A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)
1984-03-02 / 7. szám
A K-épület III. emeletén, a rajzi tanszék mellett néhány helyiség a környéken dúló festések és felújítások ellenére is éveken keresztül megőrizte lepusztultságát. Rendszerint azt mondták, minek dolgozzunk potyára, ha úgyis itt lesz az audiovizuális stúdió, s akkor úgyis mindent újra kell csinálni. Hogy mi lesz ez a stúdió — ami várhatóan szeptembertől már az oktatás szolgálatában áll - Gáborjáni Pétertől, a rajzi tanszék adjunktusától kérdeztem. — A stúdió előtörténete még 1963-ban kezdődött, amikor egy nagy reform kapcsán sok témát megújítottak. Ide tartozott az anyag- és felületformálás, valamint a térkompozíció is. Az első esetében ettől kezdve a hallgatók meghatározott terek valós felületeinek kialakítását kapták feladatul. Elgondolásaikat rögtön a gyakorlatban is kipróbálhatták, mert a három meghatározott anyagra készült terveiket kis modellként saját maguknak kellett megvalósítaniuk. Így nemcsak a kivitelezés technológiáját ismerték meg, de azt is kitapasztalhatták, hogy az egyes felületképző anyagok udiovizuális stúdió az építészkaron milyen megoldásokat viselnek el. Volt, aki itt tanulta meg, hiába szereti jobban a fát, mint a fémet, ha fémmel kell dolgoznia, akkor nem használhat a fához illeszkedő kialakításokat. A három kisminta után az egyiket meg kellett csinálniuk nagyban is, s a tapasztalataikat, indoklásaikat leírva dokumentációt kellett készíteniük. A térformálásnál is csináltunk új dolgokat. Például már 1974-ben használtunk videót a valós terek szimulálására. Bevezettük azt is, hogy a kis modelleket megépítettük nagyban is, s a kicsik változtatásait rögtön követtük a naggyal is. Ez azért volt fontos, mert a valós tér változásait csak modellen követve, nem érzékeljük annak minden hatását. Persze itt sem maradt el a dokumentálás. — Ez igazi csoportmunka volt, mert akik — olykor nyolcvanan — együtt dolgoztak, nemcsak egymás elgondolásait s azok változásait, fejlődését látták, de az értékelésben, a bírálatban is részt vettek. A tér- és felületformálás időközben a rajzoktatás része lett, közös tantárgynév alatt. Ám a fenti módszereket 1978 óta gyakorlatilag nem használjuk. Azt remélem az AV stúdiótól, hogy ezeket továbbfejlesztve - modern technikai háttérre támaszkodva fogja visszahozni. — Ön már 1982 decemberében egy építészkari fórum előtt ismertette az AV-stúdióval kapcsolatos véleményét. Most arra kérem, mondja el: a korábbi sík- és térformálásnál mennyivel nyújt majd többet a stúdió? — Az AV-stúdió alapvetően problémahelyzetek megközelítésére való. Ez nem feladatmegoldást jelent, mert az olyan problémát feltételez, amelynek egy megoldása létezik, s mi azt keressük. Az építészeti feladatoknak ezzel szemben több megoldása van, s nekünk ezek között kell optimumot keresnünk. A stúdió célja, hogy a különböző úton elérhető variációk közül a hallgatók objektív indokokkal alátámasztva tudjanak választani. — Ez úgy hangzik, mintha az építészet mérnökösítése lenne a cél. Nem vész-e ki ezzel az alkotó ember ráérzése, egyénisége az építészetből? — A hátam borsódzik attól, ha hallom valahol, hogy X építész megálmodta a szállodát vagy a színházat. Ilyen álmodás egyszerűen nincsen! — Az építészeti munkát az utolsó szögig ki kell dolgozni. Amikor a fizika, kémia és más természettudományos ismeretek teret nyertek az építészképzésben, sokan azt gondolták, ettől lesz tudományos ez a szakma. Az emberi környezet viszonyt továbbra is csak érzelmi úton megközelíthetőnek tartották, s ebben látták a művészet helyét. Holott az ember és a környezet kapcsolatát szintén objektív törvények, élettani, lélektani, értelmi okok határozzák meg. Ezek az okok megfogalmazhatók, leírhatók, tárolhatók és a lehetőségek közötti választás velük megindokolható. A stúdiónak ez az egyik legfontosabb feladata. ön nagyon nagy jelentőséget tulajdonít az eredmények megfogalmazásának, milyen eredményeket vár ettől? — Általános tapasztalatom, hogy a szakmai kifejezőképessége — még a végzős hallgatóknak is - igen gyenge. A későbbiekben ez nemcsak az egymás közötti kommunikációt nehezíti meg, de a megközelítések során elért eredményeik elfogadtatását, a kutatások során szerzett tapasztalataik felhalmozását, továbbadását is. A stúdió céljai és eszközei között szerepel adatbank létrehozása is, mely szóbeli, vizuális és számszerűsített formában, részben számítógépen tartalmazná az addig ott végzett vizsgálatok eredményeit. Minden új probléma kutatása már az első szakaszban támaszkodna a korábban feldolgozott hasonló problémáknak az adatbankban tárolt eredményeire. Az építészmérnök nagyon sok más szakma képviselőjével kell, hogy együtt dolgozzon munkája során. S csak akkor születhetnek értelmes kompromisszumok, ha az építész közérthetően meg tudja fogalmazni, mit és miért kíván a másik szakma képviselőjétől. A korrekt nyelvi kifejezések megkeresése ráadásul még fejleszti, „fegyelmezi" is a gondolkodást. A megfogalmazás közben új kapuk is nyílhatnak, ami visszahat a vizuális tevékenységre. - Milyen lehetőségeket nyújt majd minderre a stúdió? ■ — Az egyik helyiségben munkaasztalok vannak, ahol a résztvevők maguk készíthetik a tanulmányozandó modelleket, kismintákat, felülettanulmányokat. Ide kapcsolódik a fotólabor, mely a videostúdióval együtt a folyamat dokumentálását teszi lehetővé. Lesz még vetítőhelyiség, és már említettem az adatbankot. A labor legérdekesebb része a 7x17 méteres manipulációs tér, ami úgy van kialakítva, hogy benne a modelleket nagyban, „bejárhatóbban” is meg lehessen építeni. A tér világítása és hangosítása az irányítófülkéből vezérelhető. Ennek segítségével a modell optikai és akusztikai tulajdonságai kimérhetőek. Lehetőség van például arra is, hogy az irányítópulton kikevert színekkel, pontosabban az ennek megfelelő fényekkel próbafestést végezzünk a modell felületein, vagy a napozógép segítségével előállíthassuk a tervezett épületet érő bármely Kortstrukti természetes megvilágítási lehetőséget. Továbbá a stúdió technikai berendezései nem utolsósorban azt szolgálják, hogy a helyiségben szimulálni tudjuk aproblémához kötődő természetes környezetet, s az elgondolásoknak az ezzel való összhangját itt helyben kontrollálni tudjuk. - Elkészülte után kinek a rendelkezésére fog állni az AV- stúdió? — Még nincsen döntés a felhasználási rendről, de meggyőződésem, hogy a stúdió kínálta lehetőségek nem köthetők egyetlen tárgyhoz, tanszékhez, sőt azt is természetesnek tartom, hogy az építőkarról is átjöhessenek egyes problémákat megvizsgálni. A stúdió tulajdonképpen speciális munkamódszerre ad lehetőséget, szabályozott megközelítésre, melynek során az elgondolásokat, részeredményeket rögtön alá lehet vetni a társak kritikájának és a gyakorlat kontrolljának. Ennek a folyamatnak olyan jelentős pedagógiai hatása lehet, melyből a tanszéki elkülönültség alapján senkit sem szabad kizárni. Katona József Kreafi Demon sir a ii • •Ötszáz egyetem adatai nyolcezer kötetben A JM XXXI. 4. számában közölt „Az egyetemfejlesztési koncepció tanszéki vitái" című cikk kapcsán szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy a központi könyvtárban létezik egy úgynevezett „Egyetemi gyűjtemény", amely külföldi egyetemek, főiskolák tájékoztató kiadványait tartalmazza. A műszaki felsőoktatás fejlesztése, a reformok kidolgozása során segítséget nyújthat a szakirodalom és az olyan oktatási dokumentum, amelyet ez a 8 ezer kötetes gyűjtemény magában foglal. A felsőoktatási intézmények igyekeznek széles körű tájékoztatást adni tevékenységükről, és ezt évkönyvek, jelentések, tantervek, tantárgyprogramok, különböző ismertetők közreadásával érik el. Az oktatás és nevelés területén világszerte jelentkező nehézségek, az egyetemekkel szemben támasztott igények növekedése miatt ez a tájékoztatás mind nagyobb jelentőségűvé válik más intézmények, más országok oktatói számára is. Ezért határozta el a központi könyvtár 1954-ben az egyetemi gyűjtemény létrehozását, különgyűjteményként való kezelését, majd 1964-től ennek egyre nagyobb arányú fejlesztését. A világ minden részéből érkező publikációk 33 ország mintegy 500 intézményét képviselik. Nem kizárólag műszaki felsőoktatási intézmények kiadványait gyűjtjük, hanem olyan egyetemek tájékoztatóit is, amelyek műszaki vagy természettudományi karokkal rendelkeznek, illetve e szakterületeken is nyújtanak képzést. E gyűjteményben sokoldalú tájékoztatást találnak oktatók, hallgatók egyaránt. Számos kérdésre ad választ az egyetemek szervezetével, az oktatómunkával, a tanulmányi renddel, tantervekkel és tantárgyprogramokkal, a fejlődés irányzataival, a tudományos munkával, a diákszervezetek tevékenységével kapcsolatban. E forrásanyag információinak felhasználásával indította meg intézményünk az „Európai műszaki egyetemek és főiskolák szakosítási rendje" című sorozatot, amelynek eddig megjelent kötetei a következő országok felsőoktatását ismertetik: Szovjetunió, Olaszország, Benelux államok, Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, Ausztria, Svájc, Norvégia, Svédország. Az egyes kötetek a megjelenés évében érvényes adatokat tartalmazzák. Jelenleg az NSZK-kötet nyomdai előkészítő munkálatai folynak, és még ebben az évben megjelenik. A központi könyvtár feladatának tekinti, hogy a hazai és jelentős külföldi műszaki egyetemek és főiskolák szervezeti kiadványait az egyetem oktatói, kutatói és minden érdeklődő számára hozzáférhetővé tegye. Fonyó Istvánné az „Egyetemi gyűjtemény” kezelője, központi könyvtár „1984-ben nem indul új nagyberuházás. A szakemberek hozzálátnak a Cabcikovo- Nagymarosi Vízlépcső kivitelezésének előkészítéséhez." (Újsághír, 1984. február) Szóval, mégiscsak beindul! Az elmúlt évek (évtizedek?!) során sikerült a közvéleményt GM-ügyben úgy összezavarni, hogy még a legtájékozottabb újságolvasó is csak kapkodta a fejét: most felépül vagy sem, s ha igen, hogyan, miként, mikorra ...? Az ötvenes évek eufóriájában a visegrádi vízlépcső felépítése is komolyan szóba került, aztán a hatvanas évek elején úgyszintén, de a tervezgetésekre és találgatásokra csak 1978-ban kaptuk meg a konkrét választ: magyar-csehszlovák államközi szerződést írtak alá a Gabcikovo—Nagymarosi Vízlépcső felépítésére. Nem árt hangsúlyozni, hogy ez a szerződés a mai napig is változatlanul érvényben van, tehát minden egyoldalú módosítási kísérlet nemzetközi jogi (és politikai!) konzekvenciákkal járna. A magyar sajtóban mindazonáltal időről időre olyan cikkek és tanulmányok is megjelennek, amelyek egyes részleteiben (vagy teljes egészében) kritizálják a GN-re vonatkozó terveket. Néha nem is egészen eredménytelenül, már ami a laikus közvélemény orientálását illeti (Ld. Valóság, 1981/11. szám). A felső fórumokon zajló vitákról és döntésekről vajmi kevés szivárgott ki, így érthető, hogy mindenki csak találgatott: pénzhiány vagy az alapkoncepció hibája okozza a nagy hallgatást és a több éves csúszást — mivelhogy az eredeti elképzelések szerint 1990- re már be is kellett volna fejezni a beruházást. Most pedigitt ez a nyúlfarknyi újsághír... Vajon mi történhetett a kulisszák mögött?! Változott az eredeti elképzelés vagy sem, mi lesz az új határidő, figyelembe vették-e a szakmai és laikus körökből származó kisebb-nagyobb ellenvetéseket... Megannyi kérdés, amelyről szívesen olvasnánk egy „hivatalos” tanulmányt. Ennek hiányában viszont megpróbálunk a saját erőnkből választ kapni néhány ominózus kérdésre. A válaszért nem is kell túlságosan messze mennünk, hiszen dr. Kozák Miklós egyetemi tanár, a vízgazdálkodási és vízépítésiintézet igazgatója, tagja több, a GM-t vizsgáló bizottságnak. — Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Gabcikovo— Nagymarosi Vízlépcsőnek csak a szakmai részével foglalkozom, az építkezés politikai, gazdasági vagy pénzügyi vonatkozásai nem tartoznak rám, ezért ezzel kapcsolatos kérdésekre nem áll módomban válaszolni. 1980 óta veszek részt azon akadémiai, illetve kormányszintű bizottságok munkájában, amelyeket abból a célból hoztak létre, hogy szigorú szakmai szempontok alapján megvizsgálják: a tervezők figyelembe vették-e az összes tényezőt a GNV kapcsán. Ennek érdekében jó néhány számítást és vizsgálatot végeztünk el, konzultáltunk külföldi szakértőkkel, és a helyszínen tanulmányoztunk több, a GNV- hez hasonló vízlépcsőt. — Az eredmény? — Véleményünk szerint a GNV alapkoncepciója ma is jó, helyes megépítés esetén ez a beruházás hatékonyan szolgálja a gazdaságos energiatermelést, a térség árvízvédelmét, belvízrendezését, víziközlekedését, sőt kommunális rendszerét, területfejlesztését is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan részletkérdések, amelyek a továbbiakban tisztázásra ne szorulnának. — Például? A külföldi tapasztalatokat figyelembe véve elengedhetetlennek tűnik egy komplex környezeti hatásvizsgálati tanulmány elkészítése. Ennek keretében tovább kell vizsgálni a vízminőséggel kapcsolatos kérdéseket, a szigetközi szivárogtató rendszer tökéletesítését, a térség mezőgazdasági hasznosítását, a településfejlesztési és általános környezetvédelmi feladatokat. Mi lesz a Szigetközzel? — Sok rémhír kering ezzel kapcsolatban, de véleményem szerint a kis mellékágakat, csatornákat felhasználó szivárogtató rendszer megoldja az itteni mezőgazdaság problémáit, a talajvízszint megfelelő magasságú lesz. És a Duna-kanyar szépsége?! — Általános tapasztalat, és erről én személyesen is sok helyütt meggyőződhettem: nincs a világon egyetlen olyan jól megépített vízlépcső, amely ne tette volna szebbé a tájat az eredetinél. Szerintem ilyen lesz a GM is. — Az ötödévesek tehát nem jutnak hozzá újabb, szenzációs hazai anyaghoz? - Biztos vagyok benne, hogy nem. E titokzatosnak tűnő utolsó kérdésnek az a háttere, hogy Kozák Miklós immár négy jegyzetet írt „Vízépítési hibák” címmel, s e témával foglalkozó előadásai messzi földön híresek. Még soha nem kellett katalógust tartani, minden hallgató megjelenik, akiben csak egy kicsit buzog a szakmai vér. A tanszék egyébként a csúcsüzemi energiatermeléssel kapcsolatos gépi számításokkal konkrét segítséget is nyújtott. Haszpra professzor pedig a szigetközi szivárgásokkal kapcsolatos kutatásokat irányítja. A kérdések egy (szakmai) részére tehát választ kaptunk Kozák professzor jóvoltából, az viszont még nincs tisztázva, hogy: mikorra, mennyiért, milyen ütemben ... De ne legyünk telhetetlenek - mindennek eljön az ideje. Bogdán A GabcikavD—Nagymarosi Vízlépcső - Hogy miért van a tehénen szájkosár? Egyszerű, csak így engedik fel a buszra... Vízi Lépicső... Fotó: Erdős