A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)

1984-03-02 / 7. szám

A K-épület III. emeletén, a rajzi tanszék mellett néhány helyiség a környéken dúló fes­tések és felújítások ellenére is éveken keresztül megőrizte le­­pusztultságát.­­ Rendszerint azt mondták, minek dolgoz­zunk potyára, ha úgyis itt lesz az audiovizuális stúdió, s ak­kor úgyis mindent újra kell csinálni. Hogy mi lesz ez a stúdió — ami várhatóan szeptembertől már az oktatás szolgálatában áll - Gáborjáni Pétertől, a rajzi tanszék adjunktusától kér­deztem. — A stúdió előtörténete még 1963-ban kezdődött, amikor egy nagy reform kapcsán sok témát megújítottak. Ide tarto­zott az anyag- és felületfor­málás, valamint a térkompozí­ció is. Az első esetében ettől kezdve a hallgatók meghatá­rozott terek valós felületeinek kialakítását kapták feladatul. Elgondolásaikat rögtön a gya­korlatban is kipróbálhatták, mert a három meghatározott anyagra készült terveiket kis modellként saját maguknak kellett megvalósítaniuk. Így nemcsak a kivitelezés techno­lógiáját ismerték meg, de azt is kitapasztalhatták, hogy az egyes felületképző anyagok­ udiovizuális stúdió az építészkaron milyen megoldásokat viselnek el. Volt, aki itt tanulta meg, hiába szereti jobban a fát, mint a fémet, ha fémmel kell dolgoznia, akkor nem használ­hat a fához illeszkedő kialakí­tásokat. A három kisminta után az egyiket meg kellett csinálniuk nagyban is, s a tapasztalatai­kat, indoklásaikat leírva do­kumentációt kellett készíteniük. A térformálásnál is csinál­tunk új dolgokat. Például már 1974-ben használtunk videót a valós terek szimulálására. Be­vezettük azt is, hogy a kis mo­delleket megépítettük nagyban is, s a kicsik változtatásait rög­tön követtük a naggyal is. Ez azért volt fontos, mert a valós tér változásait csak modellen követve, nem érzékeljük annak minden hatását. Persze itt sem maradt el a dokumentá­lás. — Ez igazi csoportmunka volt, mert akik — olykor nyolc­vanan — együtt dolgoztak, nemcsak egymás elgondolásait s azok változásait, fejlődését látták, de az értékelésben, a bírálatban is részt vettek. A tér- és felületformálás idő­közben a rajzoktatás része lett, közös tantárgynév alatt. Ám a fenti módszereket 1978 óta gyakorlatilag nem használjuk. Azt remélem az AV stúdió­tól, hogy ezeket továbbfejleszt­ve - modern technikai háttér­re támaszkodva fogja vissza­hozni. — Ön már 1982 decemberé­ben egy építészkari fórum előtt ismertette az AV-stúdióval kap­csolatos véleményét. Most ar­ra kérem, mondja el: a koráb­bi sík- és térformálásnál mennyivel nyújt majd többet a stúdió? — Az AV-stúdió alapvetően problémahelyzetek megközelí­tésére való. Ez nem feladat­­megoldást jelent, mert az olyan problémát feltételez, amelynek egy megoldása lé­tezik, s mi azt keressük. Az építészeti feladatoknak ezzel szemben több megoldása van, s nekünk ezek között kell optimumot keresnünk. A stú­dió célja, hogy a különböző úton elérhető variációk közül a hallgatók objektív indokok­kal alátámasztva tudjanak vá­lasztani. — Ez úgy hangzik, mintha az építészet mérnökösítése len­ne a cél. Nem vész-e ki ezzel az alkotó ember ráérzése, egyénisége az építészetből? — A hátam borsódzik attól, ha hallom valahol, hogy X építész megálmodta a szállo­dát vagy a színházat. Ilyen ál­­modás egyszerűen nincsen! — Az építészeti munkát az utol­só szögig ki kell dolgozni. Amikor a fizika, kémia és más természettudományos is­meretek teret nyertek az épí­tészképzésben, sokan azt gon­dolták, ettől lesz tudományos ez a szakma. Az emberi kör­nyezet viszonyt továbbra is csak érzelmi úton megközelít­­hetőnek tartották, s ebben lát­ták a művészet helyét. Holott az ember és a környezet kap­csolatát szintén objektív tör­vények, élettani, lélektani, ér­telmi okok határozzák meg. Ezek az okok megfogalmazha­tók, leírhatók, tárolhatók és a lehetőségek közötti választás velük megindokolható. A stú­diónak ez az egyik legfonto­sabb feladata.­­ ön nagyon nagy jelen­tőséget tulajdonít az eredmé­nyek megfogalmazásának, mi­lyen eredményeket vár ettől? — Általános tapasztalatom, hogy a szakmai kifejezőképes­sége — még a végzős hallga­tóknak is - igen gyenge. A későbbiekben ez nemcsak az egymás közötti kommunikációt nehezíti meg, de a megközelí­tések során elért eredményeik elfogadtatását, a kutatások so­rán szerzett tapasztalataik fel­halmozását, továbbadását is. A stúdió céljai­­ és eszkö­zei­­ között szerepel adat­bank létrehozása is, mely szó­beli, vizuális és számszerűsí­tett formában, részben számí­tógépen tartalmazná az addig ott végzett vizsgálatok eredmé­nyeit.­­ Minden új probléma kutatása már az első szakasz­ban támaszkodna a korábban feldolgozott hasonló problé­máknak az adatbankban tárolt eredményeire. Az építészmérnök nagyon sok más szakma képviselőjével kell, hogy együtt dolgozzon munkája során. S csak akkor születhetnek értelmes kompro­misszumok, ha az építész közérthetően meg tudja fogal­mazni, mit és miért kíván a másik szakma képviselőjétől. A korrekt nyelvi kifejezések megkeresése ráadásul még fejleszti, „fegyelmezi" is a gondolkodást. A megfogalma­zás közben új kapuk is nyíl­hatnak, ami visszahat a vizuá­lis tevékenységre. - Milyen lehetőségeket nyújt majd minderre a stúdió? ■ — Az egyik helyiségben mun­kaasztalok vannak, ahol a résztvevők maguk készíthetik a tanulmányozandó modelleket, kismintákat, felülettanulmá­­nyokat. Ide kapcsolódik a fo­tólabor, mely a videostúdióval együtt a folyamat dokumentá­lását teszi lehetővé. Lesz még vetítőhelyiség, és már említet­tem az adatbankot. A labor legérdekesebb ré­sze a 7x17 méteres manipulá­ciós tér, ami úgy van kiala­kítva, hogy benne a modelle­ket nagyban, „bejárhatóbban” is meg lehessen építeni. A tér világítása és hangosítása az irányítófülkéből vezérelhető. Ennek segítségével a modell optikai és akusztikai tulajdon­ságai kimérhetőek. Lehetőség van például arra is, hogy az irányítópulton kikevert színek­kel, pontosabban az ennek megfelelő fényekkel próbafes­tést végezzünk a modell felü­letein, vagy a napozógép se­gítségével előállíthassuk a ter­vezett épületet érő bármely Kortstrukti természetes megvilágítási le­hetőséget. Továbbá a stúdió technikai berendezései nem utolsósorban azt szolgálják, hogy a helyi­ségben szimulálni tudjuk a­­problémához kötődő természe­tes környezetet, s az elgondo­lásoknak az ezzel való össz­hangját itt helyben kontrollál­ni tudjuk. - Elkészülte után kinek a rendelkezésére fog állni az AV- stúdió? — Még nincsen döntés a fel­használási rendről, de meg­győződésem, hogy a stúdió kínálta lehetőségek nem köt­hetők egyetlen tárgyhoz, tan­székhez, sőt azt is természetes­nek tartom, hogy az építőkar­ról is átjöhessenek egyes prob­lémákat megvizsgálni. A stúdió tulajdonképpen speciális munkamódszerre ad lehetőséget, szabályozott meg­közelítésre, melynek során az elgondolásokat, részeredmé­nyeket rögtön alá lehet vetni a társak kritikájának és a gya­korlat kontrolljának.­­ Ennek a folyamatnak olyan jelentős pedagógiai hatása lehet, mely­ből a tanszéki elkülönültség alapján senkit sem szabad ki­zárni. Katona József Kreafi Dem­on sir a ii • •Ötszáz egyetem adatai nyolcezer kötetben A JM XXXI. 4. számában közölt „Az egyetemfejlesztési koncepció tanszéki vitái" cí­mű cikk kapcsán szeretném fel­hívni az érdeklődők figyelmét, hogy a központi könyvtárban létezik egy úgynevezett „Egye­temi gyűjtemény", amely kül­földi egyetemek, főiskolák tá­jékoztató kiadványait tartal­mazza. A műszaki felsőoktatás fejlesztése, a reformok kidolgo­zása során segítséget nyújthat a szakirodalom és az olyan ok­tatási dokumentum, amelyet ez a 8 ezer kötetes gyűjtemény magában foglal. A felsőoktatási intézmények igyekeznek széles körű tájékoz­tatást adni tevékenységükről, és ezt évkönyvek, jelentések, tantervek, tantárgyprogramok, különböző ismertetők közreadá­sával érik el. Az oktatás és ne­velés területén világszerte je­lentkező nehézségek, az egye­temekkel szemben támasztott igények növekedése miatt ez a tájékoztatás mind nagyobb jelentőségűvé válik más intéz­mények, más országok oktatói számára is. Ezért határozta el a központi könyvtár 1954-ben az egyetemi gyűjtemény létre­hozását, különgyűjteményként való kezelését, majd 1964-től ennek egyre nagyobb arányú fejlesztését. A világ minden ré­széből érkező publikációk 33 ország mintegy 500 intézményét képviselik. Nem kizárólag mű­szaki felsőoktatási intézmények kiadványait gyűjtjük, hanem olyan egyetemek tájékoztatóit is, amelyek műszaki vagy ter­mészettudományi karokkal ren­delkeznek, illetve e szakterüle­teken is nyújtanak képzést. E gyűjteményben sokoldalú tájékoztatást találnak oktatók, hallgatók egyaránt. Számos kérdésre ad választ az egyete­mek szervezetével, az oktató­munkával, a tanulmányi rend­del, tantervekkel és tantárgy­programokkal, a fejlődés irány­zataival, a tudományos munká­val, a diákszervezetek tevé­kenységével kapcsolatban. E forrásanyag információinak felhasználásával indította meg intézményünk az „Európai mű­szaki egyetemek és főiskolák szakosítási rendje" című soro­zatot, amelynek eddig megje­lent kötetei a következő orszá­gok felsőoktatását ismertetik: Szovjetunió, Olaszország, Bene­lux államok, Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, Ausztria, Svájc, Norvégia, Svéd­ország. Az egyes kötetek a megjelenés évében érvényes adatokat tartalmazzák. Jelen­leg az NSZK-kötet nyomdai előkészítő munkálatai folynak, és még ebben az évben megje­lenik. A központi könyvtár felada­tának tekinti, hogy a hazai és jelentős külföldi műszaki egye­temek és főiskolák szervezeti kiadványait az egyetem okta­tói, kutatói és minden érdek­lődő számára hozzáférhetővé tegye. Fonyó Istvánné az „Egyetemi gyűjtemény” kezelője, központi könyvtár „1984-ben nem indul új nagyberuházás. A szakemberek hozzálátnak a Cabcikovo- Nagymarosi Vízlépcső kivitele­zésének előkészítéséhez." (Újsághír, 1984. február) Szóval, mégiscsak beindul! Az elmúlt évek (évtizedek?!) során sikerült a közvéleményt GM­-ügyben úgy összezavarni, hogy még a legtájékozottabb újságolvasó is csak kapkodta a fejét: most felépül vagy sem, s ha igen, hogyan, mi­ként, mikorra ...? Az ötvenes évek eufóriájában a visegrá­di vízlépcső felépítése is ko­molyan szóba került, aztán a hatvanas évek elején úgyszin­tén, de a tervezgetésekre és találgatásokra csak 1978-ban kaptuk meg a konkrét választ: magyar-csehszlovák államközi szerződést írtak alá a Gabci­­kovo—Nagymarosi Vízlépcső felépítésére. Nem árt hangsú­lyozni, hogy ez a szerződés a mai napig is változatlanul érvényben van, tehát minden egyoldalú módosítási kísérlet nemzetközi jogi (és politikai!) konzekvenciákkal járna. A magyar sajtóban mindazonál­tal időről időre olyan cikkek és tanulmányok is megjelen­nek, amelyek egyes részletei­ben (vagy teljes egészében) kritizálják a GN­-re vonatko­zó terveket. Néha nem is egé­szen eredménytelenül, már ami a laikus közvélemény orientá­lását illeti (Ld. Valóság, 1981/11. szám). A felső fórumokon zajló vi­tákról és döntésekről vajmi ke­vés szivárgott ki, így érthető, hogy mindenki csak találga­tott: pénzhiány vagy az alap­­koncepció hibája okozza a nagy hallgatást és a több éves csúszást — mivelhogy az ere­deti elképzelések szerint 1990- re már be is kellett volna fe­jezni a beruházást. Most pedig­­itt ez a nyúl­farknyi újsághír... Vajon mi történhetett a ku­lisszák mögött?! Változott az eredeti elképzelés vagy sem, mi lesz az új határidő, figye­lembe vették-e a szakmai és laikus körökből származó ki­­sebb-nagyobb ellenvetéseket... Megannyi kérdés, amelyről szí­vesen olvasnánk egy „hivata­los” tanulmányt. Ennek hiá­nyában viszont megpróbálunk a saját erőnkből választ kap­ni néhány ominózus kérdésre. A válaszért nem is kell túl­ságosan messze mennünk, hi­szen dr. Kozák Miklós egyete­mi tanár, a vízgazdálkodási és vízépítési­­intézet igazgatója, tagja több, a GM­-t vizsgáló bizottságnak. — Elöljáróban szeretném le­szögezni, hogy a Gabcikovo— Nagymarosi Vízlépcsőnek csak a szakmai részével foglalko­zom, az építkezés politikai, gazdasági vagy pénzügyi vo­natkozásai nem tartoznak rám, ezért ezzel kapcsolatos kérdé­sekre nem áll módomban vá­laszolni. 1980 óta veszek részt azon akadémiai, illetve kor­mányszintű bizottságok munká­jában, amelyeket abból a cél­ból hoztak létre, hogy szigorú szakmai szempontok alapján megvizsgálják: a tervezők fi­gyelembe vették-e az összes tényezőt a GNV kapcsán. En­nek érdekében jó néhány szá­mítást és vizsgálatot végeztünk el, konzultáltunk külföldi szak­értőkkel, és a helyszínen ta­nulmányoztunk több, a GNV- hez hasonló vízlépcsőt. — Az eredmény? — Véleményünk szerint a GNV alapkoncepciója ma is jó, helyes megépítés esetén ez a beruházás hatékonyan szol­gálja a gazdaságos energia­­termelést, a térség árvízvédel­mét, belvízrendezését, víziköz­lekedését, sőt kommunális rendszerét, területfejlesztését is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan részlet­­kérdések, amelyek a továb­biakban tisztázásra ne szorul­nának. — Például?­­ A külföldi tapasztalatokat figyelembe véve elengedhetet­lennek tűnik egy komplex kör­nyezeti hatásvizsgálati tanul­mány elkészítése. Ennek kere­tében tovább kell vizsgálni a vízminőséggel kapcsolatos kér­déseket, a szigetközi szivárog­tató rendszer tökéletesítését, a térség mezőgazdasági haszno­sítását, a településfejlesztési és általános környezetvédelmi fel­adatokat.­­ Mi lesz a Szigetközzel? — Sok rémhír kering ezzel kapcsolatban, de véleményem szerint a kis mellékágakat, csa­tornákat felhasználó szivárog­tató rendszer megoldja az it­teni mezőgazdaság problé­máit, a talajvízszint megfelelő magasságú lesz.­­ És a Duna-kanyar szép­sége?! — Általános tapasztalat, és erről én személyesen is sok helyütt meggyőződhettem: nincs a világon egyetlen olyan jól megépített vízlépcső, amely ne tette volna szebbé a tájat az eredetinél. Szerintem ilyen lesz a GM­ is. — Az ötödévesek tehát nem jutnak hozzá újabb, szenzá­ciós hazai anyaghoz? - Biztos vagyok benne, hogy nem. E titokzatosnak tűnő utolsó kérdésnek az a háttere, hogy Kozák Miklós immár négy jegy­zetet írt „Vízépítési hibák” címmel, s e témával foglalko­zó előadásai messzi földön hí­resek. Még soha nem kellett ka­talógust tartani, minden hall­gató megjelenik, akiben csak egy kicsit buzog a szakmai vér. A tanszék egyébként a csúcsüzemi energiatermeléssel kapcsolatos gépi számításokkal konkrét segítséget is nyújtott. Haszpra professzor pedig a szigetközi szivárgásokkal kap­csolatos kutatásokat irányítja. A kérdések egy (szakmai) részére tehát választ kaptunk Kozák professzor jóvoltából, az viszont még nincs tisztázva, hogy: mikorra, mennyiért, mi­lyen ütemben ... De ne le­gyünk telhetetlenek - minden­nek eljön az ideje. Bogdán A GabcikavD—Nagymarosi Vízlépcső - Hogy miért van a tehénen szájkosár? Egyszerű, csak így engedik fel a buszra... Vízi Lépi­cső... Fotó: Erdős

Next