A Jövő Mérnöke, 1989 (36. évfolyam, 1-31. szám)
1989-02-03 / 1. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■OVO MÉRNÖKE A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMARA: 3 FORINT 1989. FEBRUÁR 3. Megkérdeztük a minisztert Szokott ön lobbyzni? Vannak-e lobbyk a felsőoktatásban? Lobbyzik-e a miniszter? Két részre szakad a minisztérium? Van-e a miniszternek diákmegmozdulás-ellenes stratégiája? Öszszetartozó fogalmak-e az intézményi önállóság és a pénztelenség? Összeegyeztethető-e a nyitott tagozatok léte az oktatási színvonal megőrzésével, avagy: lehet-e majd a jövőben pénzért egyetemi végzettséget szerezni? — Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Czibere Tibor művelődési minisztertől. — Felsőoktatási körökben elterjedt az a nézet, miszerint a Művelődési Minisztérium ütközőszerepet tölt be az oktatás, kiemelten a felsőoktatás és a kormány között. Mi erről az ön véleménye? — Én csak arról tudok beszélni, hogy vajon én töltök-e be ilyen szerepet. Ugyanis a kormánynak nem a minisztérium, hanem a miniszter a tagja, következésképpen ott nem lehet ütközőszerep az övé. A felsőoktatás fejlesztése, korszerűsítése anyagi feltételek biztosítása nélkül nem megy, és ezekért a feltételekért még az ütközést is vállalnom kell. De mindjárt hozzá szeretném tenni, hogy a kormány éppúgy a felsőoktatás mellett van, miként a művelődési miniszter. Ez alaptétel. Ugyanakkor tudom, hogy bizonyos körökben nem vették jó néven, hogy a műszaki felsőoktatásból kerültem a tárca élére. De ez nem jelenti azt, hogy ütközőszerepre lennék kárhoztatva. Már csak azért sem, mert a humán tudományok érdekében, az universitas gondolat jegyében tevékenykedtem a műszaki felsőoktatásban, s talán éppen ezért is esett rám a választás, mert a humaniórák iránti affinitásomról tanúbizonyságot tettem. — Kiket értsünk a „bizonyos körök” alatt? Helyénvalónak tartja itt a lobby szót? — Ezt a szót lehetőleg az én számba ne adja! Én egy kicsit másképp értelmezem ezt a szót. — Kétségtelen, azokban az országokban, ahol a lobbyzást törvényekkel szabályozzák, sokkal pozitívabb kicsengése van ennek a szónak, Magyarországon viszont egyértelműen negatívan értelmezik. — Nézze, én nem lobbyzom. Pontosan azért, mert ehhez a szóhoz nagyon sok negatív értelmezés kötődik. Én megőrzöm az érintetlenségemet, hogy adott esetben bármilyen irányban felléphessek a felsőoktatás érdekében. — Ez azt is jelenti, hogy attól, hogy ön miniszter lett, nem változott a szemlélete? — Persze hogy nem. Miért változott volna? A megbízatásom lejártával egyetemi oktató-kutató tevékenységemet ott kívánom folytatni, ahol az elmúlt nyáron megszakítottam. Most ősszel töltöttem be ötvennyolcadik életévemet, s akadémikusként még lesz lehetőségem — miniszteri megbízatásom lejártával — eredeti munkámhoz visszatérni. Ebbéli szándékom is segít abban, hogy szemléletem ne változzon. — Ha a Minisztertanácson belül a jelenlegi gazdasági és politikai koncepció szerint fontossági sorrendbe állítjuk a tárcákat, hol helyezkedik el a Művelődési Minisztérium? — Nem vállalom az utolsó helyet. Az tény, hogy a művelődési tárcának nincs, illetve minimális a bevétele, így féte a nemzeti jövedelemtől függ. Ebből következően a súlya is ettől függ, legalábbis gazdasági értelemben. Ugyanakkor politikailag az első helyek egyikére sorolom a Művelődési Minisztériumot. Hiszen a kormány kultúrpolitikája, oktatáspolitikája igen fontos és el nem hanyagolható szerepet tölt be a társadalomban. — Véleménye szerint a kormány több tagja egyetért önnel a Művelődési Minisztérium tevékenységének politikai megítélésében? — A miniszterelnök biztosan. Persze az is igaz, hogy a funkcionális feladatokat ellátó tárcák vezetői a gazdaság működését helyezik mini-ndenek elé. Ez természetes, hiszen nekik ez a dolguk. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy most gazdasági mélyponton van az ország, és amikor új stratégiát kell kialakítani, akkor a gazdaságpolitikának nyilvánvalóan prioritást kell adni. Igaz-e az a pletyka, hogy a Művelődési Minisztérium kettészakad, külön oktatási és külön Kulturális Minisztériummá? — Nem tudok ilyen elképzelésről. — Nem is volna jó? — Külön oktatási és külön kulturális minisztériummá szétválasztani a közeljövőben nem lenne indokolható. Egyébként ilyen volt már, megismétlése nem lenne bölcs dolog. Külföldön több példa is van az elkülönített változatokra. Még olyan példa is található, ahol a felsőoktatás és a tudományos kutatás egy tárca feladatkörébe van utalva. Nálunk ezek egyelőre nem aktuálisak. — Léteznek-e a felsőoktatáson belül lobbyk? — Kérem, ezt talán ítéljék meg mások! Én mindenesetre nagyon örülnék annak, ha egy nagy felsőoktatási lobby lenne (a szó nemesebb értelmében), amelyik mindig a progreszszió irányába mozdulna el. A törekvésem most is az, hogy az egyszer már említett univerzitás-gondolat, amely a kultúra egyetemességét tekinti alapértéknek, minél szélesebb körben megvalósuljon a honi felsőoktatásban is. Őszintén örülök, hogy ezért már tehettem is valamit, amikor a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bevezettük a jogi képzést és utána elindítottuk a közgazdászképzést is. — Mi a véleménye arról, hogy az ön miniszterségét úgy értelmezik, mint a műszaki lobby hatalomra kerülését a felsőoktatás irányításán belül? — Én is találkoztam már ilyen vélekedéssel, de még akkor, amikor még csak szóba sem került az én miniszteri megbízatásom. Akkor sem fogadtam ezt el és ma sem. Nincs a Művelődési Minisztériumban semmiféle lobby sem a felsőoktatáson belül, sem más területen. — Ha nem? — Nézze, a felsőoktatásért felelős miniszterhelyettes bölcsész diplomával rendelkezik, de ez nem ok lobbyzásra. Én abban hiszek, hogy a reáliák és a humaniórák együtt képezzenek olyan értékeket, amelyeket ha szétválasztanak, akár az egyik, akár a másik oldaláról, az nem használ, hanem csak árt az embereknek, az emberiségnek, a népnek, az értelműiségnek, mindenkinek. — ön tárgyalt az őszi diákmegmozdulások küldötteivel. Ez alapján milyennek tartja vitakultúrájukat? Véleménye szerint kialakultak-e már a döntésekbe való beleszólás kulturált formái? — Azoknak a vitakultúrája, akikkel tárgyaltam, nem volt kifogásolható. A diákmegmozdulásokkal kapcsolatban inkább ott látokbizonyos problémát, hogy a hallgatóság egyes képviselőinek a demokrácia működéséről néha különös elképzeléseik vannak. Szerintem az nem demokrácia, amikor az egyik fél diktatúrájaérvényesül. Márpedig a hallgatók megmozdulásaikkal — lehet, hogy az előző, nem éppen demokratikus időszak reflexiójaként gyakran — a saját diktatúrájukat akarják érvényesíteni. Márpedig tudni kell, hogy amikor valaki részt vesz egy intézményi tanácsülésen, ahol különféle nézetek csapnak össze, van úgy, hogy egyetértenek vele, de előfordul az is, hogy nem. Úgy gondolom, az utóbbi esetet nem szabad vereségként felfogni. Azzal a szándékkal kell egy tanácsülésre menni, hogy nézeteinket és érveinket ott ismertetjük, mert ezzel segítjük a döntéshozatalt. De vannak azért jó tapasztalataim is. A különböző egyetemi tanácsok hallgató tagjainak kulturált megnyilatkozásait, fejlett vitakészségét, átgondolt érvelését látva, úgy gondolom, hogy kialakultak már a döntésekbe való beleszólás kulturált formái is. — Kidolgoztak-e valamilyen stratégiát újabb diákmegmozdulásokra számítva? — Nincs ilyen stratégiánk. Azzal — azt hiszem — még számolnunk kell, hogy a diákság jogos, vagy jogosnak vélt követelésekkel kollektíven lép fel. Ilyenkor a kölcsönösen elfogadható megoldásra kell mindkét félnek törekednie. De az sem kizárt, hogy a diákmegmozdulások bizonyos akuttá vált problémák megoldását segítik, siettetik. — Lát-e a felsőoktatáson belül strukturális problémákat? — Igen, mégpedig a legnagyobb problémát abban látom, hogy az összhang nem egészen harmonikus még a főiskolák és az egyetemek között. A műszaki felsőoktatás területén vannak tapasztalataim, hogy hogyan lehetne ezeket a problémákat megoldani. Úgy vélem, hogy a többi területen sem megoldhatatlanok a strukturális problémák. A közeljövőben kidolgozzuk a felsőoktatás hálózati fejlesztésének tervezetét, amit aztán majd intézményeinkben vitára is bocsátunk. Ebben részletesen kidolgozzuk a teendőket, beleértve a struktúra átalakításával kapcsolatosokat is. — Mire volna nagyobb szüksége a felsőoktatásnak, ha a következők közül csak egyet választhatna: jó oktatók, jó jegyzetek, vagy több pénz? — A jelenlegi helyzetben elsősorban több pénzre volna szükség. De szeretném kiemelni, hogy csak pénzzel nem lehet az előttünk álló feladatokat megoldani." — Ha több pénzzel gazdálkodhatna, mit tartana a felsőoktatás fejlesztésén belül elsődleges feladatnak? Ezen belül a műszaki vagy a humán terület kapna prioritást? — Ez egy jó kérdés. Ahhoz, hogy Magyarországon a szakképzés korszerű szintre emelkedjen, nem elég csak műszaki területre koncentrálni, hiszen ahhoz a nyelvoktatás fejlesztését is szorgalmazni kell. Ehhez nyelvtanárok kellenek és innen már csak egy lépés a tanárképzés fejlesztése, amely hoszszabb távon a felsőoktatás merítési bázisának, kiszélesedését eredményezi, azaz megnő az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők tudásszintje is. Tehát a műszaki és a humán területek között mindenkor legfeljebb , egy éppen aktuális fontossági sorrendet lehet megállapítani. A jelenlegi helyzetben az ország gazdaságának gyors talpraállítása érdekében, úgy tűnik, hogy a műszaki és a gazdasági felsőfokú képzés fejlesztésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni. A műszaki felsőoktatás ráadásul műszerigényes is, s emiatt pénzigényesebb is a többi területnél. A felsőoktatáson belül a minisztérium által is megfogalmazott cél az intézmények önállóságának növelése, ez azonban a minisztérium irányító szerepének csökkenésével jár együtt. Van-e ebben a kérdésben érdekellentét a minisztérium és a felsőoktatási intézmények között? — Érdekellentét nincs, mert mindkét félnek az az érdeke, hogy önálló, szuverén módon, magas színvonalon valósítsák meg a nemzetközi követelményeknek megfelelő szakemberek képzését. Az intézmények önállóságából nem szabad féltékenységi kérdést csinálni. Ott kell dönteni, ott fontos az önállóság, ahol a mindennapi csatát vívják, márpedig ez az intézményekben folyik. A minisztérium felelőssége az, hogy e csata vívása nemzetközi mércével is mérhető, megfelelő színvonalon történjen. — ön szerint mennyire összetartozó fogalmak az önállóság és a pénztelenség? — Nem összetartozó fogalmak. Legfeljebb akkor, ha az intézmények úgy fogalmazzák meg, hogy a függetlenségük egy szeletét feláldoznák azért, hogy több pénzt kapjanak. — Ha a költségvetés nem fedezi a fenntartási költségeiket sem, megnő a függésük az ipartól. Ha az ipar tudományigényes, akkor nem is baj, ha függenek az ipartól. A tudományigényes gazdaság és korszerű felsőoktatás szoros korrelációban áll egymással. Egyik a másikra kölcsönösen hat, s ebből mindkettőnek előnye származik. — Igaz-e a hír, miszerint ha nyitott egyetemeket nem is, de nyitott tagozatok létrejöttét szorgalmazza a minisztérium? Ön szerint összeegyeztethető lesz-e a nyitott tagozatokon folyó — a hírek szerint térítéses — képzés az oktatási színvonal megőrzésével? — A nyitott tagozatok létrejöttét nem a minisztérium szorgalmazza, hanem azok az intézmények, amelyek vállalkoznának erre. Azok sem öncélúan, hanem egy jelentkező társadalmi igény kielégítésére. Azt el tudom fogadni, hogy kísérletképpen egy, vagy akár több nyitott tagozat is beinduljon az országban, de csak úgy, ha az állami oktatás követelményrendszerét maradéktalanul teljesítik. Ha az intézmények pénzügyeit nézzük, véleményem szerint reális a veszély, hogy az intézményeket a pénzes képzés növelésének érdeke a követelmények csökkentésére készteti. Ha mélyebben belemennénk, akkor először azt a kérdést kellene feltenni, hogy az állami intézményeknek kell-e a nyitott tagozatok működtetésére vállalkozniuk. Ugyanis a nyugati open university kifejezésnek a magyar szóhasználatban a szabadegyetem felel meg. Ezek sok vonatkozásban olyanok, mint a TIT szabadegyetemei. El tudom képzelni, hogy a nyelvoktatás területén működőkhöz hasonlóan, más területeken is legyen lehetőség szabadegyetem elvégzése után a hallgatóknak állami vizsgáztató bizottság előtt vizsgát tenni, és erről bizonyítványt kapni. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy a nyitott tagozaton anyagilag érdekelt oktatókból öszszeállított vizsgabizottság előtt vizsgázzanak a hallgatók, s így szerezzenek diplomát.. . Ha ma kellene döntenie, az új tapasztalatok birtokában vállalná-e a művelődési miniszter tisztét? — Egy évvel ezelőtt, amikor a felkérésre igent mondtam, a zajló folyamatok nagy része még nem volt előre látható. Ha a jelenlegi helyzetben ugyanúgy, ugyanazokkal az érvekkel fogalmazódna ■meg a felkérés, mint egyévvel ezelőtt, nehéz volna egyből válaszolni. A feladat növekedett, komplexebbé vált, de növekedett a feladat, szépsége, nagyszerűsége is ilyen ■erőtérben mindazt végrehajtani, amire vállalkoztam, sokkal nagyobb és férfiasabb feladat, mint ahogyan egy évvel ezelőtt tűnt. És én nem az vagyok, aki a feladat, a problémák elől menekül. Rimóczi Károly Fotó: Köves Szilvia A lap tartalmából: A tanszékvezető válaszol a vádakra, majd felmentését kéri és távozik — „Ilyen sok zseniális emberünk volna?” — kérdezzük a pártértekezlet előtt Elvtárs, NE zárd ki a sztrájkoló diákot! — Szex és kormánypolitika... m A következő szám tartalmából: A matematikaprofesszornak marxizmusa van _ A KISZ KB titkára a szervezet, az egyetem KISZ-titkára saját jövőjéről nyilatkozik — Rémeket látunk népszavazás után — Nyelvi továbbképzés, pályázatok — Hogyan is voltak azok a 85-ös választások? — Ilola, Barcelona?... Pártértekezleti előzetes — Nívódíjasok lettünk — Újságíró-kongresszus ... És ami fér