A Jövő Mérnöke, 1999 (46. évfolyam, 1-16. szám)
1999-02-10 / 1. szám
4 A JÖVŐ EMBERE: Új elnök áll január elseje óta az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala élén. Az államtitkári ranggal járó posztot dr. Török Ádám tölti be, aki neves közgazdász, s korábban az MTA Ipar- és Vállalatgazdaság-kutató Intézetének igazgatója volt. Nem áll messze tőle a műszaki világ, kutatóként évekig iparfejlesztési, vállalat-gazdaságtani és -irányítási kérdésekkel foglalkozott, s jól ismeri a műszaki felsőoktatás helyzetét, gondjait is. Kezdjük a bűvös számokkal: 0,6 vagy 0,5 - netán még kevesebb? A GDP hány százalékát fordítják ma Magyarországon kutatásra, fejlesztésre? - Én a 0,6 százalékot szeretném elfogadtatni a politikusokkal, a költségvetéssel. Nagyjából ez a mai arány is. - Miközben a fejlett országokban a nemzeti össztermék 2 százalékát szánják e területre... - Nem szabad elfelejteni, hogy nálunk a kutatások fajlagos költségei jóval alacsonyabbak.Sajnos, ebben benne foglaltatik a kutatók alacsony fizetése is. Kétségtelen, hogy az ő anyagi megbecsülésük terén még sok a teendő, de ez a téma már túl messzire vezet; a rendezés a gazdaság tűrőképességének és bonyolult társadalmi érdekegyeztetéseknek a függvénye.) Ugyanakkor a hazai intézményi struktúra is jelentősen eltér a fejlett országokétól. Az összehasonlítás bizonyos téren tehát félrevezető lehet. A két százalék valóban ideális arány, és jó volna megközelíteni. De a nyolcvanas években, mikor nálunk is a nemzeti jövedelem 2 százaléka jutott a kutatásra-fejlesztésre, egy torz szerkezetű, mesterségesen felduzzasztott, állami tervgazdálkodás keretében működő ipart és ehhez rendelt kutatóintézeti hálózatot tartott fenn az ország. Ez a KGST diktátumai alapján, kevéssé hatékonyan működött. Az akadémiai intézetekben és az egyetemeken ugyanakkor szintén folytak - igen magas színvonalú - kutatások, komoly szellemi műhelyek jöttek létre. Ezt a széttagolt, három szintű hálózatot örököltük tehát, amelyből egy korszerű, új struktúrát kell teremteni, összehangolva a több helyen (olykor párhuzamosan) folyó munkát. A nagy ipari tervezőintézetek leépítése már a rendszerváltás után elkezdődött, de a a tudományos kutatás és fejlesztés új stratégiáinak kidolgozása, a gyökeres változtatás hosszabb időt vesz igénybe. - A multinacionális cégekkel, a fejlett iparral együtt hozzánk beáramló új technológiák, a készen kapott rendszerek, módszerek nem veszik el a hazai kutatók kenyerét? Van-e esélyük, hogy a nemzetközi élmezőnyben maradjanak? - Kiváló tudósaink vannak. De tradícióink egy jóval merevebb szisztémában gyökereznek, mint amivel ma versenyképesek lehetnénk. (A kutatások fellegvárának tekinthető Magyar Tudományos Akadémia is a kevésbé rugalmas, inkább tekintélyelvű poroszos-oroszos-franciás modellt örökölte, az amerikai és a nyitottabb nyugat-európai mintával szemben. Emiatt az MTA nehezebben is tud alkalmazkodni az új körülményekhez. Tudomásul kell vennünk, hogy a magányosan, szobájuk mélyén dolgozó tudósok korszaka lejárt. Kutatóinknak meg kell tanulniuk a pályázást és az önmenedzselést, hogy találmányaikat, eredményeiket el is tudják adni. Az alkalmazott kutatásoknak mindenképpen nagyobb teret kell kapniuk, és lényegesen le kellene rövidülnie az ötlettől a megvalósításig tartó, ma sokszor mérhetetlen hosszú útnak. Az OMFB éppen a gyakorlatban megvalósítható kutatásokat támogatja pályázataival. - Hogyan vélekedik a műszaki felsőoktatásról? Híve-e a kutatóegyetemeknek? - A műszaki fejlődés legfőbb letéteményesei az egyetemek, a Budapesti Műszaki Egyetemmel az élen. Az új követelményeknek megfelelő műszaki értelmiség képzéséhez a magas színvonalú tudományos kutatás elengedhetetlen. Legalább ilyen fontos azonban az is, hogy korszerű tudásanyagot nyújtson az egyetem a hallgatóknak a szorosan vett szakmai ismeretanyagon kívül. A mérnök ma már nem lehet meg anélkül, hogy a gazdasági folyamatokat átlássa, képes legyen alkalmazkodni, menedzserként is meg kell állnia a helyét a gyorsan változó, folyton megújuló követelményrendszerben. A műszaki értelmiség igényli is ezt. Fontos kezdeményezés a Műegyetemen most létrejött új Gazdaságtudományi Kar, amely sokoldalúbbá teheti a képzést, és segíthet abban, hogy a nemzetközi piacon is könnyebben „eladhatóvá” váljanak a hagyományosan jól képzett és invenciózus magyar mérnökök. - Mit tart követendő - és követhető - mintának a fejlett országok tapasztalatai közül? - Az élvonalat szerintem az amerikai szervezettség jelképezi: ott sokcsatornás finanszírozású, nagyon hatékony, rugalmas és jól összehangolt az egyetemeken folyó kutatómunka. Az USA-ban számunkra a legtanulságosabb az a módszer lehet, ahogy az alapítványok és az egyetemi tanszékek közvetlenül együttműködnek. A nagy ipari fejlesztő- és kutatóhelyek, s az általuk létrehozott alapítványok szinte bent élnek az egyetemeken; nemcsak szponzorálják a kutatásokat, de onnan merítik, sőt ott „nevelik ki” leendő szakembergárdájukat. Anyagi biztonságot, de egyúttal presztízst is jelent ez az egyetemeknek, és nagyon szoros kötődést a tudományos kutatás és az innovációs világ között. Nemrégiben az OMFB-t a Gazdasági Minisztérium irányítása alá vonták. Hogyan áll ma a testület anyagilag, mekkora a szakmai súlya, beleszólási esélye az iparfejlesztési politikába, a kutatást érintő fontos politikai, gazdasági döntésekbe? Az általunk felhasználható keret nominálértékben nem változott, reálértékben természetesen csökkent. Szeretném, ha meg tudnánk őrizni a mai szinten, hiszen az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak fontos tudományszervezési és -koordinációs szerepköre van, ezenkívül számos kutatást finanszíroz pályázati úton. De a legfontosabb dolgok egyikének azt tekintem, hogy a közvéleményben is tudatosodjék: erre a területre több pénzt kell fordítani, igyekszem ezt képviselni az OMFB élén.is