, itt egy szekrénnyel kettéválasztott szobában mindössze— dr. Fodor György vizsgáztatóval — 11-en szorongtak. Közvetlenül a szekrénynél egy hosszú asztalnál, hatan ülnek, valamennyien már tételükön dolgoznak, úgyszintén az a három fiú, ki az íróasztal körül ül. A felelő dr. Fodor adjunktus mellett „veszélyes közelségben" számol be tudásáról. Kissé sok a feleletre váró diák, s így megjelenésünk (fotós, plusz én) némi élénkséget visz az eléggé nyomott hangulatú szobába. Megélénkülnek a lábak és könyökök, szájszegletekből hangzik a segélykérő szó, hogy „is, mondd csak meg” aztán „vigyázz ... figyel:'’ Valóban a puskázás lehetősége az éber vizsgáztató árgus szemeinél a nulla felé tendál. A vizsgaasztalnál közben felhangzik, „hogy azért ez másképpen van . .. na, próbálja csak még egyszer elmondani ...” Megnézem az egyik várakozónak a tételét — a szemüveges fiú ijedten kap utána (talán azt hitte, újat kell húznia?), de aztán megnyugszik, én pedig most már nyugodtan elolvasom a tételt (van vagy fel gépelt oldal). Az eleje így hangzik: Ismertesse a szuperpozíció és a reciprocitás tételét, gyakorlati jelentőségét. Majd a szöveg mellett egy ábra következik, egy hálózat rajza. Ebben kell kiszámítani az impedanciájának áramát, feszültségét és teljesítményét. Hát ebből ennyi is elég, gyerünk tovább, mindenesetre sikeres ismertetést és számítást kívánok. A folyosókon, ahol keresztül- megyünk, mindenhol álmodozó | tekintetű (vagy inkább téve- $ teg?) fiatalokat látunk, könyv- | vel, jegyzettel a kezükben, « vagy a hónuk alatt, magya- ráznak, gesztikulálnak, néha | az sem zavarja őket, hogy | egyedül vannak. Senki sem csodálkozik a másikon — ta- \ tán azért, mert észre sem ve- szi a szembejövőt — vizsga- hangulat ez a javából. A központi épületben figyeltem fel egy előttünk menő fiatalemberre (sötétkék ruha, szemüveg jobb kezében, bal kezében szürke lódenkabát, melyet maga után húzott), aki szinte álomban járt és szemmel láthatóan vizsga előtt állt. Utána mentünk, és valóban a kémia épületben a Ch. Maxba tért be, ahol kémia-kollokvium folyt. A hatalmas előadó kongott az ürességtől, csak lent az első sorokban ültek néhányan. Mindkét sarokban — egyidőben — vizsgáztattak. A terem jobb oldalán jöttünk be, itt is hallgattuk végig két hallgató feleletét. Megjelenésünk itt nem okozott örömet (a pompás látási viszonyokra való tekintettel senki sem kockáztatta meg Hegedűs elvtárs — a vizsgáztató — figyelmét kijátszani), sőt az egyik lány, Lukász Éva megjegyezte, hogy „na ezen is pont most jöttek, biztosan ráérnek”. Megbocsátottuk e kijelentést és az idegesség rovására írtuk, pedig ez nem a legjobb előjel vizsga előtt. Az első padokban ülők (ők már megkapták tételeiket) néha-néha megkockáztattak egyegy segélyt kérő pillantást vetni hátrafelé, de mindenki magával volt elfoglalva. Az egyik leány szomorúan húzgálta ki füzetéből azokat a kérdéseket, melyeket az előtte felelők — sajnos — már elmondtak. Nagyritkán megjelent egyegy kisebb csoport a terem felső végében, majd mártír arccal elfoglalták helyüket a többiek" mellett."Az első kérdés természetesen az volt, hogy „milyen?” — mármint a vizsgáztató. „Kicsit szőröz” suttogták vissza —, de nem rossz. Majd kiderül. A felkészülök közt egy régi ismerősre bukkantam. Még a technikumból ismertem, alattam járt egy-két évvel. Megnéztem kérdéseit — egyébként a szemmel láthatóan nagyon, gon- szdolkozott — egyik kérdése a periódusos rendszer, a másik a salétromsav fizikai és ké- miai tulajdonságait tudakolta. Azt hiszem nem nagy siker- ■ rel, mint barátom arckifeje-í zése mutatta. Míg ott voltam valamit maszatolt a papíron. Remélem, később azért sikerült valamit összehoznia. Távozásunk közben még egy bánatos pillantást vetett felém. — Aztán becsukódott mögöttünk az ajtó, és ott maradtak a hallgatók kétségek és remények közepette. A könyvtárban csúcsforgalom van, az előcsarnokban a felfrissülni vágyók étkeznek, beszélgetnek, vagy éppen udvarolnak. A kölcsönző pult előtt hosszú sorok várakoznak, hogy megkapják az áhított könyvet vagy jegyzetet. Azt hiszem, ha statisztikát vezetnénk a legtöbbet forgó olvasmányokról, akkor a Marxistafilozófia alapjai című kötet vinné el a pálmát. Benn az olvasóteremben kissé hűvös a levegő, de így is minden hely foglalt. Nem nagyon törődtek velünk, mindenki elmerült jegyzeteibe. A csinos kollegina is, aki az első asztal mellett ült. De a vacu villanása előtt — micsoda reflexek — azért egy beidegzett mozdulattal megigazította haját, és egy kicsit arrébb tolta az asztalon levő táskát, nyilván a nagyobb hatás kedvéért. Két asztallal hátrább egy barna fiú édesen aludt. Feje alatt a Távbeszélő I.—II. akkurátusán összehajtott példányai feküdtek. Igaz, hogy Szilveszter után vagyunk, az első vizsganapon, január másodikán. „De idő van még bőven!” TARKA SZILVESZTER „Veszélyes a’ közelségben . .. A könyvtárban