Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1857-10-31 / 18. szám

288 — Ugyan kitől ha merem kérdeni ? — Emlékezzék csak a falu költőjére, ki ke­gyedről megemlékezett midőn a boszuálló Zebaeth gondjaira bízta. — Te beszéltél vele ? — Látta uraságod ötét ? — kérdék majd nem egyszerre a pap és rektor. — Tán komának akarja rektor uram hívni, hogy úgy tudakolja. — Vőlegénynek — vévé át a szót a tiszte­­letes. Te barátom tévedésben vagy. Szaday Pál, kit te megbízásod szerint a Zebaóth gondjaira bíztál, Gergely napkor eltávozott tőlünk; Kardos Juliska pedig itthon van, s epedve várja vándor vőlegé­nyét Dallost, a falu költőjét, s ép azért hivatom jelenlegi rektor Gerey Péter urat, hogy mosta­nában nem hallott-e bizonyost Dallos tartózko­dási helyéről. — Tehát a rektor és neje elváltak ? — Épen nem. — Mindent meg fogsz érteni, szólt a lelkész, és csöngetett s a belépő haran­­gozót Kardos Ferenc kurátorért küldötte. Csokonai további felvilágosításig megnyu­godott, s csak a rektortól kért bocsánatot, ha a barátságtalan üdvözletét nem illetékesen kézbe­sítette. Nem sokára visszajött a harangozó, s azt a hírt hozta, hogy a háznál egy lélek sincs otthon, s mint a szomszédok mondják Kardos Ferencné ma reggel betegeskedő leányával együtt P .. .de mentek látogatóba, az öreg Kardos pedig a szöl­­lőhegyre rándult ki — —­búsulni. Ebédnél megmagyarázd a tiszteletes a dol­got Csokonainak bőven, mikép Szadai Pál volt is­­kolatanitó, mint részeges káromkodó kicsapatási oklevele ép akkor érkezett meg az esperesi­­ségtől, midőn Kardos Juliskával kézfogót kell vala tartania, mely válságos ok, de Juliskának is attóli idegenkedése, s a folytonos bánkódása miatt lassú hervadás a sir felé, arra bíráli a szülőket hogy a rektorrali viszonyt végképpen félbeszakasszák, s leányukat a falu költőjének adják, de ki még az napon nyomtalanul eltűnvén, hollétéről tudomás nem sze­reztethetett; most azonban miután tartózkodási he­lyét tudjuk — folytató a lelkész — ebéd után kime­gyünk a pinceszerre a jóhirrel öreg Kardos kurátor uramat meglepni. Csokonai, ki az életbajok rohama ellenében szeretett tele pohár battériákat szegezni, s e végre legalkalmasabb stratégiális pontnak a szöllőhe­­gyet tartotta, — kapott az alkalmon, s pappal, rektorral együtt kisétáltak a közeleső szőlőhegy­re jó hirt vinni, — jó bort inni. Az öreg Kardos gazda kan állt présháza gádorában s szinte látni lehetett arcáról, mikép szeretne vendéget fogni, mivel a magyar ember­nek azon jó természete meg van , hogy nem tud magánosan sem örülni, sem búsulni. Látta messziről, de nem ismerte föl az ér-s kezüket, hanem azért világért be nem ment voln­­ na, nehogy hajlékját elkerüljék. Annál nagyobb lett öröme midőn a tiszte­letest és rektort megismerte, a harmadikat pedig, hogy suplikáns diák lehet hozzávetőleg kikalku­­lálta. Az érkezők kölcsönös üdvözlés után betér­tek a kis hajlékba. Az öreg Kardos fogta a szőrtarisznyát, s abból boszorkány pogácsát, érett túrót s más ily nemű ismeretes borkorcsolyákat, — melyeket gondos neje pakolt oda — szedett elő, s legjobb borából hozott elöjáróban egy lopótökkel, s miu­tán — mint népünknél máig is szokásban van — maga először ivott, tovább adta a poharat egész tisztelettel. Egy két pohár borban lakik az igazság — Kardos gazda vendégei is csak hamar kirukkoltak vele mi járatban vannak, tudniillik, hogy a falu költőjét felfedezték, hogy az még mindig Juliska után ered, gondolván, hogy az ő édes kincse más rózs­á­j­a lett. Az öreg nagyot sóhajtott, s látszott rajta, hogy a hallottak után nagy kő esett le szívéről. — Hozná bár az Isten vissza! Isten látja lelkemet szívesen fogadnám végül, mert, hogy az a leány naponként fogy bánatjában, átlátom, hogy nélküle nem fog boldog lenni. Az öreg kedélye búra hajlott, leánya jutván eszébe, de jó vendégek vigasztalásánál hol van jobb orvos, a teli poharak koccanásánál hol van hathatósabb orvosság, kivált ha a gyógyszertár oly közelben van. Csokonai és a rektor elkezdtek dalolni, mely mellé az ifjú tiszteletes érces hangján sekundozott, t. i. akkor midőn valami tisztes népdal követke­zett; mert a csintalanságnál — mint állásához illik — befogta a száját. Kardos gazda úgy annyira hallgatott, hogy észre sem vette, mikép az ujján tartott lopótök­­ből a bor mind elfolyt, s csak midőn tölteni akart vette észre, hogy az Istenadta föld szó nélkül beitta. — Ejnye t­ele az urge, de elálmélkodtam — jegyzé meg az öreg s újra borért sietett. A jó bor megtette hatását. — H­a r­á­m mondá, bibendumest, szóla Csokonai teli poharat emelve. — Okos tanács, probatum est — veté rög­tön utána a szesztől illuminált rektor, mely rög­tönzött válasz Csokonainak megtetszvén, indít­ványba téve,a mikép kadenciában társalogjanak, s ki alkalmas kadenciát hirtelenében nem talál, bün­tetésül egy pohárbort tartozik meginni. Az öreg Kardos hallgatóságát kihagyatván, az indítvány foganatba vétetett, s kit jó vénája cserben hagyott. És nem talált kadenciát, Rá mondták a sententiát. Csokonai persze mesterségénél fogva — 36*

Next