Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-10-31 / 18. szám
288 — Ugyan kitől ha merem kérdeni ? — Emlékezzék csak a falu költőjére, ki kegyedről megemlékezett midőn a boszuálló Zebaeth gondjaira bízta. — Te beszéltél vele ? — Látta uraságod ötét ? — kérdék majd nem egyszerre a pap és rektor. — Tán komának akarja rektor uram hívni, hogy úgy tudakolja. — Vőlegénynek — vévé át a szót a tiszteletes. Te barátom tévedésben vagy. Szaday Pál, kit te megbízásod szerint a Zebaóth gondjaira bíztál, Gergely napkor eltávozott tőlünk; Kardos Juliska pedig itthon van, s epedve várja vándor vőlegényét Dallost, a falu költőjét, s ép azért hivatom jelenlegi rektor Gerey Péter urat, hogy mostanában nem hallott-e bizonyost Dallos tartózkodási helyéről. — Tehát a rektor és neje elváltak ? — Épen nem. — Mindent meg fogsz érteni, szólt a lelkész, és csöngetett s a belépő harangozót Kardos Ferenc kurátorért küldötte. Csokonai további felvilágosításig megnyugodott, s csak a rektortól kért bocsánatot, ha a barátságtalan üdvözletét nem illetékesen kézbesítette. Nem sokára visszajött a harangozó, s azt a hírt hozta, hogy a háznál egy lélek sincs otthon, s mint a szomszédok mondják Kardos Ferencné ma reggel betegeskedő leányával együtt P .. .de mentek látogatóba, az öreg Kardos pedig a szöllőhegyre rándult ki — —búsulni. Ebédnél megmagyarázd a tiszteletes a dolgot Csokonainak bőven, mikép Szadai Pál volt iskolatanitó, mint részeges káromkodó kicsapatási oklevele ép akkor érkezett meg az esperesiségtől, midőn Kardos Juliskával kézfogót kell vala tartania, mely válságos ok, de Juliskának is attóli idegenkedése, s a folytonos bánkódása miatt lassú hervadás a sir felé, arra bíráli a szülőket hogy a rektorrali viszonyt végképpen félbeszakasszák, s leányukat a falu költőjének adják, de ki még az napon nyomtalanul eltűnvén, hollétéről tudomás nem szereztethetett; most azonban miután tartózkodási helyét tudjuk — folytató a lelkész — ebéd után kimegyünk a pinceszerre a jóhirrel öreg Kardos kurátor uramat meglepni. Csokonai, ki az életbajok rohama ellenében szeretett tele pohár battériákat szegezni, s e végre legalkalmasabb stratégiális pontnak a szöllőhegyet tartotta, — kapott az alkalmon, s pappal, rektorral együtt kisétáltak a közeleső szőlőhegyre jó hirt vinni, — jó bort inni. Az öreg Kardos gazda kan állt présháza gádorában s szinte látni lehetett arcáról, mikép szeretne vendéget fogni, mivel a magyar embernek azon jó természete meg van , hogy nem tud magánosan sem örülni, sem búsulni. Látta messziről, de nem ismerte föl az ér-s kezüket, hanem azért világért be nem ment voln na, nehogy hajlékját elkerüljék. Annál nagyobb lett öröme midőn a tiszteletest és rektort megismerte, a harmadikat pedig, hogy suplikáns diák lehet hozzávetőleg kikalkulálta. Az érkezők kölcsönös üdvözlés után betértek a kis hajlékba. Az öreg Kardos fogta a szőrtarisznyát, s abból boszorkány pogácsát, érett túrót s más ily nemű ismeretes borkorcsolyákat, — melyeket gondos neje pakolt oda — szedett elő, s legjobb borából hozott elöjáróban egy lopótökkel, s miután — mint népünknél máig is szokásban van — maga először ivott, tovább adta a poharat egész tisztelettel. Egy két pohár borban lakik az igazság — Kardos gazda vendégei is csak hamar kirukkoltak vele mi járatban vannak, tudniillik, hogy a falu költőjét felfedezték, hogy az még mindig Juliska után ered, gondolván, hogy az ő édes kincse más rózsája lett. Az öreg nagyot sóhajtott, s látszott rajta, hogy a hallottak után nagy kő esett le szívéről. — Hozná bár az Isten vissza! Isten látja lelkemet szívesen fogadnám végül, mert, hogy az a leány naponként fogy bánatjában, átlátom, hogy nélküle nem fog boldog lenni. Az öreg kedélye búra hajlott, leánya jutván eszébe, de jó vendégek vigasztalásánál hol van jobb orvos, a teli poharak koccanásánál hol van hathatósabb orvosság, kivált ha a gyógyszertár oly közelben van. Csokonai és a rektor elkezdtek dalolni, mely mellé az ifjú tiszteletes érces hangján sekundozott, t. i. akkor midőn valami tisztes népdal következett; mert a csintalanságnál — mint állásához illik — befogta a száját. Kardos gazda úgy annyira hallgatott, hogy észre sem vette, mikép az ujján tartott lopótökből a bor mind elfolyt, s csak midőn tölteni akart vette észre, hogy az Istenadta föld szó nélkül beitta. — Ejnye tele az urge, de elálmélkodtam — jegyzé meg az öreg s újra borért sietett. A jó bor megtette hatását. — Ha rám mondá, bibendumest, szóla Csokonai teli poharat emelve. — Okos tanács, probatum est — veté rögtön utána a szesztől illuminált rektor, mely rögtönzött válasz Csokonainak megtetszvén, indítványba téve,a mikép kadenciában társalogjanak, s ki alkalmas kadenciát hirtelenében nem talál, büntetésül egy pohárbort tartozik meginni. Az öreg Kardos hallgatóságát kihagyatván, az indítvány foganatba vétetett, s kit jó vénája cserben hagyott. És nem talált kadenciát, Rá mondták a sententiát. Csokonai persze mesterségénél fogva — 36*