A MTA KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK ÉVKÖNYVE 2. (1958-1959)
Friss István: Előszó
és cukorrépa termelés alakulásáról, kettő pedig pénzügyi jellegűt: Schmidt Ádám dolgozata az adóztatásról és Gergely Istváné a jövedelmezőségről. A többi cikk közül a tematika csak kettőt fűz szorosabban össze, mégpedig Jávorka Editét, mely a munkások-alkalmazottak és a parasztság életszínvonaláról, valamint Berényi Józsefét, mely a jövedelemszóródásról szól. Sóky Dezső cikke a szocialista országok nemzeti jövedelmének összehasonlításáról egy, a szocialista országok közti munkamegosztással kapcsolatban felvetődött kérdést igyekszik megvilágítani. Göncöl György tanulmánya a modern burzsoá elméletet és kapitalista gyakorlatot vizsgálja a marxi elmélet fényében. Molnár Ferenc dolgozata pedig a gazdaságilag elmaradott országok legnagyobb problémájának néhány vonását tárja fel. Ez a rövid felsorolás természetesen nem adhat választ a fent felvetett kérdésre, azt csak a cikkek tehetik. Mindössze annyit mutathat meg és akar megmutatni a felsorolás, hogy bár az Évkönyvben tárgyalt problémák eléggé szerteágazók, többségükben mégis néhány nagy kérdéscsoportba tartoznak és gazdasági életünk gyakorlati irányításával függnek össze. Ennyiben megfelelnek Intézetünk alapvető céljának, annak, hogy hozzájáruljunk gazdaságpolitikánknak a mainál tudományosabb megalapozásához és ezáltal a szocializmus építéséhez hazánkban. Úgy véljük, ezt a célt szolgáljuk akkor is, mikor részt veszünk a szocialista országok közös közgazdasági problémáinak kutatásában s mindenekelőtt a szocialista táboron belüli munkamegosztás tudományos megalapozásának munkájában. Megfelelően saját gazdaságunk és a szocialista tábor gazdasága törvényeinek kutatását tekintjük fő feladatunknak, erre összpontosítjuk erőink nagy többségét. De ha Intézetünk fennállásának immár közel öt éve alatt nem is tévesztettük soha szem elől azt az elsőrangú kötelességünket, hogy hozzájáruoljunk gazdaságpolitikánk tudományosabb megalapozásához, távol áll tőlünk, hogy eddigi hozzájárulásunk mértékét túlbecsüljük. Tudjuk, hogy alapjában véve csak kezdeti eredményekre hivatkozhatunk. Tisztában vagyunk erőink korlátoltságával és látjuk munkánk fogyatékosságait. Esetenként rajtunk kívül álló tényezők is gyengítik erőfeszítéseink eredményességét. Az elmélet és a gyakorlat kapcsolata — mint sok más területen — a közgazdaságban sem teljesen kielégítő. Előfordul, hogy egy ipari kutatóintézet megold egy rábízott feladatot, de eredményeit az ipar nem vagy csak nagy késéssel hasznosítja. Ugyanígy előfordul, hogy közgazdászaink rámutatnak egy probléma helyes vagy legalábbis a gyakorlatban alkalmazottnál helyesebb megoldására, de a gyakorlat erről nem vagy csak nagy késéssel vesz tudomást. Előreláthatólag még sokat kell fáradozni, míg ezt megváltoztathatjuk. Néha az elmélet gyakorlati alkalmazását az is meggátolja vagy legalábbis megnehezíti, hogy a gyakorlati feladat megoldása nem várhat, míg a feladat tudományos megoldása megszületik. A gyakorlat kénytelen bizonyos határidőket betartani. Ha a gabona kellően megérett, le kell vágni, nem lehet várni. De a közgazdasági kutató általában a saját maga szabta határidőket sem tartja be. Igaz, egyes kutatások időtartamát nehéz előre felbecsülni. Igaz az is, hogy kutatás közben csaknem mindig felbukkannak előre nem látott nehézségek és problémák. Első pillantásra egyszerűnek tűnő jelenségeknek közelebbi vizsgálatra új, nem sejtett oldalai, vonásai tárulnak fel. Ahol viszont a gyakorlat sürgeti a tudományos megoldást és a gyakorlat nem várhat, ott meg kell találni az elmélet és a gyakorlat egyesítésének módját, akár a kutatás teljességének rovására is. Kutatóinknak meg kell tanulniuk, hogy határidőre ne csak elvállalják, de el is végezzék egyes, a gyakorlattal összefüggő kérdések megoldását. 4