Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-10-24 / 17. szám
( A falu díszes leánya. — Népies beszély. — Csúthy Zsigmondtal. III. (Folytatás.) Barna Mihály uram azon pontokat külön külön levélbe pecsételve elküldte az ifjak násznagyaitól a lelkész úrhoz, ki is azt megolvasván, a kért választ nagyon helyeselve, iskolai jegyzőkönyvéből kiirta észrevételeit úgy mint következik : Érdemes Barna Mihály uram ! Megolvasván kegyelmednek hozzám küldött levelének életbe vágó tartalmát, meg lévén győződve annak hasznos és idvességes voltáról, lelkipásztori kötelességemnél fogva e következő sorokban lelkiismerettel tudósíthatom kegyelmedet: Tímár Istvánt egyszer láttam az Isten házában egy vasárnap délután, de akkor is botránkoztató magaviseletével méltó boszankodásom vonta magára, úgy hogy nem is kívántam többé látni. — Takács Jánost ami illeti: minden vasárnap délután megjelent tanításom hallgatására, és szelíd, jámbor magaviseletével minden jelenlevők közt kitűnően megkülömbözteté magát, épen úgy, mint kegyelmed szelíd, és szép leánya Zsuzsánna. Azért is erkölcsi viseletét tekintve, megérdemli ha azt magának feleségül megnyerheti. Bárdos István, lelkész. Azalatt, mig a násznagyok oda jártak, Barna Mihály uram a bírókhoz intézendő pontjait is feltéve, következő sorok kíséretében: Érdemes Bírák a líraimért! Kegyelmeteket az isteni gondviselés azért rendelte birákól, hogy igazságot szolgáltassanak, hogy igy az Istennek is kedvében legyenek, felkérem tehát azért szeretettel kegyelmeteket, hogy Tímár István és Takács János ifju legényekre vonatkozólag — kik Zsuzsánna leányomat feleségül kéretik maguknak — legyenek szívesek úgy is mint bírák, úgy is mint édes atyák ide zárt pontjaimra minden részrehajlás nélkül adni felvilágokeiket is megtartogatják, s ereklyekint átadják az utókornak. A mely nemzet becsüli múltja nagyjait, az nem veszhet el, mert él emlékeiben. S z e r k. sítást. tör Tímár István és Takács János, nem kerülte vagy egy vagy más alkalommal az Ünnep megrontásáért a falu tömlöcébe. 2-or Megadta-e egyik vagy másik külső és belső elöljáróinak után és útfélen azt a tiszteletet, becsületet, és engedelmességet, melylyel az Isten és emberek törvénye szerint azoknak tartozunk? 3-or Nem ment-e panasz egyik vagy másik ellen az érdemes elöljárósághoz az iránt, hogy kun a határban, vagy ben a faluban, valakinek ökrében, vagy lovában kárt tett, — szénáját, vagy sarjuját titokban lekaszálta, vetésit össze tiprotta, gyümölcsös kertében, vagy szőlőjében megkárosította; — egy szóval: nem tulajdonította-e el, egyik vagy másik felebarátjának ingó vagy ingatlan vagyonát, vagy egészben, vagy részben, vagy titkon, vagy nyilván, vagy erőszakkal, vagy igazság színe alatt?! Ezen pontokat is az illető násznagyok viszik el a bírókhoz, kik is azokat megolvasva , csak egymás szemébe néztek, s végre a bíró szólott: ez a kérés oly méltányos, és igazságos, hogy annak teljesítését meg nem tagadhatjuk; azt hiszem tehát, hogy mindnyájunk véleményét fogom tolmácsolni, ha azt mondom, hogy rá minden hímezés és hámozás nélkül felelünk, úgy mint az igazság hozza magával. Helyesen jegyzé meg biró uram — mondának a többi elöljárók. És most az érdemes ősz jegyző, kezébe fogván pennáját, ezen szavak kíséretében felelt a bírák nevében Barna Mihály uramnak. Megolvasván kegyelmednek pontjai tartalmát, azokra nézve a szent és vallásos ügy érdekében, kötelességünk kegyelmeddel lelkiismeretesen tudatni úgy , mint a dolog előttünk ismeretes és tudva van. Tímár István, mint jegyzőkönyvünk mutatja, több olyan botránkoztató dologért fordult meg előttünk, mely méltó büntetést vont maga után, ennél fogva szívünkből kívánjuk, hogy erkölcsét megjobbítván jámbor maga viselete által tegye magát méltóvá becsülésünkre. Takács Jánost ami illeti: soha semmiféle ügyben nem volt előttünk, mert jól tudván azt, hogy ki botránkoztató magavise l66