A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-05-30 / 20. szám

Ötödévesekkel A Hess András téren, a kol­légium, előtt múlt századbeli hangulat honol. A Mátyás templom bejáratát fehér dra­péria borítja, fala mellett ne­mes paripák rúgkapálnak a porban. A szovjet—magyar koprodukcióban készülő Liszt­filmet forgatja a stáb. A kollégiumhoz érve viszont kalandfilmbe illő jelenet fo­gad. Egy fiatalember éppen az orrom előtt ugrik ki az abla­kon. Megzavart légyott? Betöré­ses lopás? — Nyavalyát — mondja Ri­­biczei Ádám villamoshallgató. —­ Vizsgázni megyek, bentma­radt az indexem és a szobatár­samnál van a kulcs. S ezzel vége van a romanti­kus hangulatnak. Benn va­gyunk a vizsgaidőszak sűrűjé­ben. Mit csinálnak ilyenkor az ötödévesek? Papp György és Hegedűs Csongor, akiket először meg­látogattam, éppen beszélget­tek a gondjaikról. — Mikorra lesz kész a dip­lomamunkátok? — Még nem tudjuk — vá­­laszolja Papp Gyurka. — A diplomamunkát meg kell épí­teni és sajnos nem nagyon van hozzá alkatrész. Jó lenne, ha szervezettebb formában kapnánk segítséget. — Hát a konzulensek? — A magam részéről a tan­széken készítem a diploma­­munkámat, tehát csak egy konzulensem van. Mindenki szívesen segít, csak éppen mindenkinek kevés az ideje, a megépítés beszerzési gondjai­val foglalkozni. — Nekem is hasonló a prob­lémám — csatlakozik Hegedűs Csongor. Ugyanis meg kell építenem, amit tervezek. A konzulenseimtől minden segít­séget megkapok, de az előre­haladást megnehezíti az anyagbeszerzés kissé lassúnak mondható tempója. Megépítés közben szinte elkerülhetetlen az áramköri elemek módosítá­sa, és az újabb anyagrendelés mindig időveszteséget jelent. Ehelyett az ember inkább egész nap kerülő utakon pró­bál beszerezni ezt-azt, amit tud.. . S ezzel rengeteg idő el­megy ... — S ha mindezzel készen lesztek? Papp Gyurka: — Oktatói állást pályáztam meg egy mű­szaki főiskolán. Még nem tu­dom, felvesznek-e. Csongor: — A KFKI-be ad­tam be pályázatot. Ha nem vesznek fel, akkor majd ma­gam nézek állás után a nyá­ron. Még önmagammal sem tisz­táztam teljesen, milyen terület érdekel legjobban. Elektroni­kus műszerágazaton végzek. Ez eléggé speciális terület , ugyanakkor szerteágazó, mert az elektronikát rendkívül sok helyen alkalmazzák. De hogy ezen belül milyen témakörrel foglalkozom majd a legszíve­sebben ezt — úgy gondolom — az idő dönti majd el. Nem tudhatom előre, hogy milyen lesz a munkahelyem. Mindenesetre elhatároztam: beleugrom majd a mélyvízbe, és arra úszom, amerre a leg­célszerűbb. Mostanáig nem volt sem időm, sem kedvem arra, hogy az álláslehetősége­ket komolyan mérlegeltem, in­kább a diplomamunkára kon­centráltam. Szeretném beadni még május végén — de hogy sikerül-e, azt nem tudom. Gyurka: — Érdekes látni: akikkel öt évig együtt jártunk, azokkal ez idő alatt nagyjából azonos mederben folyt az éle­tünk. Azonosak voltak a problémáink, hasonlóak az el­foglaltságaink ... És most, hogy már az állásügyeket fon­tolgatjuk, egyre jobban kiraj­zolódnak a különbségek. A hallgatók egy részében elbur­jánzott az a mentalitás: nem érdekes, amit az ember ad, csak az, amit megszerez. So­kan megelégednek a teljesen lapos, középszerű élettel. Eze­ket a vonásokat gyakran ne­vezik kispolgári maradvá­nyoknak, pedig nemcsak egy­szerűen maradványok: a mai emberek között is megvan a gyökerük, táptalajuk, ha sok embert megfigyelünk, szük­ségszerű, hogy az általuk vá­lasztott életformák között ta­lálunk átlagosat, laposat, kö­zépszerűt. De ha valaki nem is törek­szik többre, ha a munkájában is megelégszik a középszerű­vel — holott a tehetségéből többre is futná — az már elíté­lendő. Mindketten általában jó rendűek voltak, Csongor há­romszor jeles is. Argentínából jött Roberto Gil Gerbino Argen­tínából jött Magyarországra, hat évvel ezelőtt. Ösztöndíját az XUNESCO-n keresztül sze­rezte. Az édesapja is mérnök odahaza, Dél-Amerikában. — Mi lesz, ha hazamész? — Még nem tudom, milyen lehetőségeim vannak. Egyet tudok csak biztosan: a diplo­mát nem ismerik el. — Akkor mi értelme volt az itt töltött hat évnek? — Nagyon sok — nevet Ro­berto. — Megszerettem a ma­gyar lányokat, a magyar pos­tát, a magyar borokat.. . Meg­ismertem közelről egy népet, megtanultam a nyelvét, meg­barátkoztam a szokásaival, közel kerültem hagyományai­hoz, történelméhez, kultúrájá­hoz. Nem beszélve arról, hogy az, ami a szocialista országok­ban történik, nagyon vonz bennünket, latin-amerikai fia­talokat. Mindenesetre megpróbálok otthon mérnöki állásban elhe­lyezkedni. Ha nem sikerül, ak­kor átmegyek Peruba. Tulaj­donképpen szabályozástechni­kai kutatóintézetben dolgoz­nék legszívesebben, de azt sem tudom, hogy van-e otthon egy­általán ilyen... Szóval fogalmam sincs, hol állapodom meg, de egyet biz­tosan tudok. Ide még vissza­jövök, mert nagyon megsze­rettem ezt az országot. — Hogy érezted magad az egyetemen? — Az egyetem többféle le­hetőséget is kínál az ember­nek. Ha valaki kitűnő vagy jeles tanuló, annak másra nemigen jut ideje. (Ha csak nem kivételes zseni.. .) Ha az ember négyes, akkor már lehet valami hobbyja is, ha hármas, akkor már elég sok ideje van, és így tovább ... Szóval lehet választani. — Te mit választottál? — Többnyire hármas-négyes voltam. — Hobbyd? — Elsőrendű hobbym a fo­tózás, mint a filmezés olcsó megnyilvánulása. Műszaki tanárok A folyosó túlsó végén, Standlinsky István és Ványi Miklós műszaki tanárok szo­bájában. — Mi is pontosan a műsza­ki tanár? — Felsőfokú technikumot végeztünk, s utána jöttünk ide a villamoskarra. Tulajdonkép­pen a pedagógia tanszék fenn­hatósága alá tartozunk. Tanu­lunk logikát, etikát, lélektant, nyelveket és így tovább... Középiskolai tanárok leszünk. A diplomamunkánk — vagy inkább szakdolgozatunk — is műszaki és pedagógiai témájú egyszerre. „Egy híradástechni­kai szakkör programjának összeállítása gépész jellegű is­kolában” és. „A komplex ma­tematika tanításának hatása a tanulók aktivitására.” — Álláslehetőségek? — Huszonhárman vagyunk, s 15 állás van Pesten. Egyelőre még sokan nem is tudják, mi fán terem a műszaki tanár. Inkább mérnöktanárt keres­nek. Mi vagyunk az első végzős évfolyam, a következők kita­posott utakon haladnak majd. Mikor kifelé jövök, meg­akad a szemem egy plakáton. „Hogy akarsz vidám ballag­­ni?” A ballagás szervezői így gyűjtik a tippeket. Ötlet akad bőven. Akarnak ballagni sír­va, görkorcsolyán, teveháton, sztriptíz görlökkel. A plakát alján egy szerényen meghúzó­dó ajánlat: „Ballagjunk in­kább jövőre!!!’’ Azt hiszem, ezt az ismeret­len szerző sem gondolta ko­molyan. Ahogyan Roberto Gil Gerbino mondja: „Húsz évig tanultam. Ké­szültem arra, hogy elfoglaljam a helyemet az életben. Min­dig vártam valamire, hogy jövőre befejezem a középisko­lát, két év múlva az egyete­met ... Most már mire várják? El kell végre kezdeni...” —orosz— a Schönherz­ben Papp Gyurka: „So­kan megelégednek a teljesen lapos, középszerű élet­tel... ” Fotó: Erdős Zoltán Roberto: „Megismertem közelről egy népet...” SZEDŐ IVÁN FELVÉTELE Az ünnepi Vár Nő­i fegyverrel EGY NŐ ÖNMAGÁBAN is veszélyes lehet, fegyverrel plá­ne. Ha krimiben gondolkodunk. Ha „sportban"­­ akkor a fegy­ver már nem jelent veszélyt. Legfeljebb a nő, Kós Éva magas, csinos, szép arcú lány, negyedéves építész­­hallgató. Szerkesztőségünk gyér­nek mondható férfi-részlege iz­gatottan várta röpkének szánt és röpkének is sikerült látoga­tását. Nem okozott csalódást, mindössze nemrégen még szé­pen omló haját lehetett hiá­nyolni. Egy újságfotón így lát­tuk: h­osszú haj, szép, csillogó szemek. Standard puska. Most rövid a haja és fáradtak a sze­mei. A hajlevágás nyilván egy fod­rásznő lelkét terheli, a szemek a sok tanulástól, éjszakázástól, rajzolástól fáradtak. A NAGYON KURTA beszélge­tésre azért került sor, mert Éva a „Jó tanuló - jó sportoló" ver­seny május 16-i díjkiosztó ün­nepségén II. díjat kapott. Ta­nulmányi eredményében a négy év során jó és jeles váltogatta egymást, sporteredményei kö­zött pedig olyan is van, mint a pár évvel ezelőtti ifjúsági baj­noki cím, vagy a tavaly októbe­ri országos bajnokságon elért helyezés, amikor két számban indult, s egyiket megnyerte. - Miért választottad ezt a sportágat? - Nagyon egysz­erű oka van: a Marcibányi téri lőtér mellett laktunk. Már középiskolás ko­romban tagja lettem az MHSZ lövészklubnak. - Mivel „kezd" egy kezdő? - Én kispuskával. A mai gye­rekek légpuskával. Ez köny­­nyebb, s akár szobában is lehet gyakorolni vele. A női fegyver: Standard puska. - Mi kell ahhoz, hogy valaki jó céllövő legyen? - Jó szem, biztos kéz, hatá­rozottság, erős koncentrálás, sok edzés. -- Hogy állsz az utózóival? - Egészen természetes, hogy a sportot alárendelem a tanu­lásnak, tehát minimális időm jut edzésre. Néha szidnak is a klubban, mivel azonban így is jó eredményeket érek el, nincs vész.­­ Beszéljünk hát ezekről az eredményekről. TÖBBSZÖR JÁRTAM külföl­dön is. Lőcse, Varsó, Skopje, Lipcse. Lipcsében másfél éve el­ső lettem légpuskában. Most tél végén Kubába mehettem volna háromhetes versenyre, de rá­ment volna a félévem és ennyit nem ér meg egy kubai út. Ta­valy itthon is csak három ver­senyen tudtam részt venni (igaz, hogy mindháromszor első osztály fölött sikerült a sze­replésem). Az októberi országos bajnokságról már volt szó, az­óta csak egyszer versenyeztem, „60 összetett" versenyben, s 555 kört értem el, ami szintén jóval az első osztály fölött van. - Ad-e valami tekintélyt a kollégák előtt az, hogy jól tudsz bánni a fegyverrel? - Tekintélyről nem tudok. A katonaviselt fiúk mindenesetre értékelik. Éva fáradt. Határozott moz­dulattal feláll, véget vet az audienciának. Ennyit tudtunk meg róla, mint fentiek. Tudjuk továbbá, hogy a Bercsényiben DB-titkár­helyettes. Jó sportlö­vész. Jól tanul. Puskát csak a lövészklubban használ, az egye­temen nem. PORTRÉ. KOVÁCS GÁBOR VÉGZETT VILLAMOSMÉR­NÖK III. DÍJAT NYERT PÁLYÁZATI FELVÉTELE

Next